Szavazás: melyik volt a legjobb, 2017-ben megjelent hős?

Szavazás: melyik volt a legjobb, 2017-ben megjelent hős?

5 hős, 5 különböző poszton! Avagy nézzük; szerintetek melyik új karakterek mentek a legnagyobbat 2017-ben!

Két hét múlva véget ér 2017, így ideje egy kicsit visszatekinteni, hogy mit kaptunk hősök tekintetében a Riot Games-től ebben az évben. Bár elsőre nem látszik, azonban egy jól felépített struktúra alapján jelentek meg az idei hősök. Aki esetleg kevesellné azt az ötöt, amelyet idén vágott hozzánk a fejlesztő: 2015-ben ugyanúgy 5 új hős jelent meg, 2016-ban pedig 6, így egyáltalán nem kirívóan sok vagy kevés az idén megjelent új karakterek száma. Ellenben annál különlegesebbek: ha valamit, akkor azt mindenképp elmondhatjuk, hogy különösen nagy hangsúlyt fektettek az egyediségre a fejlesztők.

Xayah és Rakan

A gerlepár volt az első "duóhős" a Riot részéről, avagy úgy adtak ki egyszerre két karaktert idén áprilisban, hogy azoknak egymás közelében, egymásra gyakorolt erősítő hatásuk van, mégis, külön-külön is tökéletesen megállják a helyüket a játékban. Az alsó ösvény párosát szinte kivétel nélkül imádta mindenki: a lövészek azért, mert egy bivalyerős hőst-, a támogatók meg azért, mert végre egy olyan karaktert kaptak, amellyel az a lényeg, hogy iszonyatosan agresszív játékkal tudod kihasználni a benne rejlő igazi potenciált, arról nem is beszélve, hogy az ADC, ha hatékony akar lenni, kénytelen együttműködni. Xayah és Rakan üde színfoltja a játéknak, remélem, több, hasonló gondolatmenetre épülő karaktert látunk majd 2018-ban is. Itt egy szemléltető videó arról, hogy mi történik akkor, ha a szerelmespár bevadul.

Hogy milyen összhang van Xayah és Rakan között? Egy pentára pont elég! -videó

Elég szép megmozdulást láthatunk az új duohősöktől, ahogy gyakorlatilag ketten feltakarítanak egy egész csapatharcot.

Kayn

Felháborodással vegyes ámulattal fogadta a közönség a Riot azon ötletét, hogy mi lenne, ha csinálnának egy olyan hőst, amely nemes egyszerűséggel képes akár a pályáról is kimenni, átmenni a falakon a pálya bármely pontján. Ő lett Kayn, az Árnykaszás, de –talán a karakter nehézségi szintje miatt– nem lett annyira népszerű, mint Xayah és Rakan. Kayn július közepén jelent meg, főleg junglerek kezei között, valamint a középső ösvényen láthattuk, nyertek is vele néhány meccset, de átütő sikert nem hozott. Ettől függetlenül; Kayn és a falakon átmenés ötlete zseniális, és végtelen gankelési lehetőséget ad a junglerek kezébe. 

Ornn

A felső ösvényre érkező Ornn képességétől mindenki ledobta a láncot: Riot pls, miért csináltok olyan hőst, akinek még csak vissza se kell teleportálnia, hogy tárgyakat vehessen magának?! A LoL kovácsa ráadásul képes más tárgyak tovább tuningolására is, mindezt pedig megspékelve egy látványos ultival, igazi ínyencséggel rukkoltak elő a fejlesztők augusztus végén. Az egyediséggel aztán jött egy csomó bug és buff is: Ornn a kezdetekkor annyira gyenge volt, hogy nem érte meg játszani. Aztán 2 hotfix és 3 patch után elfoglalta méltó helyét a többi OP hős között.

Ornn bizonyos helyzetekben megállíthatatlan

Ornn-t lassan már a Nexus torony sem fogja megállítani, ha így halad. Megnéztük azokat a helyzeteket, amikor Ornn megállíthatatlan. Brutális!

Zoe

Ó, igen! A kiscsaj a teljes játékosközösségnél kiverte a biztosítékot, még maga Faker is úgy nyilatkozott róla, hogy irdatlanul erősre sikerült. Nem elég, hogy új képességet (–szundi–) hozott a játékba, el tudja lopni más hősök képességeit, az ultijával teleportálni tud, egyébként pedig kilométerekről képes brutális sebzést kiosztani, szóval minden megvan benne ahhoz, hogy idegesítő legyen. Ettől függetlenül a játékosok imádják, talán pont a mérhetetlen ereje miatt.

De most ti jöttök! Szavazzatok, hogy szerintetek melyik volt a legjobb, idén megjelent hős!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!