A Riot munkatársai időről időre úgy döntenek, beavatnak minket, mit is hozhat nekünk a jövő. Ezúttal is egy ilyen információ adagoló bejegyzés látott napvilágot.
Nemrégiben Riot Meddler szólalt meg arról, mik is a legesélyesebb tervezetek a jövőt illetően. A bejegyzés három kisebb témára tért ki; az egyéni és csapatszintű előny kérdésére, a következő hőst illető információk kikerülésének idejére és végül a játék kezdeti sebességbónuszra és arra, hogyan befolyásolja ez a meccsenkénti invade-eket.
Egyéni és csapatszintű előnyök
A problémák sosem érnek véget és előbb utóbb mindegyikre rá kell nézni. Ezek közül egyik azon jelenség kezelése, hogy hogyan is lehetne kordában tartani azt, ha valaki, vagy egy egész csapat komoly hátrányba kerül. Előzőleg az egyéni szerep tűnt túl hangsúlyosnak és az ezt kompenzáló változtatások kicsit talán erősre sikerültek. A túlságos erőmegosztás következtében akik eddig egyedül végigverhettek egy csapatot, most nehéz helyzetben találták magukat egy meccs visszahozatalában, még akkor is, ha kitűnően teljesítettek egy-egy kör alatt. Azért, hogy ismét egyensúlyba hozzák a mérleget, a jó lépésekért és teljesítményért járó jutalmakat szeretnék átalakítani. Ennek első és egyelőre egyetlen tervbe vett eszköze a shutdownért járó arany újragondolása. Eddig egy ilyen jutalom az egész csapat között oszlott el, ami nem volt igazán fair azzal szemben aki valójában megdolgozott érte. Ezért ezt az összeget a változtatások után a gyilkosságot elvivő hős kapná meg. Amennyiben az ötlet hatékonynak bizonyul, a későbbiekben hasonló változtatásokra számíthatunk. Ez csak akkor lesz szomorú, ha egyes ilyen gyilkosságokat a támogatók zsebelnek be.
Információk az új hősről
Bár Kai'Sa még le sem pakolt a ligabéli szállásán, egyesek máris afelől érdeklődnek, mikor kapunk adatokat a következő hősről. Az ilyen korai, tervezők által leközölt írások általában még nem hivatalos bejelentések és csak ködös irányokkal szolgálnak arról, hogy milyen vonalon indultak el a soron következő hős megalkotásakor. A következő ilyen írás április második felére várható.
Játék kezdeti bónusz mozgási sebesség és az invade
Apróságnak tűnhet de mégis felkerült a hármas listára. Annak idején a játék betöltése utáni bónusz mozgási sebességet drasztikusan megemelték, ennek oka az volt, hogy a játékosok gyorsabban kiérjenek kijelölt ösvényeikre, lehetőséget adva arra, hogy az első minion sor mihamarabb elinduljon, mindezt anélkül, hogy bezavartak volna a néhányak által kedvelt invade taktikájába. A változtatás bevált, az egyetlen probléma, hogy kicsit igazságtalan a kezdeményezőkkel szemben. Ennek oka, hogy az extra sebesség csak a folyóba éréskor veszik el –amennyiben még van hátra a megadott időből–, így sokszor a támadók, akiknek célja a védők levadászása, már alapsebességgel sétáltak be ellenséges területre, míg a védők megérkezésükkor is Sonic módjára futkároztak. Ez könnyen tönkretehette, vagy akár meg is fordíthatta egy bátor próbálkozás kimenetelét, a védők könnyebb pozicionálása miatt. Ennek megoldására egyelőre három lehetőség van kilátásba helyezve. Az első az extra sebesség elvétele a külső tornyoknál –a folyó helyett–, a második, lecsökkenteni az időtartamot, a harmadik pedig a sebesség kezdeti megnövelése, de cserébe a kiérés alatti fokozatos csökkentése. Egyelőre folyik az agymunka, hogy melyik milyen előnyökkel és hátrányokkal bír a két csapatra nézve.
Bár ez egyelőre mind csak feltételes módban él és csakis a fejekben, mindig jó tudni, hogy milyen irányba tapogatózik éppen a fejlesztőbrigád.
Ti örülnétek ha ezek közül valamelyik terv valósággá válna? Vagy hagynátok mindent az eredetiben?