Meglepetésre csak 3 pontot hozott el az MTK Budapest egy kieső helyen lévő csapattól

Meglepetésre csak 3 pontot hozott el az MTK Budapest egy kieső helyen lévő csapattól

A hétvégén lezajlott a Magyar FIFA18 Pro Clubs Bajnokság 5. (–és egyben az év utolsó–) fordulója.

A negyedik fordulóban még a közvelten rivális New Hungary együttesét verte az MTK Budapest oda-vissza, most viszont a Natio Hungarica hazai pályán hatalmas meglepetést produkált, hiszen legyőzte a listavezetőt. Aztán idegenben már nem maradt sok sanszuk, a kék fehérek 5 gólt szerezve könnyedén vágtak vissza, ráadásul Fruzsi már a második találat könyvelhette el az idényben. A New Hungary a rangadó után összeszedte magát, és nagyon elpáholta az AS Koma együttesét és ezzel továbbra is ott vannak az élmezőnyben. A Ciga FC az utóbbi mérkőzésein rendre jól teljesített, bár a Kabbe a Passzt ellen becsúszott egy vereség. Mindenesetre az 1860 Kisfröccsből Dr. Relax Esport együttesét ezen a hétvégén mindkétszer megverték. Az alsóházat illetően a Kelo Team és az AS Koma FC 5 forduló után szerzett pont nélkül a mezőny végén található.

A másodosztályban az élmezőny némiképp átalakult. A DVSC továbbra is magabiztosan menetel, és a DrinKing Team11 sem okozott nagy ellenállást nekik. 9 győzelem mellett 1 döntetlennel vezetik a tabellát egyelőre. Mögöttük viszont eltűnt a DVTK, az utóbbi fordulókban gyengélkedett a csapatuk és most is csak 1 pont jött össze a HUNs Ultras ellen, így visszacsúsztak egészen a 7. helyig. A Real Lejendász pedig úgytűnik továbbra is remek formában futballozik, hiszen a kettősgyőzelmet kapott gól nélkül szerezték meg az Infernolan Team ellen. A Puskás is igyekszik felzárkózni, ezen a hétvégén nem kegyelmeztek; 12 gólt hintettek a Magyarok Nyilainak.

Az első osztály 5. fordulóinak mérkőzései:

Az első osztály állása:

A másodosztály 5. fordulóinak mérkőzései:

A másodosztály állása:

A HPCL 2018-ban folytatódik, a 6. forduló január 14-én kerül megrendezésre.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!