3/0 - Az Unicorns of Love szívszorító története

Van egy számunkra, magyarok számára fontos LCS csapat, amelyik immáron harmadik éve marad le hajszállal a világbajnokságról.

Három a magyar igazság! Gondoltam magamban, amikor vártam a regionális selejtezőben az H2K és a Unicorns of Love összecsapását. Még össze is jöttünk néhány ismerősömmel, hogy egy helyen szurkoljunk Vizicsacsiéknak egy egyébként verhető H2K-vel szemben. Nem tudtuk, mit várjunk az unikornisoktól, Csacsi annyit mondott, hogy kőkeményen készülnek és rendben lesznek, nem aggódik. Eljött a meccs, az első meccs elsöprő győzelem, Exileh, de az egész csapat brillírozik, EZAZ! gondoltam magamban, most meglesz végre. Persze az H2K nem adta könnyen magát és mint oly sokszor, most is 5. meccsig ment a széria, ahol aztán megint jöttek a hibák és végül a vereség - immáron harmadjára. És csak ültünk ott a többiekkel és nem értettük. Nem értettük, hogy mi történt már megint, mi az, ami meggátolja ezt a szerethető csapatot abban, hogy végre egyszer számukra is kifizetődjön a kőkemény, befektetett munka és kijussanak egy világbajnokságra. A cél előtt centikkel elhasalni borzalmas érzés lehet, pláne háromszor egymás után. 

2015 - A meglepetések és fordulatok éve

Az év, amely álomszerűen indult a pónik javára. A Vizicsacsi - Kikis - PowerofEvil - Vardags - Hylissang ötös nem csak a csapatnevével, hanem Kikis meglepetés pickjeivel is egycsapásra a rajongók kedvence lett - Sion, Gnar, de még Shaco is előkerült a lengyel tarsolyból. Életük első LCS szezonjában hozták a mára már védjegyükké vált konzisztensen inkonzisztens teljesítményt és 9-9-es eredménnyel tudták le az alapszakaszt, amivel az 5. helyen kvalifikáltak a rájátszásra.

A meglepetés innen jött: először a Gambitet mosták le 3-1-re, majd az akkoriban parádés szezont maga mögött tudó SK Gaminget egy óriási küzdelemben, az ötödik meccsen PowerofEvil elképesztő Orianna baron lopásával, valamint Kikis zseniális Gnar ultijával legyőzték az akkor még Forg1vent is sorai közt tudó, aranyra is esélyes csapatot, így jöhetett a fnatic. Meglepetésre ez a párharc is elment az 5. párharcig, de ezúttal a narancs-feketék jobbak voltak, a vége 2-3 és egy rakat vb pont a szépen csillogó ezüst mellé.

A nyárra visszahozták Giliust, mert Kikis nem illett a csapatba, de ez végül nem bizonyult jó döntésnek. Hiába a megismételt, 9-9-es alapszakasz, a rájátszásban már csak az első körön jutottak túl és ott is 5 meccs kellett nekik ahhoz, hogy elverjék a ROCCAT csapatát. Onnantól már csak 0-3-ak jöttek, először a Fnatic, majd az H2K törte össze őket, jöhetett tehát a Gauntlet, annak is a teteje a tavaszi pontok miatt. Ide már csak az akkor még szárnyaló Origen ért fel. Ez az Origen később vb top4-ig ment, sOAZ, Amazing, xPeke, Zven és Mithy - talán Amazing kivételével - ma is vb alapanyag lenne. Az UOL-nak esélye se volt, 0-3 itt is, pedig csak egyetlen mérkőzésre voltak attól, hogy mindjárt az első évükben vb-re menjenek.

2016 - Új gárda, régi szokások

Csak a keret váza maradt meg, azaz Csacsi és Hylissang, illetve természetesen Sheepy, az edző. Dzsungelbe jött egy imádnivaló veterán, a most épp ismét vb-re készülő Diamondprox, az ADC pozícióba egy francia tehetség, Steelback, míg középre egy szintén rutinos játékos, az SK-ből lelépő Fox. Nem szupersztárok, de az UOL-nál kivirágoztak. Az alapszakaszt 10-8-ra hozták - egy olyan alapszakaszt, ahol már a 3. meccs után kényszercsere várt rájuk, Diamondot ugyanis hazazavarták Oroszországba, mert nem kapott vízumot a németeknél. A szezont 4 különböző dzsungelessel hozták le, megfordult itt az amúgy toxic Rudy, egy szolid francia játékos, Djoko, majd egy másik francia veterán, Loulex, illetve végig ott volt hol aktívan, hol tartalékban a koreai H0R0 is. Hétről-hétre más dzsungelessel készülni idegtépő feladat, a rájátszás nem is jött össze, a még viruló Origen 3-0-lal gázolt át rajtuk a negyeddöntőben.

