Rick Fox addig "ütötte" az Echo Foxot, amíg jó nem lett. Viccet félretéve ők az egyetlen veretlen nyugati csapat, míg a nagy óriások továbbra sem mutatnak sokat, egy-két kivétellel.
Izgatottan várhatták a rajongók a vasárnapi kezdést, hiszen az egyensúly felborulása láthatóan nem csak Európára lett igaz a 8. szezonban. Az észak-amerikai csapatoknál sem stimmel valami, ugyanis a tavalyi nagy nevek leginkább gyengélkednek, köztük a TSM és a CLG, míg a Rick Fox tulajdonában lévő Echo Fox 4-0-ás győzelmi aránnyal rendelkezik, amivel ők vezetik a tabellát.
Szombaton egyből két pentakillt is láthattak az LCS rajongói
Keményen kezdtek a profik, és még csak a második hétnél járunk!
A hét második napját egyébként pont egy régi és egy új domináns csapat kezdte, vagyis a TSM és az előbb említett Echo Fox. Mindkét gárda új felállással érkezett, ami miatt az erőviszonyok sem ugyanazok voltak. A legnagyobb igazolás talán továbbra is Huni a felső ösvényen, aki egyelőre úgy tűnik, hogy jó döntés volt Rick Fox részéről. Ettől függetlenül az első gyilkosságot pont a TSM hozta el, az áldozat pedig Huni volt ezúttal, aztán másodjára is, MikeYeung nem nagyon hagyta őt nyugton.
A legnagyobb bukta Dardoch Flash-e volt a 13. percben 0 HP-val egy Malzahar E-t követően, amikor már a passzívja is kiment Zac-en, a Stopwatch-ot is elhasználta egy Malzahar E- után. Összességében az első fél órában nem játszott rosszul a TSM, még az inhibitor toronyig is eljutottak egy Baront követően. Nagyon úgy tűnt, hogy a TSM a zsebében tudhatja második győzelmét is, a 35. percben még egy Baront hoztak és már a bázis ostromolták. A fordításig egészen a 43. percig kellett várni.
Az Echo Fox itt fordított először a Baron Nashornál, miután Zvent és Hauntzert is kiszedték. MikeYeung nem tudott lopni így elkezdhették ledolgozni a 9-2-es toronylemaradásukat a TSM-mel szemben. Oda-vissza mentek a harcok, az Echo Fox ismét két halott inhibitorral rendelkezett, de nem adták fel, jöhetett az Elder Drake. Ezzel sem tudták befejezni a meccset, mindhárom inhibitora nyitva volt az Echo Fox-nak. Az 55. percben sikerült végre betörni a TSM bázisát, de ők mindent bedobtak a védelemre, azonban még így is kiszorultak a saját bázisukból, míg végül leászolták őket nagy nehezen és az Echo Fox már be tudta fejezni a meccset. Hiába a jó korai kezdés, hosszú távon jobbnak bizonyultak Dardoch-ék.
Másodjára az Optic Gaming és a FlyQuest érkezett. A VB negyeddöntős PowerofEvil a csapat továbbra sincs a toppon. Ugyan az első győzelmét vasárnap végre megszerezték a FlyQuesttel szemben, de ennél többet vártak volna tőlük az emberek. Eleinte nem volt túl eseménydús a mérkőzés, de a 18. percben azért összecsaptak egy Infernal Drake társaságában, amit az OpTic szerzett meg. A csata hatására az állás 3-3 lett.
Sárkányok terén nagyon szerencsése voltak a csapatok, az első három mind Infernal volt, így igazán kirobbanó meccset kaptunk. PowerofEvilnek ez nagyon kedvezett, egyrészt mert ebből kettőt is megszereztek, másrészt Snydra-val játszott, aki szerezi a burstöt. A 27 percben az első Baront az Optic szerezte meg magának, könnyű dolguk volt, mert Anda-t a FlyQuest dzsungelesét még előtte levadászták. A mostani meta "szabályai" alapján természetesen nem lehet egy Baronnal befejezni a meccset, így 7 perccel később a következő is hozzájuk került, ezzel már bedöntötték mindhárom inhibitort, majd az Elder Drake-et is. Három halott Inhibitor mellett, majd később 5 v 2-ben kevesebb mint 40 perc alatt az Optic nyert.
