A Los Angeles-i Blizzard Aréna hatalmas lépés az e-sportok számára

A Los Angeles-i Blizzard Aréna hatalmas lépés az e-sportok számára

És itt most nem csak a stúdió játékaira gondolunk.

Előző héten a Blizzard bejelentette, hogy a Los Angeles-i Burbank városában egy olyan komplexumot fognak létrehozni, ahol megfelelő körülmények között tudnak majd e-sport eseményeket rendezni egész évben. A stúdiónak nem ez az első ilyen kezdeményezése, ugyanis márciusban már nyitottak egy hasonló komplexumot Tajvanban, ráadásul nem vitték túlzásba a keresztelőnél, mivel a helyet egyszerűen Blizzard Arénának nevezték el. 

A névadás egyébként abszolút mellékes, az igazi jelentőség inkább magában a szándékban és megvalósításban van, ami remélhetőleg utat mutat majd az e-sport világ többi szereplőjének egy szebb jövő felé. Sokan most joggal kérdezhetitek, mitől ekkora nagy szám ez, hiszen az egész világon hatalmas stadionokban rendeznek e-sport eseményeket, ez mivel jelent többet?
staplescenter lol wc
Nos a válasz egyszerű és bonyolult is egyben. Először is, az eddigi versenyek vagy nagy szabású rendezvények olyan létesítményekben kerültek megrendezésre, ahová a az e-sport csak vendégségbe ment néhány napra. A multifunkciós stadionoknak vagy rendezvényközpontoknak persze ez a lényege, azonban számtalan kihívással és buktatóval van tele mondjuk egy CS:GO Major felépítése egy ilyen, kvázi ismeretlen környezetben.

Természetesen az eseményeket rendező szervezeteknek már a kisujjukban van a lebonyolítás, azonban számukra is sokkal könnyebb lenne egy teljesen e-sport kompatibilis létesítményben végezni a munkájukat. A Blizzard az arénával ezt valósítja most meg és a saját szájíze szerint rendez be egy olyan környezetet hosszú távra, ami teljes mértékben kiszolgálja majd a versenyző csapatok, a közönség, a média, a rajongók és az ott dolgozók igényeit. 
ow blizz arena
Továbbá az sem elhanyagolható szempont, hogy az állandóság miatt a Los Angeles-i e-sport kedvelőknek, nem kell majd hosszú órákat utazni, ha szeretnének mondjuk eljutni a Hearthstone világbajnokságra, vagy az Overwatch League első szezonjára. Gondoljatok csak bele, milyen jó lenne, ha Budapesten is lenne egy hasonló aréna, ahova néha napján el lehet menni versenyeket nézni, vagy egyéb programokat látogatni. Ez nyilván most egy extrém példa volt, viszont így jobban lehet érezni a dolog súlyát. 

Ha a terv beválik és a rajongók részéről is pozitív visszajelzések érkeznek majd, úgy hisszük, mások is követni fogják majd a Blizzard példáját és megindul a hivatásos e-sport stadionok és létesítmények építése az egész világon. Mit szólnátok például egy Valve stadionhoz Washington-ban, vagy egy Riot Arénához mondjuk Párizsban? 

És ez még csak a jéghegy csúcsa, mivel nem kell feltétlenül csak a játékiparra gondolni, ott vannak a céges és magán befektetők is. Tegyük fel, az e-sport mint iparág 2020 környékére már olyan hangsúlyos lesz, hogy az üzleti potenciálja sokszorosa lesz a mostani adatoknak és egyre többen és többen szeretnének bele pénzt rakni. Jó példa erre az Overwatch Legue csapatok milliárdos tulajdonosai is, akik nem mellesleg azt is vállalták, hogy a 2. szezonra, ami előreláthatólag 2019-ben lesz megtartva, saját e-sport stadiont húznak majd fel a világ különböző pontjain. 

A komplexum első bevetése egyébként a régiónként 100 ezer dollár összdíjazású, Overwatch Contenders versenysorozat rájátszásánál lesz, Október 7-8 között. Később a Heroes of the Storm Global Championship és a Word of Warcraft Arena Championship is itt kerül majd megrendezésre, továbbá a Hearthstone Championship Tour nyári döntőjét is itt tartják majd. 

Lényegében ez egy hatalmas mérföldkő az e-sportok számára és bízunk benne, hogy sokan követik majd a Blizzard példáját. 

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Üzlet - Milyen okok állhatnak a hüvelyfájdalom mögött?

A hüvelyt érintő fájdalom sok nő életében előfordulhat, mégis sokan nehezen beszélnek róla. Gyakran csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a panaszok olyan intenzívvé válnak, hogy már megnehezítik a mindennapi életvitelt.

Üzlet - Zsíros fejbőr és annak hatékony kezelése

A zsíros fejbőr sok embernek okoz régóta kihívásokat, ami több kényelmetlenséget jelenthet, mint pusztán esztétikai gondok. A hajad gyakran csak pár órával a mosás után ismét lelapulhat és fénylik.

Üzlet - Miért érdemes outletben szőnyeget vásárolni?

Szőnyeget általában nem egyik napról a másikra vásárol az ember. Egy jól megválasztott darab hosszú évekre meghatározhatja a helyiség hangulatát, ezért természetes, hogy a legtöbben alaposan körülnéznek, mielőtt döntenének.

Közvetítések