Tudjuk, hogy preseason van, de egyes hypercarryk kicsit túllőnek a célon

Tudjuk, hogy preseason van, de egyes hypercarryk kicsit túllőnek a célon

Alapvetően az egyensúllyal általánosságban nincs annyira sok gond, de egyes hypercarryknél egy idő után azért kiakad az OP mutató.

A preaseason minden évben egy érdekes időszak, ilyenkor jönnek a legnagyobb változások, és bár nincs éles rangsorolt időszak, azért így is ki lehet égni. Idén ráadásul minden korábbi rekordot megdöntöttünk a változások terén az új rúnákkal, Zoe-val és a szinteket érintő változásoknak köszönhetően, de most koncentráljunk inkább a játékon belüli újdonságokra.

Kirúgjuk a ház falát: a legerősebb hősök jelenleg a 7.23-ban

Akárcsak az előző frissítés során, úgy most is összegyűjtöttük azokat a hősöket, akik kiemelkednek a többiek közül. Legyen az egy buff miatt, vagy azért, mert épp a környezeti tényezők, például a tárgyak változása úgy alakult, hogy az adott hős számára kedvezőbb, mint a társaiknak, mindegyik frissítésnek meglesznek a maga "sztárjai".

Alapvetően a játék nagyon szórakoztató jelenleg, nyilván ebben benne van még az újdonság varázsa, de ettől függetlenül újra úgy élvezem a játékot, mint az első szezonokban, amikor elkezdtem. Gondok azért akadnak. Sokan használják azt a kifogást, hogy egyes meccsek nyerhetetlenek, amire a profibb, vagy magasabb eloban játszó játékosok csak annyit mondanak, hogy nem vagyunk elég jók, vagy hogy erősebben kell carryzni. Ez általában így is van, de néha bizony tényleg kieshetnek a dolgok a kezeink közül.

Tök jól elvagyunk, nagyjából fej-fej mellett haladunk, vagy esetleg van egy kisebb lemaradásunk, netán még vezetünk is bizonyos tekintetben, aztán eljön a 35. perc, és hirtelen Twitch-csel nem nagyon tudunk már mit kezdeni. Három lövés, és nekünk is lőttek.

Topon is van egy Fiora és egy Wukong. Egy ideig elvannak egymással, piszkálják egymást, aztán jön a Wukong hármas szint, és hirtelen Fiora elhalálozik. Wukong hazamegy vásárolni, a dzsungeles pedig Fiora segítségére szalad és boom, double kill a majomnak.

Miden is akadnak hasonló helyzetek, elég ha csak megemlítem Akalit... Hozunk egy controll mage-et, az első szinteken tök jól piszkáljuk, állandóan kizavarjuk az ösvényről, ő meg épp hogy csak farmolni tud, esetleg ellő egy-egy Q-t az arcunka. De jó, tök könnyű lesz ez az ösvény, Akali nem tud csinálni semmit, aztán eljön a hatos szint, és hirtelen minden megváltozik, három ugrás elől nem megyünk sehova, neki pedig elég egy-két kill, egy Hextech Gungblade,  és máris 1 v 9-ezhet.

Szóval átérzitek a helyzetet. Vannak bizonyos hősök, akik ellen mondhatni kb zéró toleranciával lehet csak játszani, ha egyet hibáztunk az neki már elég, hogy meginduljon. Az ilyen hősök száma pedig ahhoz képest egész magas: Shyvana, Xin Zhao, Akali, Kog'Maw, Twitch, Kayn, Wukong és még akad egy pár, akik egy bizonyos szint után, még ha nem is ölnek early-be, egyszerűen kezelhetetlenek a többi "halandó" karakter számára. Nem túl gyakori jelenség az, hogy egy játékos egyedül carryzzen egy meccset, ezek az idők alapvetően már elmúltak, leginkább season 3, max 4-ig volt jellemző, de a játék a fejlődése során egyre inkább eltávolodtunk tőle, és a csapatunkra is kell hagyatkozni a győzelemhez, legalábbis a legtöbb esetben. Nem véletlenül, hiszen a League of Legends amúgy is csapatjátékként hirdeti magát.

