Összeszedtük, mit fognak tudni a 2018-as rúnák

Összeszedtük, mit fognak tudni a 2018-as rúnák

Az utóbbi pár hónapban azt se tudtuk, hogy hova kapjuk a fejünket az új rúnákat látva, de most már látni a végét. Szép lesz.

Fontos: a lista még nem 100%-ig végleges, változások még lehetnek.

Szeptember van, ami azt jelenti, hogy egy hónap múlva vb, azt követően pedig jön az előszezon, ami mindig arról szól, hogy elkezdjük újra megtanulni a játékot, annyi változtatást kapunk. A Riot érzi, hogy valami forradalmit kell változtatni, mert valljuk be, a játék mostanában egy kicsit kezdett belassulni. Viszont az új változások nagyon oda fognak csapni. Kezdetnek ott van a hétvégi meglepetés, miszerint eltűnik az IP és a Level rendszer is teljesen átalakul.

Alapjaiban változik meg a League of Legends 2018-ban

Annyi új információt zúdítottak ránk, hogy hirtelen azt sem tudom, hol kezdjem. Több ponton is változik a jutalmazási rendszer, eltörlik a 30-as szint korlátozást, mostantól a végtelenségig fejlődhetünk, az IP valutát leváltja a kék esszencia, illetve azt is elárulták, hogy pontosan mit kapnak azok, akik rengeteg időt és energiát öltek a rúnáik kialakításába.

Ráadásul, már egy ideje spoilerezi a Riot az új rúnákat, hiszen teljes átalakuláson fog átesni az a szekció is, nem véletlen, hogy a mostani rúnák már csak 10 ip-be kerülnek. Ebben a cikkben összeszedtünk mindent, amit az utóbbi időben felfedett a Riot. A hírek szerint ezek abban a pillanatban bekerülnek a kliensbe, ahogy véget ér a 2017-es szezon.

Berserk

Ha egy játékos eltölt egy bizonyos időt a csatában, akkor a támadási sebessége elég durván megugrik. A tervek szerint ez a növekedés 60%-os lesz, ami az olyan ADC-k esetében, mint Vayne, Kog'Maw vagy Kalista, iszonyatosan durva lesz. A lövészek helyzetét tekintve jó helyre kerül ez a rúna.

Bloodlust

Egyszerű, de nagyszerű, a ks huszárok imádni fogják. Ha valakit sikerül kiiktatni az ellenfél csapatából, akkor az utolsó támadást bevivő játékos visszaszerez egy adag életerőt. Ezzel eddig nincs is baj, hiszen a Dangerous Game Mastery is ezt csinálja. De az utóbbi 5%-ot dob vissza, ez viszont 15%-ot, ami azért kicsit beteg.

Channel-Blink

Az alapvető képesség ebből annyit csinál, hogy ha Flash CD-n van, akkor a rúna segítségével 20 másodpercenként lehet ugrani egyet. A hátulütője, hogy aktiválási ideje van, amit meg lehet szakítani és a csatában egyből kerül rá egy 10 másodperces CD. A dzsungel játékosoknak elég jó lehet.

via GIPHY

Discipline

Ez megint egyszerű. A játék 10. percében a rúna tulajdonosa kap 10 armort és 10 MR-t. Ezen kívül, minden mellette lévő, ellenséges hős után is kap még kettőt mindkét mutatóra.

Fortified Mind

Ez gyakorlatilag az előző rúna türelmetlen változata. Ezzel a meccs elejétől felugrik 5 armor és 5 MR, a +2-es boost itt is megvan ellenfelenként.

Gathering Storm

Na ez egy kicsit már bonyolult. Alapból annyit csinál, hogy a játék minden tíz percben 'megajándékoz' minket egy adag AP-vel és AD-vel. Az első 10 percben egyszerű a dolog, itt az előbbire 8-at, az utóbbira pedig 6-ot kapunk. A következő 10 perc elteltével, azaz 20 percnél, újra jön a kamat, de itt már kezd bonyolult lenni. A rúnának van egy stack képessége is, ami annyit jelent, hogy mivel már 20 perc telt el, azaz kétszer tíz perc, ezért kétszer annyi AP és AD (16 és 12) jön még pluszba az előző adagra. A lényeg, ha a meccs elhúzódik 40 percig, akkor az AP-ra addig 80, míg az AD-ra 60 pont kerül összesen extraként, ami azért kicsit durván hangzik.

