A koreai edzők szerint a TSM a legjobb nyugati csapat

A koreai edzők szerint a TSM a legjobb nyugati csapat

Egy interjú berkein belül merült fel ez a kérdés, sok más érdekességgel együtt.

3 LCK csapat edzőjével, SSG Edgarral, LZ Hiraival és SKT cCartellel készített interjút a Cybersport oldal még a vb előtt pár nappal, ahol az aktuális erőviszonyokról, valamint a nyugati csapatokról beszélgettek.

Mindhárom NA csapat továbbjutó helyen egy hét után!

Aioween | 17/10/11 17:34 Akeletiek javarészt hozták a tőlük várhatót, és az NA régió is jelenleg 6-3-ra áll. Ezzel szemben Európa csak 3-6-os mutatóval rendelkezik, a legjobb csapatunk pedig mindezidáig a Misfits. Még a csoportkörök sem mentek le, de máris számos meglepetéssel kellett szembesüljünk az idei VB kapcsán.

Az első kérdés a Longzhu edzőjéhez, Hiraihoz szól. Hogy érzed magad, miután most először jutottatok ki a VB-re?

"Elég magasak az elvárásaim igazából, ez volt mindannyiunk álma. Természetesen azért vannak félelmeink is, főleg úgy, hogy az SKT és az SSG is ott lesz, akik nagyon erősek és tapasztaltak is egyaránt."

cCarter, hogyan megy az SKT-nek idén?

"Nagyon aggódtunk a nyári szakasz miatt. Már amiatt is féltünk, hogy esetleg ki sem jutunk a VB-re. Nagyon sokat kellett emiatt gyakorolnunk és átbeszélnünk újra mindent, jó alaposan. Természetesen a 2014-es rémálom mindenkiben felcsendült, szóval a srácok összekapták magukat."

Az SSG már kétszer is legyőzte idén a KT-t a VB-re vezető úton. Mik az elvárásaid idén, Edgar?

"Szinte ugyanaz, mint tavaly. Sőt, előző évben még az is rájátszott, hogy mi kaptuk a legnehezebb sorsolást. Idén az a különbség, hogy vannak csapatok, akiktől jobban félünk, mint tavaly."

Azt gondoljátok, hogy idén erősebb a VB mezőnye? Esetleg egy csapat különösen?

LZ Hirai: "Nem játszottunk az összes csapat ellen. De például ott van a Team SoloMid, minden évben kijönnek Koreába és gyakorolnak. Idén sokkal erősebb a TSM, látjuk, hogy miért ők a top1 csapat az NA LCS-ben. A koreai csapatok és a nyugati csapatok közti különbség évről-évre egyre csökken és tudjuk, hogy egy hiba akár kritikus is lehet már számunkra. Miután láttuk, hogy hogyan játszik a TSM, nagyon örültünk, hogy nem egy csoportba kerültünk velük. Bjergsenről szinte mindent tudunk, Hauntzer egy nagyon jó topos, Doublelift pedig egy igazi veterán. Biofrost és Svenskeren is nagyon okosan tudnak játszani. Le voltam sokkolva, amikor azt láttam, hogy 10 ezer arany hátrányból nyertek. A TSM az a csapat, akitől a legjobban félünk."

SKT cCarter: "A top1 csapatok a régiókban mind jó ötösök. A G2 egy kicsit le van nézve Koreában, de láttuk, hogy az MSI-re mennyit fejlődtek. Ugyanez igaz az EDG-re is. 

SSG Edgar: "Mind a három kínai csapat nagyon erős, valamint még ott van a TSM. Az észak-amerikaiaktól félhetnek a kínai csapatok is, annak ellenére, hogy hazai pályán játszanak. Abban, biztos vagyok, hogy a negyeddöntőkig eljutnak. Ha játékosokat nézünk, akkor Uzitól és Zventől tartunk a legjobban.

Európából és Észak-Amerikából ki lesz a legjobb csapat?

SSG Edgar: "Észak-Amerikából egyértelműen a TSM, Európából pedig a G2. Ocelote csapata nagyon egyedi, viszont nincs még olyan szinten, mint a TSM.

SKT cCarter: "Minden bizonnyal a TSM, ők mindenkinél jobbak, mind Európában, mind Észak-Amerikában. Hogyha még koreai vagy kínai csapatokhoz hasonlítjuk, akkor is nagyon erősnek tűnnek.

Ahogyan azt tényleg bebizonyították már az NA LCS-ben, a TSM a VB-n is kimagaslóan szerepel. Tavaly már a csoportkörben búcsúztak Bjergsenék, viszont az idei erőviszonyok alapján jó esélyük van akár az elődöntőbe jutásra is.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!