A cikkben összeválogattunk számos hőst, melyek a jelenlegi metában megállják a helyüket, ezáltal könnyebben juthatunk velük LP-hez, mint társaikkal a rangsorolt mérkőzéseken.
Természetesen lehet fejtegetni, hogy azzal a legegyszerűbb játszani, akivel tud az ember. Bármelyik karakter lehet erős, ha jó kezekben van, ez így igaz. Azonban minden frissítés során vannak olyan hősök, akik kiemelkednek a többiek közül, akár egy buff miatt, vagy azért, mert épp a környezeti tényezők, például a tárgyak változása úgy alakult, hogy az adott hős számára kedvezőbb, mint a többieknek. Nézzük, kikre is gondolunk pontosan. A statisztikai adatokat a champion.gg oldalról gyűjtöttük.
A felső ösvény trónján ül a játék egyik leghatalmasabb szörnye: Cho'Gath. Bár jelen álláspont szerint "csak" 50.03%-os győzelmi aránnyal rendelkezik a 7.20-as frissítés során, míg 3 frissítéssel ezelőtt ez az érték 51.31% volt. Értelemszerűen minél tovább húzódik a játék, Cho'Gath annál erősebb lesz. Egy 30-40 perces játéknál jó kezekben már egy monstrumról beszélünk, akire ha csúnyán nézel, szó szerint bekap. Elég számára egy Warmog, egy helyzethez illő cipő, egy Gargoyle Stoneplate és jobb ha futsz amerre látsz. A monstrum könnyen elpusztítható, például egy Xin Zhao, vagy egy Jarvan IV segítségével. Érdekes, hogy a több mint 200 ranked mérkőzést játszók kevesebb mint 46%-os győzelmi aránnyal rendelkeznek csak vele, míg az 51-100 mérkőzés között lévők teljesítenek vele a legjobban.
A következő, akit a trónon hely illet a felső ösvényen az Talon lett. Jelenleg 54.26%-al neki van a legnagyobb győzelmi aránya a felső ösvényen. Győzelmi szériájának mélypontja az elmúlt frissítések során a 7.18-as frissítés volt, ahol "csak" 53.13%-os győzelmi aránnyal rendelkezett. Ezen kívül a legutóbbi frissítések során mindig stabilan tartotta az 54% feletti győzelmet a felső ösvényen. Az ő esetében sajnos nem mondható el ugyan az, ami Cho'Gath helyzetében. Talonnal egy a cél: minél hamarabb befejezni a játékot. Elég egy Duskblade, Youmuu és egy Black Cleaver, majd mehet a menet! Talon megállítására Kled, illetve Maokai alkalmasak többek között. Talonnál a több mint 200 ranked mérkőzést játszó játékosok 57.70%-os győzelmi arányt tudnak felmutatni karakterükkel.
Az utolsó hős, akinek helyet gondoltunk ebben a pozícióban, az Maokai. Maokai esetében jelen frissítés során csak 50.62% a győzelmi arány, mely a 7.17 során az 51.69%-ot is elérte, továbbra is egy erős megbízható hősről beszélünk. Maokai esetében pozitívum, ha hamar letudjuk rendezni a mérkőzést, azonban nem igazán vágja földhöz az sem, ha 30-40 percig ki kell húznia. Maokai számára javasolt egy Ninja Tabi, Gargoyle Stoneplate és egy Righteous Glory. Maokai elsöprése egy Xin Zhao, vagy akár egy Mordekaiser segítségével pillanatok alatt megtörténik. Az 51-100 ranked mérkőzést játszók több mint 55%-os győzelmi arányt generáltak vele jelen frissítés során.
A jungle hatalmas világában már frissítések óta szinte egyeduralkodó Sejuani 54.37%-os győzelmi arányt tud felmutatni. Sejuani jelenleg egy olyan bitang erősséggel rendelkező hős, aki 30-40 percig is, de akár utána is képes megállni jó kezekben a helyét. A majdnem elpusztíthatatlan szörnyeteg azonban könnyen kap sebzést Jarvan IV személyétől, vagy akár egy Warwick is mély nyomokat hagyhat benne. A Warmog, Cinderhulk és Knight's Vow tárgyak nagyban segítik a győzelemben. Sejuani esetében az 51-100 mérkőzéssel rendelkező játékosok száma több mint 56%-os győzelmi arányt tud felmutatni; ez sem gyenge teljesítmény!
