Élménybeszámoló: idén is külön felkészítést kapnak a ROG MEB játékosok

Élménybeszámoló: idén is külön felkészítést kapnak a ROG MEB játékosok

Ahogy az első szezonban, úgy ezúttal is külön felkészítést kapott minden ROG MEB játékos.

Borús, igazi őszies vasárnapon gyűlt össze Törökbálinton a ROG Magyar Elit Bajnokság második szezonjának hat résztvevő csapata azért, hogy egy egész napos program keretében különböző előadásokat hallgassanak, erősítsék a csapategységet játékokon keresztül, illetve logót, mezt tervezzenek a hamarosan rajtoló ligára. A Riot Games - csak úgy, mint tavaly - idén is meghívott, hogy tartsak előadást a játékosoknak és az edzőknek, menedzsereknek. 

Egy ilyen tréninget egyébként nagyjából úgy kell elképzelni, hogy összegyűlnek a csapatok egy helyen, meghallgatnak 5-6-7 előadást az e-sport, vagy e-sporthoz kapcsolódó világ szereplőitől, beburkolnak egy csomó pizzát, aztán délután csapatszinten mindenféle workshopon vesznek részt: van, ahol mezt terveznek, van ahol szponzorral beszélnek, máshol játszanak (most épp gyurmáztak, óriási ötlet volt), vagy tapasztalatokat osztanak meg szervezőkkel annak érdekében, hogy hosszú távon minél több és jobb verseny legyen itthon. Az én feladatom ezúttal (is) az volt, hogy kicsit a márkaépítés, közösségimédia-használat kapcsán meséljek nekik, osszam meg a tapasztalataimat és adjak tanácsokat, hogy mit és hogy csináljanak. Kaptam is néhány visszajelzést, hogy tök jó volt, meg odajöttek kérdezni is a délután folyamán, szóval szerintem jól is sikerült. De úgy nagyjából az egész napot egyfajta pozitív hozzáállás jellemezte: a csapat egy része már vett részt ilyenen, de még ők is azt mondták, hogy tréning tekintetében is komoly a fejlődés tavalyhoz képest. 

Az első előadás egy általános, "miért van a ROG MEB, mit szeretnénk, mik a célok, mi a program" téma volt, utána jöttem én, utánam jött a Faster Promotion kommunikációs cég, akik egy nagyon érdekes esettanulmányt adtak elő az extrém hegymászó, Klein Dávid kapcsán. Ahogy az e-sport is valahol "rétegsport" még, úgy a hegymászás is az, a cél pedig ugye mindkét esetben az, hogy rétegsportból mainstreamet csináljon. A rövid szünet után még három előadás volt: Andrejkovics Zoltán, a Docler eSport ügyvezetője mesélt az e-sport mentális oldaláról, Bozsó János az e-sport versenyeken való megfelelő viselkedésről és etikettről beszélt, de ő külön délután még csapatszinten és tapasztalatokat cserélt az egyes ötösökkel, míg a végén a Telenor marketingigazgatója tartott egy előadást szponzorációs témában arról, hogy ők mit keresnének egy e-sportoló, e-sport csapatban.

Aztán jött, ha jól számoltam, 25 pizza, szóval egy fél-egy órás ebédszünetet tartott mindenki, majd jöttek a workshopok, ahol a csapatok vetésforgóban járkáltak állomásról-állomásra. Logótervezés/frissítés, meztervezés/frissítés, szponzorációs workshop, énmárka és csapatmárka beszélgetés, rendezvényszervezős beszélgetés, egy pillanat alatt délután 5 óra volt, pedig 10-11 körül volt a start.

A ROG Magyar Elit Bajnokság még mindig az egyetlen olyan verseny, ahol a játékosokkal nem csak annyi történik, hogy odamennek, kiállnak, készül pár fotó meccs előtt, közben és után, majd díjátadó, hanem egy kicsit több próbál lenni és irányt szeretne mutatni a csapatoknak, hogy hogyan építsék magukat hosszú távon. Az első magokat pedig már tavaly elhintették és ha játékosmozgások még vannak is, annyit mindenképpen sikerült már elérni, hogy maguk a szervezetek megmaradtak. A WiLD, a WSE, a THR most már több évre visszatekintő orgok, de több olyan hazai csapat van, akik végre szervezeti szinten gondolkoznak.

Folytatás most vasárnap, ahol ezúttal már a kameráké a főszerep: jönnek a csapatfotózások és a profilvideók, remélem, hogy a tréningen hallottak visszaköszönnek már majd a csapatoknál!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!