FUT - Nagyító alatt: Anthony Martial bármelyik kezdőbe beférne

FUT - Nagyító alatt: Anthony Martial bármelyik kezdőbe beférne

A fiatal francia már tavaly is sziporkázott, idén pedig a jelek szerint még jobbá vált.

Lehet beszélni arról, hogyan költöd el a pénzedet, milyen csomagokat szerzel, és azokat miként használod fel, a legfontosabb elemei a játéknak azonban, -különösen a FUT módnak; -mégiscsak a labdarúgók. Az előrendelésnek köszönhetően sokan már a megjelenés előtt játszhatnak a játékkal. Minél több mérkőzést játszanak le, annál több anyag érkezik a játékosokról, és magáról a játékról. Mindenkinek megvannak a kedvencei, és természetesen az emberek a legjobb futballistákat szeretnék megszerezni. Fontos azért szem előtt tartani, hogy sok kártya van, amely egy megfelelő kezdőben csodákra képes.
A FUTHEAD-en futó sorozat részeként több játékost is megismerhetünk, statisztikailag kivesézve megnézzük, mire lehetnek képesek. Különböző stílusú és árú focistát veszünk górcső alá; az első rész főszereplője pedig nem lehet más, mint Anthony Martial, a Manchester United csatára.

A FIFA17 során több, mint 600 mérkőzés tapasztalata után, a FIFA18-ban sem maradhatott ki az új együttesből, 20.000-ért már az elején megvásárolható volt, de ennél csak drágább lesz.

STATISZTIKÁI

A tavalyihoz hasonlóan, most is van néhány igen impozáns statja, 92-es gyorsulás, 90-es sprint, 81-es befejezés, 84-es lövés erősség, 85-ös ügyesség, 84-es labdakezelés, 88-as cselezés, 76-os erő, temperamentuma pedig 78-as.

A 4*-os skilljei, és gyengébbik lába kombinációja mellett a bedobásai teszik őt fantasztikus játékossá. Ebben az esetben a Hawk kártyával ötvözve elég szépen boostolva lettek egyes statjai. Így lett 97-es sebessége, 86-os lövése és 79-es ereje.
A felhasználható (Chemistry style)kártyák legtöbbször a labdarúgókat erősítik különféle módokon. Itt megtalálod az összeset!

A kezdő 11 melyben szerepet kapott csatárunk:

Nem mondható túl erősnek a csapat, de tökéletesen megteszi az elején.

7 meccs után Martial-ról néhány info:

Ára (volt): 20.000 (Xbox One)
Chemistry style: Hawk
Gólok száma: 8
Assziszt: 6

Áttekintés

Sebesség: 10/10
Nagyon gyors csatárról van szó; szinte lehetetlen utolérni. Ha ki tudod ugratni, nyert ügyed van. A sebessége révén jól teljesít elől, de szélsőként is megállja a helyét.

Cselezés: 10/10
Könnyedén lehet vele cselezni. Ragad a labda a lábához, és remekül mozog vele, ezért nem könnyű szerelni. Jól gyorsul, képes a meglepetés mozdulatokra, és nem veszíti el könnyen közben a játékszert. Azonnal meg tud állni, fantasztikusan fordul; egyszóval öröm vele a játék.

Shooting: 9/10
Elvégzi a feladatát, ha labdát kap. A tizenhatos vonaláról a fineszes lövése parádés, a büntető területen belül pedig életveszélyes. Bárhonnan, bármelyik lábával kihívást jelent a kapusok számára. Mondhatni jól helyezkedik, és hihetetlen mennyire képes uralni a légteret. A távoli próbálkozásai viszont gyengék, nagyjából ez az egyetlen gyengepontja.

Passzolás: 7/10
Nem egy Pirlo, maradjunk annyiban. Ettől függetlenül az íveléseiben lehet bízni, a rövid passzai tökéletesek, és messzebről is többször talál, mint nem. A szabadrúgásokat viszont inkább mással végeztessük el.

Védekezés (Nem értékelt)
Képes zavarni az ellenfelet, de a szerelései hagynak némi kívánni valót maguk után.

Fizikális felépítés: 10/10
Emiatt ilyen jó ez a kártya. Brutálisan erős. Magassága mellé kellően masszív és agresszív; egy igazi tank. A legtöbb védővel könnyedén elboldogul, és még a legjobbak ellen is felveszi a versenyt. Magasra képes ugrani, a fejpárbajok nem okoznak neki gondot, a legtöbbet képes megnyerni. Target Man-nak abszolút ideális.

Összegzés
Van annyira jó, mint tavaly, -sőt valamivel jobb is. A sebessége, a cselezési képességei, és az ereje együttesen nagyon komplett csatárrá teszi. Azt lehet mondani, hogy elég drága, és az ára még feljebb is megy, de megéri a pénzét, az egyszer biztos!

Nektek beférne a csapatba?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!