Ismét megnyitotta kapuit a Magyar E-sport Akadémia

Ismét megnyitotta kapuit a Magyar E-sport Akadémia

Többféle csomaggal várják a jelentkezőket, tapasztalt játékos oktatókkal és pszichológiai felkészítéssel együtt.

A Magyar Esport Akadémia 2015-ben indult azzal a céllal, hogy elméleti és gyakorlati órák keretében segítsen a fejlődni vágyó játékosoknak profi szervezők, versenyzők és edzők segítségével. Akkor egy irodában zajlottak a képzések, most azonban a megújuló akadémián a hagyományos, "tantermi" képzés mellett már az online kurzusok is hangsúlyt kapnak! Magyarország első e-sport iskolája több játék mellett nagy hangsúlyt fektetne a pszichológiai felkészítésre is. A repeortárban olyan címek szerepelnek, mint Counter Strike: Global Offensive, League of Legends, de ezek mellett lesz szó World of Tanksról, Heartstone-ról és más játékokról is.

A sikeres e-sportolni vágyóknak nem elég egész nap a gép előtt ülniük. A statisztikai kimutatások szerint, akik csak a játékban "élnek", nem feltétlen érnek el igazán kimagasló eredményeket. A profik ma már tudatosan képezik magukat minden téren, és a játéktudásukat is megfelelő edzésekkel fejlesztik.

Az e-sport világ mély és széleskörű megismerésén túl, a csapatépítés előnyeiről és buktatóiról, valamint az önismeretről is esik szó bőven. A kurzusokra már lehet jelentkezni, és akár 1 alkalom befizetése után be lehet ülni az órára anélkül, hogy hosszú távon elköteleznénk magunkat. Az előadásokat most már online is elérhetik az érdeklődők, videokonferencián keresztül lépnek kapcsolatba az oktatóval a diákok, és a neten keresztül zajlik az óra. Bővebb információt erről ITT találtok.

Jelenleg összesen 7 kurzus érhető el, 7 oktató tart prezentációkat a különböző témákban. 5.000 forintól egészen 20.000 forintig találhatóak tréningek:

  • Pszichológia és Kommunikáció – Csapat Training (Online): 5.000Ft |
  • Counter-Strike: Global Offensive – Csapat Training (Online): 8.000Ft
  • Counter-Strike: Global Offensive – Haladó (Online): 20.000Ft
  • Counter-Strike: Global Offensive – Kezdő (Online): 15.000Ft
  • League of Legends – Csapat Training (Online): 8.000Ft
  • League of Legends – Haladó (Online): 20.000Ft
  • League of Legends – Kezdő (Online): 15.000Ft

A vállalkozó szellemű emberek a hivatalos weboldalon minden létező információt megtalálnak.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Váratlan csomagot kaptál? Lehet, hogy csalók szerezték meg az adataidat (x)

Az elmúlt hetekben egyre többen számolnak be arról, hogy olyan csomagot kaptak, melyet nem is rendeltek meg. Bár elsőre akár szerencsés véletlennek is tűnhet a váratlan küldemény, a háttérben gyakran egy kifinomult online csalási forma, az úgynevezett brushing scam állhat – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői.

Közvetítések