A HP sajtótájékoztatóján az elképesztő új termékek mellett az e-sport is helyet kapott

A HP sajtótájékoztatóján az elképesztő új termékek mellett az e-sport is helyet kapott

Két nem akármilyen új terméket dob piacra a HP a közeljövőben.

A HP sajtótájékoztatóján 2 előadással mutatták be az Omen gamer vonalat és az e-sport kapcsolatát. Először Siskovics Dávid a HP termékmenedzsere mutatta be prezentációjában a legújabb Omen márkát és különböző eszközeit az Ingame Esport & VR Lounge-ban.

Miután 2008-ban felvásárolták a Voodoo Omen fejlesztőcsapatot, elindultak a gaming útján, de komolyabban 2015-ben, majd 2016-ban kezdtek el foglalkozni vele. Innentől kerültek forgalomba a legújabb Omen hardverek, melyek a legprofibb teljesítményt ötvözik a dizájnal, hogy a gamerek minden tekintetben megtalálják a számtásaikat. Szoftveres újitásként a párhuzamosan használható WAN és LAN igazi különlegességnek számit. Eddig összesen 5 tipusú gamer perifériával rendelkeznek (Egér, Egérpad, Billentyűzet, Fejhallgató, Monitor), 2018-ra viszont már 20 félét szeretnének.
A különböző felszereltségű Notebookok mellett, a hagyományos számítógépeknél történt a legtöbb változás, illetve a következő hónapokban néhány különleges terméket is piacra dobnak majd. A HP egyedi megoldásként először 3 éves garanciát kínál vásárlóinak.
2 újdonságra mindenképp érdemes odafigyelni:

  1. Compact Desktop – Ez tulajdonképpen egy VR hátizsák, amelyet vállunkon hordva használhatunk, és érhetjük el a virtuális valóságot. A hozzátartozó dokkolóval könnyedén konfigurálhatjuk, illetve asztali PC-ként is működik.
  2. Accelerator – A Thunderbolt csatlakozóval elérhető hardver tulajdonképpen egy külső videókártya és háttértár egyben. Egy ultrabookhoz egyszerűen csatlakoztatható, akár egy 1080TI kártyával is felszerelhető termék rendkívül megdobhatja a teljesitményünket. 

A helyszínen természetesen minden kiállított eszköz kipróbálható volt, így a laptopokat, billentyűzeteket, egereket és az új VR táskát is meg lehetett szemlélni közelről.

Az látszik, hogy az Omen révén a HP rendesen ráfeküdt a gamer vonalra, és itt kapcsolódott be a 2. előadás. Gáspár "Res1st" Péter, a Wonder Stag Esport csapatkapitánya beszélt néhány statisztikáról, hogy mennyire elterjedt az e-sport a világon és mekkora piacot is jelent.


2016-ban már több, mint 200 millióan követték, 2019-ben pedig 300 millióánál is többen nézhetik a versenyeket. Az előadás további része az Omen gépekről szólt, mennyire segítik a gamereket a felkészülésükben. A versenytársak termékeihez képest a design, a felszereltség, és a teljesítmény mind fontos tényező a játékosok szemében. Ezekkel az eszközökkel teljes lehet a gyakorlás a szórakozás élménye is.

Nem lett volna teljes az előadás, ha nem lettek volna a helyszínen a gamer világhoz egyre szorosabban hozzátartozó cosplayerek. 


A fotókat Tóth Flami készítette

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések