A spanyolokkal a visszavágón sem bírtunk, így Hollandia dönthet ellenfelünkről a rájátszásban!

A spanyolokkal a visszavágón sem bírtunk, így Hollandia dönthet ellenfelünkről a rájátszásban!

A találkozó a végére lett izgalmas, és a csoportban is van még miért izgulnunk emiatt. 

Az utolsó csoportmérkőzését is lejátszotta a magyar u21-es FIFA válogatott, az ellenfél ezúttal Spanyolország volt, az összecsapás pedig 1-1-el végződött.
Tulajdonképpen tétje már igazából nem volt, mindkét csapat biztos továbbjutó volt már a találkozó előtt. A tegnap este sem hozott döntést a két válogatott között, az első meccsen is döntetlent hoztuk össze velük, akkor azonban még gól sem született. Itt is a végére tartogatták az igazi puskaport a felek, de végül nem tudott senki igazán nagyot robbantani. A 82. percben István szemfüles szabadrúgás góljával ugyan vezetést szereztünk . Aztán jött a már (szokásos) 90. perc és egy hihetetlen védelmi baki, körbe balettoztuk a spanyol csatárokat akik addig-addig tudtak passzolgatni a büntetőterületünkön belül, míg végül kiegyenlítettek.
Hazánk így a 2. helyen áll jelenleg a csoportban, Olaszország mögött, a harmadik helyen lévő Hollandia azonban egy meccsel kevesebbet játszott. A pontegyenlőség miatt, ha nem kapnak ki Algériától, akkor megelőznek minket.

Ha a második helyen végzünk akkor a B csoportból Peru lesz az ellenfelünk, viszont ha visszacsúszunk a harmadikra, akkor Mexikó vár majd ránk az egyenes kieséses rendszerben. Szerintetek meddig juthat a magyar válogatott?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!