Guardian Soul

Megint egy aktiválós rúna, ami egy ideiglenes pajzsot tol fel arra, akire a tulajdonosa irányítja. Ez a support karaktereknek tökéletes eszköz, hogy megvédjék a carry-ket, de akár egy-egy junglernél is befigyelhet.

via GIPHY

Hextech Freezeray

A rúna használatával 8 másodpercenként a következő támadás 1,5 másodpercre lassítja az eltalált célpontot. Jó időzítéssel a rúna nagyszerűen alkalmazható gank előkészítésre. A CD a rúnán a játék vége felé lecsökkenhet 3 másodpercre is.

via GIPHY

Hunt of the Blood Moon

Ezzel a rúnával visszatér a cipő enchant. Ha ez megvan, akkor a megvásárolt lábbelik egyből átváltoznak egy aktiválható tárggyá, aminek 3 perc CD-je van. Ha bekapcsolják, akkor durva mozgási sebesség és sebzés buff ugrik fel rövid időre. De ha az aktiválási idő alatt az ellenfél akármivel hozzánk tud érni, akkor megszakad a channel. Szóval csak óvatosan.

via GIPHY

Intelligence

Gyakorlatilag mindenre ad 5% CDR-t és a Max CDR-t is megemeli 5%-kal.

Magical Footwear

A rúna 10 perc után ad egy ingyen cipellőt a 10. percben. A hátulütője, hogy a 10. percig nem lehet lábbelit venni a boltban.

Ha azt hitted, ennyi volt, tévedtél, a következő oldalon van még ennyi! Lapozz!

Meteor

Egy-egy sebzés beesése után a karakter még egy meteort is a támadás után hajít, ami meglepően sokat tud sebezni. Mivel a kis tűzgolyó kikerülhető, ezért érdemes olyan karakterekre hozni, akinek van cc-je.

via GIPHY

Overheal

Ha véletlenül egy-egy gyógyító karakter túltolná az orvosi segítséget, akkor a plusz életerőpontok átmennek egy pajzsba.

Perfectionist

Ha a karakter hp-ja 80% fölött van, akkor +20 AP és + 14 AD haszonélvezője lesz a rúna tulajdonosa. Ez az érték függ attól, hogy milyen szintű a karakter.

Perfect Timing és Stopwatch

A játékba érkezik egy új tárgy, ami az új szezonban a Zhonya-ba épül be. A Stopwatch annyit csinál, hogy mielőtt meglenne a teljes Zhonya, egyszer el lehet lőni s sztázis effektet. A rúna annyit csinál, hogy a játék elején a játékos kap egy Commencing Stopwatch tárgyat, ami 6 percnél átalakul és sima Stopwatch lesz belőle. Ezen kívül a rúna 15% CDR-t pakol a Zhonya-ra és a Guardian Angle-re.

Perxie

Ezzel a karakterek kapnak egy tündéri segítőt. Aki hozza a rúnát, az plusz pajzsot tesz arra a csapattársra, akire használ valamilyen képességet. Ha pedig ellenfélre megy a képesség, akkor az plusz sebzést szenved el.

Ruined King's Tribute

Na ez majdnem olyan, mint a Grasp of the Undying, csak durván megbuffolva. Csatában minden 4 másodperc után a következő támadás a célpont körül sebződik. A sebzés mértéke a maximum életerőtől függ. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor a kiosztott sebzés 75%-a minket gyógyít.

Spellslinger's Surge

Ha sikerül három különböző támadással eltalálni az ellenséges hőst, akkor a beesik 60% boost a mozgási sebességre. Ez a három támadás lehet három egyedi képesség, három automatikus támadás vagy ennek a kombinációja.

via GIPHY

Stone Skin

Passzívan ad 5 armort, minden közeli ellenséges hős után is jár +2 armor.

Store Credit

Ez gyakorlatilag annyit csinál, hogy lehet hitelbe vásárolni a játékon belül boltban. Azt, hogy miként kell fizetni a hátralékot, egyelőre nem tudni. A hitel összege 150 goldnál kezdődik, de 5 percenként emelkedik a maximum.

Stormlord's Mandate

Ez lesz a Thunderlord nagytesója. Nagyjából ugyanaz lesz, mint az előbbi, de most az aktiváláshoz három egyedi támadás kell.

via GIPHY

Summoner Specialist

Ez talán a legviccesebb ötlet és egyben a leghasznosabb is. A játék elején a rúna használója kap egy tokent, minden Summoner Spell használat után a karakter kap erre egy stacket. Ha megvan három, akkor le lehet cserélni az egyik Idézői Képességet. Ez főleg a support és top karaktereknél nagyszerű lehetőségeket nyújthat.

via GIPHY

The Third Path

A rúna 100 életerőt ad pluszba, viszont a játék első tíz percében 10%-kal csökken a kiosztott sebzés az ellenséges hősökre. Valamit-valamiért.

Ultimore

Alapból annyit csinál, hogy 5%-kal csökkenti az ulti képesség CD-jét. De az érdekesség nem itt indul. Ha a karakter eltolja az ultit, akkor minden egyes esetben ez az 5% megnövekedik 1,5%-kal és az effekt 10-szer stackelődik. Ja, és az effektus a sima CDR maximum fölé megy, szóval Lux ezután simán átmegy majd gépfegyverbe.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



League of Legends - Már a skineket is újrahasznosítja a Riot

Több támadás is érte a Riot Gamest a League of Legends közösség felől miután a játékosok "újrahasznosított" VFX elemeket fedeztek fel a PBE-re felkerült legújabb Tündérkirályság kinézeteken.