Az EA felfedte a titkot:

Az EA felfedte a titkot: "Nem adtunk bele mindent a FIFA17-nél"

A EA tavaly még finomkodott a Frostbite-al, idén már szakítani fog a FIFA18!

A tavalyi évben mérföldkőhöz érkezett a FIFA sorozat, a fejlesztő csapat nagy lépésre szánta el magát és játékmotort váltott. Az EA Dice által fejlesztett Frostbite már jó néhány más játékukban is bizonyított, aztán a FIFA-nál is jó fogadtatásra lelt.

Patrick Söderlund az EA Sports ügyvezető alelnöke a Gamereactornak adott interjújában arra utalt, hogy a FIFA18-al nagyobb rizikót vállalnak és a maximumot akarják kihozni a Frostbite motorból.

"Tavaly használtuk először a Frostbite-ot. Idén a második verziójában már látható lesz, hogy sokkal szebb és jobban működik, gyakorlatilag teljes átalakuláson ment keresztül az előző rész óta. Mivel új technológiát használtunk ezért nem akartunk a 17-el kockáztatni, nehogy elszúrjuk a dolgot, így inkább a biztonságos utat választottuk. A 18-nál már mindent beleadtunk és ezt mindenki láthatja majd."

Közben felkerült a netre egy kósza kép, mely szerint az Xbox store-ban már megjelent a demo változat, bár letölteni egyelőre még nem lehet. Azt viszont már lehet látni, hogy nagyjából 7.3GB helyet kell felszabadítanunk majd a programnak. A kipróbálható verziót szeptember 15-én lehet majd beszerezni minden platformra.

Lehet hinni az úriembernek és tényleg minden idők egyik legjobb FIFA-ja érkezik?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!