Rezeg a léc az SKT vb szereplése alatt

Rezeg a léc az SKT vb szereplése alatt

Tavaly viszonylag könnyű dolga volt az SKT-nek, igaz csak második helyen végeztek a nyári alapszakaszban, tavasszal pedig harmadik helyen. Végül a VB-n egészen a döntőig mentek, amit meg is nyertek.

Idén már messze nem ennyire rózsás a helyzet, sőt könnyen lehet, hogy akár SKT nélkül is maradunk az idei VB-n, ha bejön a rosszakarók számítása. Az alapszakasz közepén valami megtört az SKT játékában, azóta is tátongó hiányosságokat láthatunk az eddigi legjobb csapat berkein belül. Ráadásul több, szorosnak egyáltalán nem nevezhető vereséget is begyűjtöttek olyan csapatoktól, akik korábban még megszorítani sem tudták őket.

Újabb vereség az SKT zsebében, helló 0-8!

Heldeus | 17/07/20 15:41Jó pár cikket szenteltünk már az SKT jelenlegi mélyrepülésének, és ez nem véletlen. A csapat a legnagyobb vereség sorozatában van jelenleg. Újabb nap, újabb LCK, és egy újabb vereség az SKT számára. A mai nap a Longzhu Gaming ellen állt ki az SKT, és ismét csak nem arattak túl nagy sikert.

A nyári alapszakaszt a negyedik helyen fejezték be, 2014 óta nem szerepelt ennyire rosszul a csapat, akkor ki se jutott az SKT a VB-re. Most sem lesz egyszerű dolguk, mert a 4. hely azt jelenti, hogy a legalsó lépcsőről kell induljanak a rájátszásban. Az EU és az NA LCS-szel ellentétben a koreai LCK-ban már a sima playoff is gauntlet rendszerben zajlik. Ez annyit tesz, hogy a két utolsó (esetünkben 4-5.) helyezett a rájátszásban megküzd egymással, majd annak a győztese eggyel tovább megy, ahol a 2. helyezett várja, ennek a párharcnak a győztese pedig az alapszakasz bajnokával küzd meg. Ez egy sokkal keményebb rendszer, hiszen sokkal nagyobb értéke van az első helynek, szó szerint csak egy mérkőzést kell megnyerni a rájátszásban.

Szeptember 28-án kezdődik a VB, ahova a kétszeres címvédő és háromszoros világbajnok SKT szeretne bizonyítani. Ahhoz azonban először a saját házuk táján kellene rendet rakni. Idén megdőlt Blank 20-0-ás győzelmi sorozata is, Peanut nem mindig találja önmagát és a felső ösvényen is folytonosan cserélgették Hunit és Untarat. Egy szerencséje van azért a csapatnak, a magabiztos tavaszi szakasz.

Ennek köszönhetően 90 ponttal indulnak az LCK harmadik helyéért. Az első helyet a nyári bajnok kapja meg automatikusan, a második helyet pontok alapján döntik el, akinek a legtöbb VB pontja van, az megy másodikként. A harmadik hely sorsát egy újabb gauntlettel döntik el, azon négy, még ki nem jutott csapat között, akiknek a legtöbb VB pontjuk van. Értelemszerűen a legkevesebb ponttal rendelkezőké az első összecsapás és így haladnak egyre feljebb, ugyanúgy, ahogy a rájátszásban.

Visszatérve az SKT helyzetére, ha kikapnak rögtön az elején az Afreeca Freecstől, akkor segítségre lesz szükségük a második helyhez. Az Afreecanak meg kellene vernie a Samsungot és a kT-nek kell nyernie a rájátszást, hogy második helyen kijussanak a VB-re. Ha sikerül megverni az Afreeca-t, de kikapnak a Samsungtól, vagy akár a kT-től, akkor abba kell reménykedniük, hogy a kT megveri a Longzhu-t. Ha az SKT eljut a rájátszás döntőjéig, akkor eredménytől függetlenül kijutnak a VB-re. 

Lényegében a saját kezükben van a sorsuk, a kT-t mindenképp meg kell verniük, hogy ott lehessenek a VB-n. Ha ez nem jön össze, akkor újra több csapattal kell összemérniük tudásokat, akik között ott lesz a Samsung, vagy az Afreeca. Ha itt sem sikerül teljesíteni, akkor az SKT bizony búcsút inthet a VB-nek, tavaszi pontok ide vagy oda.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!