Bemutatkozik az MTK, gálameccsen lép pályára az angol QPR ellen!

Bemutatkozik az MTK, gálameccsen lép pályára az angol QPR ellen!

Valódi klubcsapatok e-sport szakosztályai még soha nem csaptak össze a FIFA történetében.

Nem győzzük kapkodni a fejünket, hiszen az e-sport robbanásszerű növekedése itthon is egyre inkább érezteti hatását, ennek következtében a FIFA18 révén több nagy klub is elindította az ezzel foglalkozó szakosztályát. Az MTK az első, kiknek komoly Pro Clubs csapata szerveződött 2017 szeptember 7-én, és most újabb mérföldkőhöz érkeztünk. A magyar együttes az angol VPG Premier League egyik legerősebb klubja, a Queens Park Rangers ellen lép pályára egy showmeccs keretén belül. A szigetországban, akárcsak nálunk, ők az elsők, akik egy valódi klubcsapat színeit képviselik a következő mérkőzéseken.

Tétje ugyan nincs, de ez lesz a FIFA történelmében a legelső, hivatalos klubcsapatok e-sport szakosztályainak megmérkőzése.

Az Európai Virtuális Futball Szövetség (EVFA) égisze alatt futó találkozó tehát egyedülálló. A koalíció alapítótagjai között egyébként Magyarország is megtalálható több, mint 10 további ország társaságában. Nagyon komoly és szervezett kezdeményezésről beszélhetünk, melynek célja a FIFA Pro Clubs magasabb szintjére való juttatása. Bővebb információt az EVFA-ról egy kattintás után máris találtok.

Akárcsak a valódi életben, a virtuális éterben is az egyik legmeghatározóbb bajnokságot tudhatja magáénak a PL, ráadásul a QPR idén az egyik legnagyobb várományosa a bajnoki címnek. Egy esélyeket latolgató weboldal a második helyre írja őket az előttünk álló szezont illetően, egyedül a Liverpool van előttük a latolgatás alapján. Érdemes még azt is megemlíteni, hogy az angoloknál egy úgynevezett coin rendszer működik, és ez alapján vásárolhatnak a klubok, ezt jobban megvizsgálva a QPR már 130 milliónál is többet költött, többek között egy erős védőt, Shane Blytert is megszerezték. A Premier League október 16-án indul útjára.

Az MTK, mivel új csapatról lévén szó, a Magyar Bajnokság másodosztályából vág neki az évadnak, és nem titkolt célja a feljutás, majd a nemzetközi porondon való szereplés elérése. A felkészülési időszakban több meghökkentően jó eredményt is felmutatott eddig a csapat, gondolunk itt 9-0-ás győzelemre magyar első osztályú ellenféllel szemben, vagy arra, hogy az MTK 7-1-es összesítéssel múlta felül a román nemzeti válogatottat is. A jelenlegi keretben, melyben 15-en kaptak helyet, több Bajnokok Ligáját, vagy Európa Ligát megjárt játékos található:

1 - Binder "Ciprus" Ciprián
2 - Czifra "Ati" Attila
5 - Balásfalvi Zoltán
6 - Karpierz "Karpi Feri" Ferenc
7 - Horvát "Bazsi" Balázs
9 - Lakó Zsolt
12 - Patrik "Patrick" Scherk
15 - Rácz András
17 - Kurtsits István
21 - Földvári "Fruzsi" Fruzsina
24 - Fehér "Slider" Bálint
25 - Gurály Tamás
28 - Szalánczi "Geri" Gergő
44 - Poór "Pedro" Tamás
77 - Kárpáti "Krisz" Krisztofer

"A QPR elleni mérkőzésen nem mi vagyunk az esélyesek, hiszen egy olyan esport csapatról van szó, aminek a tengelyét többszörös angol bajnok játékosok alkotják. Ennek ellenére bízom a tisztes helytállásban és abban, hogy egy-egy ilyen "bemutató mérkőzés" még inkább népszerűsítheti a Pro Clubs játékmódot Magyarországon és Európában is." -nyilatkozta Poór "Pedro" Tamás a mérkőzésről.

Az MTK - Queens Park Rangers összecsapását október 15-én az Esport1 facebook oldalán élőben követhetitek.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!