Riot Deficio: A vb csoportok tudta nélkül is azt gondolom, a G2 továbbjut majd

Riot Deficio: A vb csoportok tudta nélkül is azt gondolom, a G2 továbbjut majd

Párizsban beszélgettünk az EU LCS korábbi profijával, aki mára az egyik legismertebb szakkommentátorrá nőtte ki magát.

YOU CAN FIND THE ENGLISH VERSION BELOW!

Martin "Deficio" Lynge-t gondolom nem kell senkinek bemutatni. Azt kevesebben tudják ugyan róla, hogy 2013-ban még az NiP csapatában játszott támogatóként, viszont azon év Novemberében le is lépett a csapattól, hiszen már a szárnyait bontogatta kommentátorként. Az EU LCS döntőn, Párizsban, volt lehetőségünk egy rövid interjút készíteni vele, ahol arról beszélt, hogy mennyire keményen kellett megküzdenie azért, hogy most itt tartson. Az első szereplése kamerák előtt a 2013-as VB döntőn volt, ahol a Pick/Ban fázisban segített be, viszont rendes meccset csak a 2014-as EU LCS-ben kommentált először. Kitért még arra is, hogy mit gondolt az idei rájátszásról, valamint arról, hogy a G2 mit érthet el az idei világbajnokságon.


I think we don't have to present Martin "Deficio" Lynge, caster of the EU LCS. However, fewer people know that he played for NiP in 2013 as a support player, but in that year he left the team as he was already trying himself out as a caster. We had a chance to make a short interview with him at the EU LCS finals in Paris about the beginnings, the finals and G2's chances at Worlds this year.

Utunkat a Red Bull és a Riska támogatta.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!