FIFA-val indít az Újpest újonnan bejelentett e-sport szakosztálya

FIFA-val indít az Újpest újonnan bejelentett e-sport szakosztálya

A népszerű 1v1 mód helyett azonban mégis a Pro Clubs mellett tették le a voksukat.

Ahogyan arra számítani lehetett, az MTK, DVTK, DVSC és a Honvéd után a többi csapat sem szeretne kimaradni az esport világából. Ennek újabb ékes példája az Újpesti Torna Egylet belépése, hiszen a héten hivatalosan is bejelentették, hogy megalakult az e-sport szakosztályuk. A sajtótájékoztatón Őze István, az UTE klubigazgatója mellett Zsigmond Barna Pál, Újpest alpolgármestere és Dombi Rudolf, olimpiai bajnok kajakozó is részt vett.

Az Újpestnél jelenleg is zajlanak a fejlesztési folyamatok, ebbe pedig rendkívüli módon bekapcsolódhat az e-sport felé nyitás is. Őze István elmondása szerint, egy fiatalokból álló társaság kereste meg a klubot az elmúlt esztendő végén, hogy szívesen húznák fel a címerest mezt a virtuális futballpályákon. A többi már történelem szokták volt mondani, ugyanis az érdeklődés sikeres volt, így a korábban HUNcutok néven futó gárda megkapta a támogatást, bár ez egyelőre csak az egyen szerelést jelenti a játékosok számára. Az első játéka a szakosztálynak tehát FIFA lesz, azon belül is a Pro Clubs, melyben 11 a 11 ellen küzdhetnek a játékosok.

"Nem az eredményesség, hanem a lehetőség biztosítása volt a cél. Haladni kell a korral, s ha úgyis sok gyerek nyomkodja a kütyüket, miért ne csinálhatnák ezt UTE-színekben?" -említette meg klubigazgató.

Az UTE Pro Clubs csapata nagy valószínűséggel a másodosztályban kap helyet a magyar HPCL (Hungarian Pro Clubs League) bajnokságban, a tétmeccsen való bemutatkozásukra pedig valószínűleg márciusban lehet majd számítani.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!