A PBE regisztráció továbbra is nyitva, Evelynn buffokat, a Locket pedig nerfeket kaphat

Meddler osztotta meg legújabb gondolatait jövőbeli terveikről. Szó esett az új Evelynnről, Ornn-ról és a Locket of the Iron Solariról is, illetve továbbra is lehet PBE-re regisztrálni.

Meddler legújabb "Gameplay Thoughts" posztjában ismét megosztotta pár jövőbeli tervét a játékkal kapcsolatban. Mint mindig, az itt leírtak nincsenek kőbe vésve, sőt még képlékenyebbek, mint a PBE patch-ek, hiszen csak elképzelésekről beszélhetünk. Továbbra is megfigyelés alatt tartják az új Evelynnt, illetve a rengeteg buff után Ornn-nal egyelőre meg vannak elégedve, a Locketet viszont átdolgoznák kicsit.

PBE: Yasuo erősödik míg az Ardent továbbra is gyengül

A legújabb frissítés során megérkeztek a Death Sworn skinek splash artjai, a rúnák továbbra is tesztelés alatt vannak és többek közt Yasuo és az Ardent Censer sem maradt sértetlen.

Továbbra is lehet regisztrálni még a PBE szerverekre, ahol a legújabb frissítéseket tesztelik, mielőtt az éles szerverekre érkeznének, no meg szinte bármit meg lehet venni a játékon belül, hiszen lényegében végtelen mennyiségű RP illteve KE áll rendelkezésünkre. Ha esetleg még nem tettétek meg, az alábbi linken tudtok jelentkezni rá. Azt vegyétek figyelembe, hogy legalább hármas szintű honor kell ahhoz, hogy elfogadják a jelentkezést.

Ezen kívül ne felejtsétek el, hogy a PBE, mint a neve is mutatja (Public Test Enviroment) alapvetően tesztelésre van, szóval ha időtök engedi, hagyjatok visszajelzést is a Riot számára. Minden egyes visszajelzés fontos lehet, hiszen ezeket is figyelembe veszi a Riot és így ti magatok is alakíthatjátok kicsit a játék sorsát, ami egy fantasztikus érzés.Visszatérve a tervekre. Továbbra is figyelik Evelynnt, mint minden új hőst a kiadása/reworkje után. Egyre jobban teljesít, ahogy az emberek kezdik kiismerni és Meddlerék úgy gondolják, hogy az új rúnák megjelenésével még erősebb lehet, mint most. Ettől függetlenül egyelőre alul teljesít a Riot elvárásaihoz képest, ezért a 7.21-ben valószínűleg vár rá néhány buff, leginkább olyan irányba, amitől nem válik rögtön túl OP-vá, szóval alaposan meg fogják gondolni.

Ez a jelenlegi elképzelés szerint a következőket jelentheti. A passzív nem kerül majd CD-re, ha esetleg minionoktól kap támadást, csökkentik a Q (Hate Spike) CD-jét, illetve a visszatérítést csökkentik rajta a dzsungelszörnyek esetében, mivel most a CD 60%-át visszakapja, ami kicsit sok. Cserébe viszont növelik rajta a sebzést, így kevesebbszer kell majd nyomkodni a Q-t. Az E-t (Whiplash) is erősítenék, hogy egy minimális sebzése legyen a %-os résznek, leginkább azért, hogy a kicsit Krugokat azonnal megölje, amivel rengeteg időt veszteget el jelenleg, míg a legtöbb hős képességei azonnal kivégzi őket. Teszteltek nyers sebzésnövelést is az E képességen, amit lehet, hogy ki fognak próbálni, mivel ez még nem teszi túl erőssé, inkább az általános játékélményt javítja.Ami Ornnt illeti, elég sok buff jött ki rá mostanság, többek közt a 7.20-as patch-ben is. A W-je (Bellows Breath) maximális HP alapján sebez, az E-je (Searing Charge) nagyobb sugárban dobja fel az embereket, a kos visszafejelése pedig azonnali képesség lett, nincs rajta késleltetés, mint eddig. Úgy gondolják, hogy nagyjából sikerült egy olyan szintre emelni a karaktert, ahova eredetileg is szánták, így egyelőre nincs komolyabb tervük vele. Egy ideig attól tartottak, hogy esetleg túlbuffolták volna, de az eddigi jelek szerint eléggé rendben van a hős. Valószínűleg nem nagyon lesz szükség további kiegyensúlyozásra egy ideig, maximum a preseason során, amikor bejönnek az új rúnák.Nerfeket terveznek a Locket of the Iron Solarira, az viszont még kérdéses, hogy ezekkel elkészülnek-e a 7.21-es patch kiadásáig. A legnagyobb aggályuk a tárggyal, hogy nagyon keresztbe tesz jelenleg a burst karaktereknek, hiszen egy gombnyomás és hirtelen mindenki hatalmas pajzsot kap a környezetünkben. Ez főleg azoknál a hősöknél jelent gondot, akiknek a saját bőrüket is kockáztatniuk kell ahhoz, hogy bevigyék a sebzésüket, mint például egy Talon, Kha'Zix vagy Rengar. Önmagában még nem jelentene gondot a Locket, viszont ha más támogató jellegű tárgyakkal van kombinálva, amik például a pajzsokat erősítik (Ardent Censer), illetve Knight's Vow, Face of the Mountain stb. akkor egy egyébként felettébb törékeny karakter hirtelen nehezen levadászhatóvá válik.

Egyelőre egy olyan vonalon gondolkoznak, hogy a tárgyat inkább a tankok számára tegyék hasznossá, míg a törékenyebb úgynevezett "enchanter" típusú támogatók (Lulu, Janna, Nami stb) ne tudjanak sok értéket kivenni belőle. Ennek az egyszerű oka, hogy a tankok nem fogják a kapott pajzsot más tárgyakkal és/vagy mesterségekkel erősíteni, mert alapvetően más a feladatuk a játékon belül.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!