Statisztika: megnéztük a legjobb LoL és CS:GO csapatok átlagéletkorát

Statisztika: megnéztük a legjobb LoL és CS:GO csapatok átlagéletkorát

Megnéztük mind a két játék legjobb csapatainak az átlagéletkorát, majd összehasonlítottuk őket. Egészen megdöbbentő eredményt kaptunk.

Örök kérdés marad, hogy mikor öregszik ki valaki. Mind a két játékban találhatóak olyan veteránok, akik már bőven 25 évnél idősebbek, de még mindig tudják hozni a profi színvonalat. Egy Reddit poszt segítségével megtudhattuk, hogy a Top 15 CS:GO csapatban mekkora az átlagéletkor, a LoL-os verziót pedig mi magunk készítettük.

Nem is húzom tovább a szót, nézzük meg először a CS-s képet:

Gondolom, mondanunk sem kell, hogy a legidősebb csapat a lengyel Virtus.pro. Náluk az átlagéletkor 27,4, ami egyébként nagyon durva. Egy nagyobb ugrás következik ezután, ugyanis a második helyért a Gambit és a BIG verseng. Utánuk már kezd kicsit stagnálni a mezőny, ugyanis 24 és 23-as érték között 6 csapat található. A két legfiatalabb csapat természetesen észak-amerikai, pontosabban a Liquid és a C9. A Major győztes Astralis sem panaszkodhat a maga 21,8-as átlagával. Ennek a 10 csapatnak az átlagéletkora 23,72, ami azért elég magas, de úgy látszik ebben a korban még bőven lehet professzionális szinten űzni a CS-t.

A LOL-ban ez egy kicsit másképp néz ki:

Jól látható, hogy a legfiatalabb csapat, az SKT T1. Vajon ez lenen a titok nyitja a VB megnyeréséhez? Utánuk pedig a FNC következik 20,4-es átlagéletkorral. Ezt követően láthatjuk, hogy kicsit stagnálni kezd a grafikon, ugyanis innentől kezdve szinte csak 21 és 22-es átlagéletkor található. A legidősebb csapat a FlyQuest a maguk 23,8-as értékükkel. Érdekes egyébként, hogy CS-ben az átlagéletkor az majdnem pontosan ugyanannyi, mint LOL-ban a legöregebb. 

Mindig is érdekes kérdés marad, hogy egy játékosnak mikor kell abbahagynia. Akkor, amikor már úgy érzi, hogy nem tud úgy teljesíteni, ahogy kéne vagy amikor már eljárt felette az idő? 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések