Ennél szerencsésebb Baron lopást nem fogsz látni

Ennél szerencsésebb Baron lopást nem fogsz látni

Ilyen az, amikor maga Fortuna szól bele a játékba.

Fortuna kegyei mindenhova elérnek, még a League of Legends világába is, és azért valljuk be, néha jól esik, amikor 10 hp-val túlélünk egy harcot, majd fújunk egy nagyot, hogy "huhh, easy". Rengeteg hasonló példát lehetne még sorolni, hiszen a szerencse akár egy Blitzcrank hook során is közbeszólhat.

Van azonban az a pillanat, amikor már mindent megtettél a csapatért, mégis totál esélytelennek tűnik az egész meccs és az egyetlen, halvány reménysugár a Baron lenne, amely képes megfordítani egy meccs kimentelét. Két kezemen nem tudom már megszámolni, hogy amióta játszok, hány olyan meccset éltem át, ahol sikerült az ellenfélnek ellopni a Baront, vagy éppen nekünk tőlük, amellyel végül fordult a kocka és a végeredmény is.

Itt van azonban nekünk Lee Sin, aki megpróbálta ellopni az ellenfél elől a monstrumot, első ránézésre sikertelenül. Hamar is érkezett, menekülnie is kellett, meg is halt, mikor még a Baronnak bőven volt élete.

Azonban mégis sikerült ellopnia a Baront! Hogyan? A megoldás egyszerűbb, mint gondolnánk, de mégis olyan ritka, hogy ez beváljon, hogy talán még a hatos lottón is hamarabb lesz 4-es találatom.

A Hunter's Talisman szólt bele a játékba, amely a szörnyek varázslattal vagy támadással való megsebzése során 25 életerőt lop el 5 másodperc alatt, ezen felül pedig megégeti őket, 20 varázssebzést okozva.

Egy dolog szinte biztos, ne akarjunk nagy rendszerességgel egy Baron fight-ot erre alapozni.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!



Közvetítések