A PUBG dataminerei egy percet sem pihennek

A PUBG dataminerei egy percet sem pihennek

Folyamatosan új textúrákat találnak, miközben az nVidia is elhúzta előttünk a mézesmadzagot.

Amióta kijött a teszt szerverre az 1.0 második fázisa, a játékosok csak azzal voltak elfoglalva, hogy minél több újdonságot keressenek a játékon belül és azon kívül is.

Ismét újdonságok derültek ki a teszt szerver klienséből -Data mining

Néhány kezdetleges textúra és jó pár változtatás került be tegnap.


Szerencsére a meghosszabbított tesztelés még több újdonságot hozott el nekünk.

Két új jármű textúra

Az egyik egy jeep, míg a másik a beígért kisbusz.

61 új skin

Az ejtőernyő skinek biztos nem lesznek olcsóak és könnyen megszerezhetőek.

A táska skinek nagyon jól néznek ki, és valószínűleg ezek is borsos áron fognak elkelni.

A galériában látható skinek közt bújhat akár a holnap kezdődő IEM Oakland case tartalma is, ha lesz egyáltalán ilyen, de vannak régebbi skinek is, amik lehet, hogy már nem kerülnek be a játékba.

Szerencsére a sok kezdetleges, és be nem fejezett textúra mellett az nVidia is szeretett volna beszállni a leakelésbe, úgyhogy twitteren adtak nekünk öt új képet a sivatagos pályáról, ami az 1.0-val fog megérkezni hozzánk.


Ezek után, ha az FPS-ünk is drasztikusan javulna az 1.0 eljövetelével, akkor le a kalappal a PUBG Corp. előtt, hiszen mindent betartottak, amit ígértek, és végre nem egy félkész játékkal állnánk szemben.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Ha szeretnél egy igazán jó PUBG közösségbe tartozni, akkor ezt a csoportot ajánljuk: PUBG - Hungary

Galéria

Kövess Minket!