A következő hős, akivel nem szívesen találkoznánk egy sötét bokorban, az Xin Zhao. Xin Zhao erejének nagyon jót tett legutóbbi ráncfelvarrása. A 7.16-os frissítésnél 49.13% volt a győzelmi aránya, mára már pedig 53.72%-al tündököl, 4.5%-os javulást mutatva ezáltal! Egy Bloodrazor, BOTRK és egy Dead Man's Plate, aztán lehet futni mindenkinek! Egy Rammus, vagy akár egy Warwick azonban könnyen feldarabolhatja a felújított Xin Zhao-t is. Amennyiben be kell határolni, Xin Zhao a játék 25-30. percéig van ereje teljében. Természetesen utána sem haszontalan, csak kevésbé tudja alkalmazni az erejét a játék kései szakaszában. Azon Xin Zhao játékosok, akik 51-100 játékkal rendelkeznek, 56.62% győzelmi arányt tudhatnak átlagosan a magukénak.
A harmadik, aki a jungle pozícióban helytálló kis pörgő-forgó-bigyó, az Rammus. Rammus jelenleg 53.02%-os győzelmi arányt tud magáénak, azonban ez a szám a 7.16-os frissítés óta mindig minimum 53% felett volt, ahogy most is. Szóval elég masszívan tartja az arányt, és ezzel Sejuanihoz hasonlóan az élmezőnybeli pozícióját is. Cinderhulk, Thornmail, Righteous Glory, és máris kiderül ki hány menetet bír ki Rammussal szemben. Kiiktatására egy Dr. Mundo vagy Fiddlesticks is tökéletes. Azon játékosok, akik több mint 200 mérkőzést tudnak már vele maguk mögött, átlagosan több mint 55%-os győzelmi aránnyal rendelkeznek. Természetesen minél tovább húzódik egy játék, az Rammus számára annál jobb. Részére a 30-40 perces mérkőzés az ideális.
Miért ugrik el Tristana, vagy Ezreal, ha már egyszer elkaptuk egy CC-vel?!
Aioween | 17/10/20 11:30 Életed hookját találod el éppen Blitzcrankkel, vagy Thresh-sel, mire az ellenfél Tristana, vagy akár Ezreal a találat után is fogja magát és szimplán odébb ugrik. Elmagyarázzuk, hogy ez miért van így. A League of Legends néha érdekesen működik. Amikor már azt hinnénk, hogy elkaptunk valakit, gondol egyet és simán kiugrik belőle.
A középső ösvény titkon bokszoló sztárja nem más; mint Malzahar. Köpönyegét felcsapva a 7.16-os frissítés óta, beleértve azt a frissítést is, végig több mint 54%-os győzelmi aránnyal rendelkezett. Malzahar szereti a gyors meneteket, 20-30 perc alatt kiütéssel diadalmaskodni a legideálisabb vele. Liandry, Rylai, Morellonomicon aztán vége, jöhet a következő mérkőzés. A Malzahar játékosok esetében azok teljesítenek vele a legjobban, akik 150-200 ranked mérkőzéssel rendelkeznek. Győzelmi arányuk pontosan 58.06%-os. Malzahar megállítására alkalmas többek között Swain és Talon is.
Malzahar mellett a középső ösvény koronázatlan királynője: Anivia. Szintén azon hősök közé tartozik, akinek frissítések óta egekben van a győzelmi aránya, jelen frissítésben a legalacsonyabb a maga 52.99%-os arányával. Anivia esetében jó, ha hamar betudjuk fejezni a mérkőzést, azonban precíz kezekben a játék kései szakaszában is halálos. ROA, Rylai és innentől nincs megállás. Azonban Anivia megállítására alkalmas többek között Vel'Koz és Brand. Az ő esetében 50-200 mérkőzés közötti játékszámmal rendelkező játékosok mindannyian több mint 57%-os győzelmi aránnyal rendelkeznek.
Az utolsó hős, aki említésre kerül a középső ösvényen: Veigar. Veigarnak nagyon jól esett a buff amit kapott, hiszen ezáltal gyorsabban tudja a W képességét szórni, minél több stacket gyűjtött már össze. Veigarnak kifejezetten az a jó, ha az éjjel soha nem ér véget, hiszen a stack végtelenségig gyűjthető. Void Staff, Morellonomicon aztán a kis varázsló elvarázsol mindenkit a másik világba. Veigart megállítani többek között egy Kennen vagy egy Annie tudja egyszerűen. Az 51-100 mérkőzéssel rendelkezők pedig 55.08%-os győzelmi arányt tudnak felmutatni.

