Mondocon: ilyen bevonulást magyar csapat még nem csinált, mint a Rift Esports

Mondocon: ilyen bevonulást magyar csapat még nem csinált, mint a Rift Esports

A Rift Esport és a Team Plague Black csapott össze a Mondocon döntőjében. Egy igazán hangulatos bevonulással is készült a Rift Esport, amilyenre még nem nagyon volt példa idehaza.

A Unicorns of Love-tól már láttunk bevonulásokat, ahogyan a G2-tól is, egészen pontosan tavasszal. Kétségtelenül ez a két csapat ad a legtöbbet a versenyeken való megjelenésre, hiszen Romain szinte állandóan be van öltözve, vagy épp kifestve, de a G2-s srácok is szereztek maguknak egy "nindzsát". Magyarországon azonban nem nagyon volt ehhez hasonlóra példa, -egészen eddig. 

Történt ugyanis az idei őszi Mondoconon, hogy a döntőbe jutott Rift Esports igazán kitett magáért, és egy külön bevonulóval is készült erre az alkalomra, Mikó Mártonnal, a menedzserükkel az élen. 

A mérkőzések végeredménye 3-0 lett a Rift Esports javára, de azért annyira nem volt sima, legalábbis az első mérkőzés. Ahogy Kubu is elmondta az interjúban, egyszerűen nem voltak még ott fejben, be kellett melegedniük, de aztán a rutin bekapcsolt, és visszahozták az első mérkőzést is, hiába a Plague Black jobb kezdése.

Másodjára Benzz és Geller megkapta Thresh Kalista párosát, innentől pedig nem volt megállás. Újdonságként Mada azért megpróbálkozott egy mid Ziggs-zel, állítása szerint ez eddig jól működött, de Kubut ez sem igazán zökkentette ki: 30 perc alatt ezt is befejezték. 

A harmadik meccsen igazán jól alakult a RIE számára a draft, nem csak a Xayah Rakan párost kapták meg, de még az új Azirt is midre, aminek Kubu minden bizonnyal örült, a hab a tortán pedig már csak wAIZER Jax-e volt. Pár kisebb playe volt azért a Plague Blacknek is, de érezhető volt a szintkülönbség a két csapat között, eddigre már Kubuék is "felébredtek", és kevesebb, mint 23 perc alatt bezsebeltek a Mondocon első helyét.

Interjút is készítettünk a két csapattal, a Rift oldaláról Kubu és RIE Marci állt mikrofonhoz. Szóba került a bevonulás, ahogy a meccsek is, no és persze a jövőbeli tervek.

A Team Plague Blacktől Mada állt rendelkezésünkre, aki miden játszott. Az első vereséget még jól viselték állítása szerint, de a másodikat már kevésbé, ami meg is mutatkozott az utolsó mérkőzésen.

Aki esetleg lemaradt volna az mérkőzésekről, és szeretné pótolni őket, az alábbi videóban megteheti.

Élő videó megtekintése innen: PierceTheHeaven – www.twitch.tv

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!