"Rossz csapattárs voltam" - Az NA LCS Giliusa kezd rájönni, hogy a LoL csapatjáték

A Team Liquid-et, Immortals-t és CLG-t követően Dardoch most az Echo Fox-ban próbál szerencsét. Erről, személyiségének fejlődéséről és még sok más érdekességről számol be nektek interjújában.

Noah Whinston - akit legtöbben az Immortals vezérigazgatójaként ismernek - 2017 májusi bejelentése, amelyben búcsút intettek profi League of Legends junglerüknek, Joshua “Dardoch” Hartnettnek, talán senkit sem ért meglepetésként. Indoklásában kiemelte, hogy a "belső problémákon túl a játékosok személyes nézeteltérései is a csapat tavaszi szezonjának problémái közé tartoztak".

A belső problémáknak is főleg egy ember volt a forrása: Joshua "Dardoch" Hartnett listáján nem ez volt az első fekete pont. Két profi szezonja alatt felfüggesztették, elcserélték, sőt, szűk 4 éves karrierje alatt többször váltott csapatot, mint a legtöbb profi LoL játékos. Éppen ezért, a rajongói ugyan ezeket a problémákat várták vele kapcsolatban, mikor kiderült, hogy a 2018-as évet is egy teljesen új csapattal kezdi. Viszont egyenlőre úgy tűnik, hogy ez nem fog bekövetkezni.

Dardoch csapata, az Echo Fox jelenleg hibátlan mérleggel, 4-0-lal vezeti az NA LCS-t (azóta 4-1 - a szerk), a legfontosabb mégis az, hogy a közös játékon látszott, sikerült találnia egy olyan csapatot, amibe rendesen be tudott illeszkedni. Azonban egy interjúban Dardoch még a szezon kezdete előtt kifejezte véleményét addigi viselkedéséről, amiből az szűrődött le, hogy a változás mégsem a mostani csapattagjaiban keresendő. A híresen forrófejű, akkor mindössze 19 éves játékos kezd megkomolyodni és próbál több felelősséget vállalni.

"Nagyon rossz csapattárs és sajnos éretlen is voltam. Sokkal több problémát okoztam, mint amit kellett volna, de a bajok megoldásában már nem voltam partner. A legtöbb esetben csak vitáztam és vitáztam. Ez alatt a két év alatt azonban sok leckével gazdagodtam."

Ugyan előző csapatai nem éppen a "rossz csapattárs" kifejezést használták Dardoch-ra, de vele kapcsolatban merültek fel például a már előbb is említett "belső problémák, játékosok személyes nézeteltérései". A Liquid pedig "viselkedési problémákról", illetve "engedetlenségről", míg a CLG arról nyilatkozott, hogy "képtelen alkalmazkodni azokhoz az elvárásokhoz, amiket minden egyes csapattaggal szemben felállítanak".

Az új mentalitása mellé, Dardoch-nak egy új játékstílust is meg kellett tanulnia, mert azok a meccsei, amelyekben Rengarral vagy Lee Sinnel akarta lehozni a meccset, általában nem sültek el jól. Egy profi lolos attól is profi, hogy mindig képes az adott meta legerősebb hőseit a saját stílusára formálni és nem csak OTP játékosként ugyanazt az 1-2 hőst erőltetni minden összecsapásban. Az előző heti mérkőzések alatt már inkább a tankosabb, support típusú junglerekkel, mint Zac vagy Sejuani, láthattuk szerepelni, amelyek szöges ellentétei a tőle megszokott választásoknak.Az Echo Fox oldalán életében először csapatjátékra adta a fejét, hiszen felismerte, hogy rajta kívül még vannak olyanok, akik carryként szolgálnak a harcok alatt (ilyen például Heo “Huni” Seung-hoon és Kim "Fenix" Jae-hun is). Az pedig, hogy inkább csak segített a carry-knek, mintsem az egész meccset a hátán akarta volna cipelni, meghozta a várva várt eredményt. Kiemelkedően szerepelt például Sejuanival a Cloud9 elleni meccsükön.

"Csupán nyerni akarok, ilyen egyszerű az egész" - mondta. "Úgy érzem, hogy egy világklasszis játékos vagyok, de ezt mégsem mondhatom ki egészen addig, amíg nem játszottam a világbajnokságon."

A világbajnokság egyenlőre igen távolinak tűnik, hiszen eddig egyetlen Észak-Amerikai csapat sem jutott még be a döntőbe, viszont Dardoch-ot még ez sem tántorítja el a céljaitól. Egyenlőre azonban csak arra koncentrál, hogy a csapattársaival együtt tudjon fejlődni.

"Úgy gondolom, hogy a legtöbb fejlődést akkor érhetem el, amikor a jó döntéseket gyorsabban meg tudom majd hozni. Nagyon sokszor későn veszem észre a helyes utat, ezért a jobb csapatok gyorsan meg tudnak állítani, ha nem gondolkodom előre. Viszont azt érzem, hogy egy kis együtt töltött idő után a csapatommal, ez egyszerűbbé válik majd."

Már az, hogy képes vállalni a felelősséget saját hibáiért, hatalmas előrelépést jelent a hat hónappal ezelőtti Dardoch-hoz képest, viszont ez még közel sem jelenti azt, hogy akkori önbizalma csökkent volna. Azzal a profi játékos is tisztában van, hogy csapatát a legtöbb statisztikában az utolsó három-négy helyre sorolják, viszont mégis Dardoch üzent valamit a magasabb szinteken lévő együtteseknek: eljön értük.

"Szinte mindenki a hetedik, nyolcadik helyre sorolt be minket a verseny kezdete előtt, ezért én minden, fölöttünk lévő csapatot le akarok győzni."

Egyenlőre úgy tűnik, hogy ezen a vonalon is nagyon jól haladnak, hiszen két igen erős gárdát sikerült legyőzniük előző héten: a Cloud9 illetve a TSM csapatát. De ez még mindig nem elég. Dardoch folyamatosan próbálja majd új személyiségét kamatoztatni, mint az Excho Fox játékosa. Reméljük, hogy a nyolcadik szezon végre meghozza a megváltást ennek a forrófejű jungler-esnek és karrierje újból szárnyra kél majd.

Update: Azóta persze a tegnapi fordulóban a CLG megfogta a csapatot és Dardoch idén először megtapasztalhatta a vereség ízét is. Most majd kiderül, hogy ez összetöri-e ismét a dzsungel játékos önbizalmát, mint tette ezt már párszor. Én személy szerint szurkolok neki, mert egy szerethető figura. Azt el kell ismerni, hogy bizony voltak nem szimpatikus húzásai, de olyan különleges színfoltja az NA LCS-nek, amit sajnálnék, ha eltűnne.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!