A lövészek a következő pozíció, melyet boncolgatni fogunk. A lövészek esetében a koronázatlan király: Twitch. A jelenlegi 53.71%-os győzelmi aránya, mely a 7.17 alatt volt a legalacsonyabb 52.90%-al szintén megmutatja azt, hogy a patkánnyal számolni kell. Az ő ereje a játék kései szakaszában teljesedik ki, ezáltal érdemes úgy intézni a kisebb-nagyobb dolgokat, hogy a játéknak legyen egyáltalán kései része. Infinity Edge plusz egy kis támadási sebesség, na meg persze egy kis életerő lopás, és a kis sunyi dög lazán kilövöldöz mindenkit, mint egy mesterlövész. Twitch esetében elég megosztó a győzelmi arányok száma a mérkőzések számával összevetve, ugyanis közel ugyan olyan jók az 51-100 mérkőzést játszott játékosok az 57.30%-al mint a 200 mérkőzésen túl jutott 57.44%-os játékosok. A kiiktatására javasolt egy Draven vagy egy Xayah.
A következő akivel nem szeretnénk találkozni, de pickelni annál inkább: Kog'Maw. Jelenleg 51.25%-os győzelmi aránnyal rendelkezik, volt ez régebben nagyobb is 52.25%-al a 7.18 során, de hát így hozta az élet. Ettől eltekintve Kog'Maw ereje a játék közepén van a csúcson, érdemes 30 perc körül már lerendezni vele mindent és mindenkit. Runaan's Hurricane, Guinsoo's Rageblade, meg egy kis lifesteal, és 0/24-ben lehet köpködni az ellenfeleket. Kog'Maw kiiktatására alkalmas karakter többek között Twitch és Vayne. Az 51-100 játékot már teljesítők és 150-200 játékot teljesítők tábora 57% feletti győzelmi arányt tart, azonban az egyik tábor 3 századdal mégis jobb eredményt produkál a másiknál! Az 51-100 mérkőzést lejátszott játékosoknál 57.36% a győzelmi arány, míg a 150-200 mérkőzés esetében 57.33%.
Az utolsó lövész, akit érdemes szóba hozni nem más mint Vayne. A 7.19-es frissítés során 52% feletti volt a győzelmi aránya, ami ugyan most csökkent 51.54%-ra, de ettől függetlenül Vayne a játék kései szakaszában rendkívül erős. Mindenképpen számolni kell vele, és kerülni, hogy a játék korai szakaszában etessék a trollok. Rapid Firecannon, Statikk Shiv és Infinity Edge tárgyak segítségével pedig mindenki majd átérezheti a Gosu érzést. Vayne kiiktatására Tristana és Twitch is alkalmas többek között. Arról nem is beszélve, hogy aki legalább már 50 játékot beleölt rangsorolt karrierébe Vayneként, az minimum 53%-os győzelmi aránnyal rendelkezik átlagosan. Akik pedig 200 feletti játékszámmal rendelkeznek 53.99%-on állnak, húzzatok bele, legyen meg az 54%!
Végezetül zárjuk a sorokat a támogatókkal. Többek között az Ardent Censer gyengítések ellenére is az alábbi hősöket választottuk. Első célpontunk Soraka. A 7.18 óta 54% feletti a győzelmi aránya, beleértve a jelenlegi frissítést is, ahol eddig 54.51%-os győzelmi mutatót generált. Sorakával nem érdemes túl sokáig szórakozni és elhúzni a játékot, ugyanis folyamatosan gyengül, ahogy érkezünk a játék végéhez. Azonban vásároljunk neki egy Redemptiont, egy Ardent Censert és had szóljon a billentyű mint a zongora! Megállítására javasolt hősök: Janna és Sona. Az 51 és 150 játék között rendelkezők generálták a legnagyobb győzelmi arányt vele 55%-al.
A következő támogató Sona. A néma muzsikus jelenleg 54.40%-os győzelmi aránnyal rendelkezik, mélypontja a 7.17 során volt a maga 53.49%-ával. Minél tovább tart azonban a játék, Sona annál erősebb. Számára is érdemes minél hamarabb megvenni az Ardent Censert és a Redemptiont, hogy aztán had szóljon a nóta. Sona megállítására Blitzcrank illetve Leona javasolt. Az 51-100 játékkal rendelkezők száma generálta a legnagyobb győzelmi arányt 56.45%-al.
Az utolsó hős pedig nem más mint: Janna. Az Ardent Censer gyengítések nem állították meg a hölgyeményt abban, hogy továbbra is erős és büszke nő maradjon. Bár a győzelmi aránya a 7.18-as 56.31%-os képest visszaesett 53.94%-ra, még mindig tökéletesen használható és erős támogató. Ardent Censer, Redemption és még egy Locket ha úgy tartja kedvetek, aztán mehetünk a végtelenbe és tovább! A több mint 200 játékkal rendelkezők 56.78%-os győzelmi arányt tudnak vele felmutatni. Megállítására javasolt karakterek: Zyra és Nami.
Reméljük tetszett a kis összefoglalónk, írjátok meg nekünk hozzászólásban, hogy Ti mit gondoltok az egészről.
TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!