Egér-billentyűzet támogatást kap az XBOX One!

Egér-billentyűzet támogatást kap az XBOX One!

Ezzel szintet léphet a konzolos kompetitív szcéna.

Konzoltulajdonosként pontosan tudjuk, hogy ugyan a kontroller segítségével is lehet sikereket elérni a platformon elérhető FPS-ekben, de az első időszakban rengeteget kell gyakorolni hozzá és még így sem lesz sosem olyan jó a célzásunk, mint a jó öreg egér-billentyűzet kombó esetén. Most azonban nagy változások vannak készülőben, hiszen a Microsoft bejelentette, hogy XBOX One esetén hamarosan támogatni fogják ezt a lehetőséget.

Korábban a Microsoft már belengette, hogy valamikor majd elérhetővé teszik ezt az opciót, de mostanáig bőszen hallgattak róla. Jött azonban egy, a red shirt guy-hoz hasonlóan merész rajongó, aki a hétvégi PAX East-en megkérdezte, hogy mégis mi ezzel a helyzet, amire az XBOX-ért felelős alelnök, Mike Ybarra kimerítően válaszolt. 

Elmondása szerint a bevezetés kapcsán rendkívül körültekintően fognak eljárni, viszont az igazi döntést a fejlesztőkre bízzák, akik eldönthetik, hogy mit kezdenek a lehetőséggel. Sok üzenetet kapnak azzal kapcsolatban, hogy ez az opció nem lenne igazságos, éppen ezért azt fogják javasolni a fejlesztőcsapatoknak, hogy lehetőség szerint válasszák külön a kontrollerrel és az egér-billentyűzet duóval játszó embereket. 

Hogy ez a gyakorlatban hogyan fog megvalósulni, azt egyelőre nem tudjuk, viszont a konzolos kompetitív versenyeknek biztosan nagyobb löketet fog adni. A játékosok számára pedig kötelező biztosan nem lesz, így bármikor választhatnak majd a két lehetőség közül.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Ezek voltak Xboxon a legnépszerűbb játékok 2025-ben

Régi legendák és új trónkövetelők vívják harcukat az Xbox legfrissebb toplistáján, ahol egy elfeledett klasszikus feltámadása és a platformok közötti határok elmosódása kavarja fel az állóvizet. Miközben a biztosnak hitt sikerek látványosan zuhannak a mélybe, a „Zöld Csapat” titkos fegyverei olyan helyeken is győzedelmeskednek, ahol senki sem várta volna őket.

Gaming - Deadpool elszabadult, és GTA-mémmel trollkodik a Marvel Rivals-ben

Amikor Deadpool újraéled a Marvel Rivals-ben, egy pillanatra kiesik a szuperhős szerepéből, és egyenesen a játékoshoz kiszólva idézi meg Los Santos szellemét. Ezzel a fricskával nemcsak a halál végtelen körforgását gúnyolja ki, hanem egyértelművé teszi, hogy ez csak egy videojáték.

Közvetítések