Az ekkor már népszerű "importáljunk koreait" trend itt is felütötte a fejét. Ismét három helyen változtatott a csapat, Koreából Move jött dzsungelbe, ő korábban az észak-amerikai Gravity-ben játszott, míg Veritas egy "vállalható" lövész volt, de azért az óceániai liga mérföldekkel gyengébb, mint az európai. Középre egy addig ismeretlen német játékos, Exileh érkezett, akinek az összes rutinja néhány Challenger csapat volt. 

Hiába a lebonyolítás változtatás Bo1-ről Bo2-re, az unikornisok inkonzisztens játéka itt is megmaradt, az alapszakasz vége 6 győzelem, 5 döntetlen, 7 vereség. Egy jobb csapat, mint az alsó három, de látványosan gyengébb, mint az első öt. Ehhez képest a playoffban meglett a top 4, miután 3-1-re legyűrték a Giants csapatát, és bár az H2K-től kikaptak Krakkóban (ezt személyesen is átéltem), kezdett összeállni valami.

Ismét jött a gauntlet, ezúttal azonban az aljáról, a létra fokain pedig a Giants, a Fnatic és a Splyce álltak. Hogy mennyire összeállt és ráérzett 1-2 hét alatt a metára az UOL, jól mutatja, hogy a Giants-et és a Fnaticot is 3-0-lal küldték haza, jöhetett tehát a Splyce elleni, mindent eldöntő meccs.

A feltámadás viszont az 5. meccsen, egy elrontott csapatharcon elbukott, így a Splyce örülhetett. Pedig micsoda meccs volt, és micsoda drámai véget ért! 

Az offszezonban ez az ötös behúzta az IEM Oakland tornát, a döntőben tajvan bajnokát, a Flash Wolvest verték 3-2-re egy meglepetés pickkel az ötödik meccsen, Veritas egy akkor már hónapok óta nem látott Kalistával agyonverte Karsáékat. Pozitív előjelek 2017-re.

2017 - Drámai kezdés, majd feltámadás után a vége ismét dráma

Még a tavaszi szezon rajtja előtt 1-2 héttel is azt hittük, minden rendben lesz a csapat körül. Aztán jött a hidegzuhany: a koreaiaknak honvágyuk van, inkább hazamennek. Két embert tehát pótolni kellett, és mihez nyúljanak, ha se a veteránok, se a koreaiak nem jöttek be? Fiatal európai tehetségekhez. Xerxe épphogy betöltötte a 17-et, mire a szezon kezdődött, őt Törökországból hozták el, míg Samux korábban a Giants csapatánál volt topos, alig egy éve kezdett el lövészként játszani. Óriási rizikó, de az Unikornisok műhelyében bárkiből sztárt varázsolnak.

Ez a szezon már Bo3 volt és amennyire az elején aggódtam, annyira voltam nyugodt a végén, a 11-2-es, magabiztos csoportgyőzelem, Xerxe Rookie of the Split, Vizicsacsi MVP, Samux rohamos fejlődése Hylissang mellett: dörzsöltem is a tenyeremet, hogy majd most idén, végre, hiszem három a magyar igazság! Hiába a bukott döntő a G2 ellen, nem voltam csalódott, ezt a G2-t 2 éve nem tudja megverni senki.

És végre, először az UOL története során, nem volt játékoscsere két szezon között! De valami megtört. Exileh, a tavasz egyik legnagyobb húzóembere mintha leragadt volna az akkori metában, képtelen volt alkalmazkodni a változásokhoz. Ha nincsen Samux egész szezon alatt nyújtott parádés játéka, biztos, hogy a rájátszásig se viszik el az Unikornisok. Végül a csoportmásodik hely meglett, de a playoff megbosszulta magát, a magára találó Misfits, élükön PowerofEvillel 3-1-re verte őket a legjobb 4 közé jutásért, így maradt ismét a Gauntlet, zsinórban harmadjára. 

Ezúttal középről indultak, az ellenfél pedig a már említett H2K volt. 5. meccs, apróbb hibák és elmaradó #csacsicarry, majd egy újabb összetört vb álom.

2018 - Mit hoz a jövő?

Csacsi legutóbb azt mondta nekem, addig nem akarja abbahagyni, amíg nem jut ki egy világbajnokságra, szóval amiatt nem kell aggódnunk, hogy nem látjuk jövőre is. Ebben az ötösben viszont ott van a nyers tehetség. Ha az inkonzisztens játékukat egyenesbe tudnák hozni és nem rontanának el pick/ban fázisokat (ahogy egyébként az H2K ellen tették), ez az ötös már most egy vb csapat. 

Viszont az EU LCS-ben zajló változások közbeszólhatnak. A - jelenlegi helyzet alapján - négy nagy ligába oszló bajnokságból az Unikornisok Berlint választották a Roccattel és a Schalkeval egyetemben. A Bo3 és a két csoport jót tett a csapatnak, hátha ez csak még inkább elősegíti majd a vb álmokat. 

Mert ha valamiban erős a Unicorns of Love, akkor az a küzdeni akarás és a csapatszellem. És addig nem állnak le, amíg ki nem jutnak egy világbajnokságra.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!