Néhány tipp, hogyan trükközz az új rendszerben az IP/Kék Esszencia átváltással!

Néhány tipp, hogyan trükközz az új rendszerben az IP/Kék Esszencia átváltással!

Tegnap a Riot felborzolta a kedélyeket az új, kék esszenciára alapuló rendszerek bemutatásával, ehhez gyűjtöttünk most össze néhány apró trükköt!

Legelőször is, ahhoz, hogy ügyeskedni tudjunk az új rendszerrel, át kell látnunk, hogy miről is van szó. Az IP, mint valuta teljesen el fog tűnni a LoL klienséből, helyét pedig az eddig csak hőstöredékekre, és hősismereti szintek kiváltására használható kék esszencia váltja fel a következő szezontól. (Továbbiakban KE.)

Alapjaiban változik meg a League of Legends 2018-ban

Annyi új információt zúdítottak ránk, hogy hirtelen azt sem tudom, hol kezdjem. Több ponton is változik a jutalmazási rendszer, eltörlik a 30-as szint korlátozást, mostantól a végtelenségig fejlődhetünk, az IP valutát leváltja a kék esszencia, illetve azt is elárulták, hogy pontosan mit kapnak azok, akik rengeteg időt és energiát öltek a rúnáik kialakításába.

Erre azért van szükség, mert a régóta játszó játékosok hatalmas IP hegyeket halmoztak fel, amivel egyszerűen nem tudnak mit tenni, az új játékosoknak pedig sokáig tart, mire meg tudnak venni egy-két drágább hőst.

Az új rendszer közös valutára hozza a jutalmazási rendszert és a shopot, így több lehetőség nyílik meg a játékosok előtt, amire elhasználhatják majd azokat az IP (KE) hegyeket. Most pedig vegyük át, hogyan lehet majd egy kicsivel több KE-t kisajtolni az új rendszerből.

Az életbe lépésekor a fiókunkon lévő IP mennyiség átvált majd ugyanannyi KE-re, tehát ha neked van 7398 IP-d van a zárás pillanatában, akkor 7398 KE fog megjelenni a preseason kezdetével. A Hextech barkácsolásban fellelhető kék esszencia pedig egy kis matekozás útján fog hozzácsapódni az IP-ből származó mennyiséghez, amivel az idei szezon során még lehet egy kicsit trükközni.

Jelen pillanatban, ha egy töredéket szétbontunk, legyen az bármilyen (hős, kinézet, ward) akkor a teljes árának az egyharmadát kapjuk meg esszencia formájában. Ha szétbontasz egy 975 RP értékű hőst, akkor 325 kék esszencia üti a markod. Ám az új rendszerben, mivel rengeteg sok lootra számíthatunk majd, ezt a mennyiséget csökkentik, és csak a tárgy értékének 20%-a válik esszenciává. Épp ezért, még az hetedik szezon vége előtt érdemes minden hőstöredéket szétbontani, hiszen a fiókodon csücsülő kék esszencia mennyiség az új rendszerben föl lesz szorozva, állítólag 6,5-tel, tehát 325 kék esszencia esetében 2112,5-öt kapsz. A Riot minden bizonnyal kerekíteni fogja majd ezt az értéket.

Tehát, az első tippünk, hogy még az idei szezonban szedj majd szét minden olyan töredéket, amit biztosan nem fogsz használni a későbbiekben. Ez a skin shardokra is igaz, hiszen azok is kevesebb sárga esszenciát fognak adni jövőre. 

A második lehetőség az elsőbe való befektetés, ám ez elég nagy szerencsefaktorral rendelkezik. 1700 IP-ért ugyebár vásárolhatóak random hőstöredékek. A vállalkozó szelleműek megtehetik azt, hogy még az idei szezonban bevásárolnak ezekből, és a hősöket, akiket kapnak, szét is bontják. Ez azonban jelenthet akár veszteséget is helyenként, pont ezért a szerencsén alapszik.

Ha kiesik egy 975 RP értékű hős, akkor az 1700 elköltött IP-dért 2112,5 KE-t kapsz vissza az új rendszerben, hiszen a birtokodba került 325 kék esszencia. A 880 RP (4800 IP) értékű hősök is profitot jelentenek, belőlük 1969,5 KE-t kapunk majd vissza, tehát itt is 269 KE a nyereségünk. A 790 RP (3150 IP) kategória még az, ami elmegy, ezzel 1839,5 KE-t kapunk, míg az 585 RP (1350 IP) és 260 RP (450 IP) értékű hősök már veszteséget jelentenek, tehát ez a rizikófaktor.

Három árkategória betörésével több KE-t kaphatunk majd az új rendszer beérkezésével, kettővel pedig bukunk a dolgon. 

975, 880, illetve 790 RP-s hősből jelen pillanatban kerek 100 van a játékban. A maradék 38 hős az 585 és 260 RP-s kategóriát erősíti. Tehát a matematika nyers szabályai alapján jóval nagyobb eséllyel kéne olyan hőstöredéket nyitnunk, ami megéri az üzletet. 

Egyszerűsítve:

  • 6300-as hős -> 325 KE jelenleg -> 2112,5 KE az új rendszerben.
  • 4800-as hős -> 303 KE jelenleg -> 1969,5 KE az új rendszerben.
  • 3150-es hős -> 283 KE jelenleg -> 1839,5 KE az új rendszerben.
  • 1350-es hős -> 235 KE jelenleg -> 1527.5 KE az új rendszerben.
  • 450-es hős -> 197 KE jelenleg -> 1280,5 KE az új rendszerben.

Azok, akik szeretnének kicsit merészkedni, és hozam reményében kék esszenciába fektetni, ezeket a lehetőségeket mérlegeljék. Azonban azt még senkinek sem ajánlanám, hogy azonnal ugorjon bele a dologba, hiszen még az új rendszer fejlesztés alatt áll, sok minden változhat benne, bőven ráértek a szezonzárás előtt pár nappal megejteni mindezt, természetesen akkor, ha a mostani feltételek továbbra is adottak. 

A harmadik és utolsó módszer, amivel jobban megtömhetjük a virtuális zsebünket, az, ha egy kicsit kiürítjük az igazit.

Eddig ugyebár minden meccsért IP-t kaptunk, akik nem voltak 30-as szintűek, azok XP-t is. Mivel eltörlik a 30-as szint korlátot, így mindenki XP-ért fog küzdeni a meccsek során. Azt a KE mennyiséget, amiért megdolgozunk ezeken a meccseken, szintlépések alkalmával fogjuk megkapni a megszerzett kapszulákból. Erről részletesebben itt olvashattok. Na és mivel XP-ből fejlődünk, XP által lépjük a szinteket, így továbbra is elérhetőek lesznek az úgynevezett XP növelők, amik segítségével több pontot tehetünk majd zsebre. Ezek eddig is, és ezután is RP-ért lesznek majd megvásárolhatóak, tehát aki gyakrabban szeretne lootot kapni, az megteheti, hogy befizet néhány ilyen növelőre.

Ennek a rendszernek a bevezetésével a Riot Games nagyon sok lehetőséget nyit meg a játékosok előtt, remélhetőleg a gyakorlatban is olyan jól fog muzsikálni, mint ahogyan azt elképzelték.

Ha Nektek van valamilyen egyéb ötletet még több KE szerzésére, írjátok meg nekünk kommentben!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!