Majd egy év után újra ROG MEB döntőben a THR

Hiába minden eddigi akadály vagy nehézség, a THR idén beküzdötte magát a ROG MEB döntőjébe, ráadásul nem is akárhogyan!

Miután véget ért az alapszakasz, kiderült mely csapatok jutnak tovább a rájátszásba, illetve lesznek itt jövőre is, valamint az is, hogy kik azok akiktől búcsúzunk. Az utolsó alapszakaszbeli mérkőzéseket október 22-én játszották le, igaz abból két összecsapásnak már nem volt tétje, mivel a helyezések már nagyjából véglegesen beálltak.

A THR menedzserével beszélgettünk a LoL vb mozis vetítésén

A THR menedzserét a világbajnokság utolsó összecsapásának mozis vetítésén kaptuk el egy kis beszélgetésre.

Ezek alapján a WiLD végzett az első helyen, a Team Horizon Reapers második lett, a Rift Esports harmadik, és végül a negyedik helyen, új befutóként a Team Plague érkezett, míg a két kieső csapat ötödik helyen az Afterglow, hatodik helyen pedig a Wonder Stag Esports lett. A pontozást az alábbi képen láthatjátok.

Az első négy csapat tehát továbbjutott a rájátszásba, ahol az első a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal kell megmérkőzzön egy-egy Bo5 keretein belül. Ennek az első fordulóját le is játszotta tegnap a THR és a Rift. A THR-es ösvénycsere ezúttal is érvényben volt, vagyis Benji ment a felső ösvényre, míg MarineHBS a dzsungelbe.

Első mérkőzés

Az első meccsen már a legelején nem indult a legjobban a Riftnek, ugyanis Gellert elvesztették egy korai invade során. Annyira nem illetődtek meg azért a Riftesek, az első pokoli sárkányt Domee Marine orra elől csente el, mindössze 16 HP-ról. Ezt követően viszonylag eseménytelenül telt a mérkőzés egészen a 18. percig, ahol Benji Fioraja durván beindult egy négyszeres gyilkossággal.

Ezzel az előnnyel a splitpush lehetősége gyakorlatilag biztosítva volt végig, mivel ilyen előnnyel már nehéz bármit is kezdeni. Ráadásul a hírnök is Marine-hoz került a 20. percben, amit a 21. percben ki is használtak az alsó ösvényen. Eközben viszont a Rift elhozta a Baront, míg Marine a pokoli sárkánnyal kellett beérje. Hiába a Baron, sok előnyt így sem tudott szerezni a Rift, Benji pedig pár perccel később még egy négyszeres gyilkossággal is gazdagodott, innen meg már tényleg nem lehetett neki megálljt parancsolni, dőlt az első inhibitor is miden. 

A második Baron már a THR-hez került, majd egy tiszta ászt követően a 36. percben, mindhárom inhbitort bedöntve elvitték a Nexust is. 1-0 a THR-nek.

Második mérkőzés

Jöhetett a második összecsapás. 12 percig nem történt gyilkosság, ekkor viszont egy elszámolt torony dive-ot követően Qgloof hagyta ott a fogát, minden igyekezete ellenére, miden pedig Marine próbálkozott Kubuval szemben, ami összejött, de ez is az életébe került, köszönhetően Kubu reflexeinek. Nem sokkal később ugyanúgy boton is meghalt Warwickkal, nagyon agresszívra vette a THR figurát. Amilyen lassan indult a meccs, alig 3 perc alatt rögtön 9 gyilkosságot is kaptunk. Az első 20 percben, ha nem is sokkal, de az aranyelőny a Riftnél volt, viszont így sem nagyon tudtak tornyot dönteni.

Nagy csata alakult ki később a hírnökért, amit végül a Rift hozott el, de felvenni már nem tudták, sőt a THR egy emberveszteség mellett le is ászolta őket, ami egy ingyen Baront jelentett Sk1nzoréknak.

Ezzel az erősítéssel és két hegysárkánnyal nem volt nehéz tornyokat dönteni. Az alsó inhibitort és a felső inhibitor tornyot is elhozták úgy, hogy előtte egy bedöntött toronnyal rendelkeztek Joe-ék, összesen pedig 6 tornyot pusztítottak el a Baron erősítés ideje alatt. Az alsó ösvényes nyomást kihasználva a THR felosztotta a pályát, a Rift pedig csak kapkodott, hogy hirtelen hol védekezzen. Nem is nagyon tudtak érdemben tornyot védeni, a 10 ezer arany előny erősen érződött a THR oldalán, és végül csak wAZIER maradt életben, miközben dőlt a bázis.

Harmadik mérkőzés

Jöhetett a harmadik mérkőzés, ami egyben a Rift utolsó lehetősége lett volna a visszatérésre. Kubu már az 5. percben is meghallhatott volna, de szerencsére hazatéréskor nem a boltot nézte és gyorsan reagált Marine érkezésére. Sajnos Marine visszajött még egy körre, és ekkor már sikeres volt, viszont két torony között, Kubu Ignite-jával együtt ő sem élte túl a találkozást.

Kubu egyébként nagyon jól kezdett ezen a meccsen, a 9. percben már három gyilkossága volt Luciannel. Topon egy igazi csetepaté alakult ki először 2 v 2-ben, majd szép lassan megjöttek a midesek is. Csodával határos módon itt végül senki sem halt meg. 

A hírnök elhozatalába nem szólt bele ezúttal Domee, se más sem, így ez könnyen a THR-hez került. Személyes előny ide vagy oda, Kubu sem volt elpusztíthatatlan, hiába szedett be több gyilkosságot is, nem úgy mint Sk1nzor Galioja egy Thornmaillel. Kellett azért Qgloof segítsége is, de így is szép helyzet volt.

Gyilkosságokban annyira nem volt nagy a különbség, de a folyamatos rotációk mellett a THR a 22. percre már 5 elhozott toronnyal rendelkezett, míg a Rift eggyel sem. Ez nagyjából 7 ezer arany előnyt jelentett Marine-nak és csapatának, ő pedig szintén nyeregbe érezte magát, ezért még egy Draktharrt is vett Ezrealre, még a Trinity Force befejezése előtt. Ezzel az előnnyel vágtak neki a Baronnak, amire időben érkezett Domee, de a lopás ezúttal nem jött össze, Marine nem maradt le erről. Ha a Baron nem lett volna elég, a THR még három gyilkosságot is elhozott mellé. 

A Baron erősítést kihasználva ezúttal sem álltak meg a bázisig. Ezúttal Kubu és Benzz is védekeztek egy darabig, de csodát művelni már ők sem tudtak négy emberrel és majdnem 14 ezer arany lemaradással szemben.

Ezzel a 3-0-ás győzelemmel ismét bebiztosította magának ROG Magyar Elit Bajnokság döntőjét a THR, ahol majd a WiLD.Coolermaster és a Team Plague összecsapás győztesével mérkőzhetnek meg, november 26.-án, a Docler székházában, ahol tavaly is tartották a döntőt.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!