A Cloud9 ellenfele ezúttal a 100 Thieves volt. Előbbi 2-1, utóbbi pedig veretlenül érkezett a találkozóra. Már a mérkőzés eljén megindult a Cloud9, Licorice láthatóan jó választás volt, torony alatt két gyilkosságot is elhoztak, amibe az ő megmozdulásai is fontosak voltak. Egyrészt Camille ultival ledobta magáról a toronyaggrot, majd ki tudott menekülni.
Tornyok terén is is az első hármat a Cloud9 hozta el, a 100 Thieves ilyen téren nem sokat tudott felmutatni eleinte. Jensen Taliyah-ja 3 0 3-mal indult, Sneaky Kalistaja szintén jól kezdett. Ezt az előnyt kihasználva rámentek a Baronra, ami szoros volt, de végül halál nélkül hozták el és még ki is menekültek. Nem húzták vele az időt, azonnal a bázisra mentek rá. Csak az alsó ösvényt sikerült megnyitni, de ez elég volt a nyomáshoz és a második Baron már ellenállás nélkül került hozzájuk.
A bázis betörése nehezebbnek bizonyult és kellett még egy Elder Drake, és egy utolsó baron is. a 39. percben. A zárásig a 41. percig kellett várni, ahol a Baron segítségével és a többség erejével betolták a Nexust.
A Golden Guardians minden igyekezete ellenére továbbra sem zavar sok vizet. A Counter Logic Gamingnek pedig ez jól jött, mert ezt megelőzően három vereségük volt. Először Contractz-et találták meg a saját dzsungelében, így már az elején hátrányból kezdett, Reignovernek ez pedig kapóra jött. Ennek ellenére az első két tornyot még így is a Golden Guardians hozta el. Nem volt sok gyilkosság az első 20 percben, de később azért beindult mindkét gárda. A 24. percben egy elhúzott harc során a GGS ászt kapott a CLG-től, így a Aphroék fordulhattak a Baronra.
Contractz azért biztosított egy Baront csapatának, gyönyörűen állította meg Zac beugrását, így lopásra esély sem volt. De Baron ide vagy oda, hátrányban voltak így is. Ettől függetlenül nagyon hősiesen ellenálltak a CLG nyomásának, de végül csak elhullottak a 42. percben és egy ászt követően a CLG megszerezte első győzelmét.
A napot és a hetet is a Team Liquid és a Clutch Gaming zárta. Febivel jól érezhette magát egy Azir pentakill után, de ezúttal Ryze-t kapott. Lira Sejuja kétszer is meghalt a meccs első szakaszában, majd a 13. percben még Doublelift is a sírba tette. Gyilkosságokban végig vezetett a Team Liquid, a két dzsungeles között szintkülönbség érezhető volt, Xmithie előnyből játszott, amit kis is használt. Lira mentségére legyen mondva, Pobelter sem kímélte őt a Malzahar ultiktól, hiába játszott tankot. Egy ilyen elkapást követően a Baron mondhatni egy ingyenes célponttá vált, természetesen be is nevezett rá a Team Liquid.
A 27. percben már 10-2 volt a killek száma, tornyokban pedig 7-2-re vezetett a TL, ráadásul Baron is volt rajtuk. Ilyen nyomással már nem tudtak mit kezdeni Febivenék, és kevesebb mint 28 perc alatt a Team Liquid lezárta a mérkőzést és a hetet is.
Ezt követően a tabella tetején a továbbra is veretlen Echo Fox áll, míg a sereghajtó a győzelem nélküli Golden Guardians. Őket követi alulról még az OpTic Gaming, a Counter Logic Gamin és a Team Solomid egyenként 1-3-ban.