De most preseason van, az pedig nem mindig a tökéletes egyensúlyról szól. És ez valahol elfogadható, de ha nem történnek komoly változások, akkor ezek a tüskék úgymond bent maradnak. Tény és való, hogy mondjuk egy Akali, vagy Wukong nem a leggyakoribb látvány a mérkőzéseken, hála az égnek, de ha egy-egy feltűnik, akkor két opció lehetséges. Vagy nem tud vele játszani az adott illető, és akkor ugyanúgy működik, mint bármelyik másik karakter, vagy elég, ha az alapokat tudja, és zongora képességekkel végigveri az egész csapatunkat. Emiatt a balance csapat asztalán sem biztos hogy feltűnik, hacsak a profik fel nem fedezik maguknak ezeket (emlékezzünk vissza például Kikis-re, aki előszeretettel Akalizott topon).

Még csak nem is arról van szó, hogy minden egyes mérkőzést megnyernek, Akalinak nagyjából 50%-os winrate-je van jelenleg, és aranyra van szüksége, hogy legalább egy Hextech Gunblade-je legyen. A gond akkor kezdődik, amikor elfeedelődnek. Nyilván erre lehet azt mondani, hogy kellő feed után minden karakter erős, de mégis, hiába van mondjuk egy fed Malzaharunk, 1 v 9-ben nem fogja egyedül lehozni a játékot, mert egyszerűen nincsenek olyan képességei. Véleményem szerint egy karakternek sem kellene olyan szintre eljutnia, ahol már maximum a játékos hibájában bízhatunk, hogy egyáltalán esélyünk legyen megállítani. Elég rossz, amikor mondjuk gyilkosságokban vezetünk, de az ellenfélnél ott van egy 10 0-ás Vayne, és az egyetlen reakciónk erre az, hogy hát igen, ezzel nem tudunk semmit kezdeni. Vagy hagyjuk, hogy még vagy 20-szor megöljön minket, vagy feladjuk és tovább lépünk.

Korábbi évek során is láthattunk bőven 1 v 5 karaktereket és mindig elrettentőek tudnak lenni. Nem azért mert most erősek, hanem azért, hogy vajon mit fog vele kezdeni a Riot, hogy ne maradjon ilyen formában, már ha kezd valamit. Az egyik lehetséges megoldás a rúnák finomhangolás lenne, ami tervben van, de még nem tudjuk ez mire lesz elég. Az ilyen típusú hősök leginkább a Precision fát használják, abból is a Press the Attack-et, vagy a Lethal Tempot, melyekről tudjuk, hogy amúgy is elég erősek. Ezen kívül szóba jöhet még az Electrocute vagy az Arcane Comet, mindegy csak sokat üssön. Ha ezekkel kezd valamit a Riot, talán a gondok is megszűnnek.

Sajnos a mostani preseasonre ez a solo carry sokkal jellemzőbb, mint talán eddig valaha. Ahogy telik az idő, egyre több OP dolgot és kiskaput fedeznek fel a játékosok, a Riot pedig csak próbálja időben kapkodni a fejét, hogy ezeket megszüntesse. Hiába vártunk ezekre hotfixet, egyelőre úgy tűnik, hogy várnunk kell, a következő patch-ig biztosan. Az azért valamennyi nyugalomra ad okot, hogy december 24-én lesz még egy patch, a 7.24B, talán ott orvosolják majd ezeket, de addig is ne csodálkozzunk, ha egyes hypercarryk ellen fél óra után nagyjából semmit nem tudunk kezdeni.

Sok mindenre fel lehet készülni, hiszen tudjuk, hogy preseason van, de a világ összes lelki nyugalma és békéje sem fogja pozitív élményként felfogni azt, ha egy Kayn, Kha'Zix vagy Zoe szó szerint one shotol egy szempillantás alatt.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!