Három futballista, akit csúnyán lefokozott az EA a FIFA sorozatban

Ezek a játékosok anno valamiért szúrták az EA Sports szemét.

Per Mertesacker a maga idejében nem volt egy rossz védő, de igazi hírnevet azzal szerzett, hogy az egyik leglassabb védőjátékos volt.

Ez azonban nem mindig volt így.

A FIFA 11-ben az Arsenal hátvédje –a Werder Brementől igazolt éppen át– 61-es sebességgel rendelkezett. Nyílván nem volt egy Pierre-Emerick Aubameyang szintjén, de valljuk be láttunk már rosszabbat is, sokkal rosszabbat. Aligha tudta, hogy mit művelt vele az EA Sports (ezt jó néhány játékos csak az évtized lefokozásának hívott). Jött a FIFA 12 és a német sebességének pontszáma közel 30-at esett vissza, így lett 39. Pályafutásának hátralévő idejében sem sikerült meggyőznie az alkotókat, hogy ő ettől többet érdeme, hiszen a FIFA 18-ban jelenleg egy kellemes 27-el rendelkezik.

Ezt bizony sokan ki is szúrták, több száz játékos szívét érintette meg, melyet szóvá is tettek az internet világában.

Az egyikük kommentje mindent vitt: "A legenda szerint egyszer egy 100 méteres sprintben megverte Usain Boltot, de 30 perccel Bolt előtt indult el."

Biztosak vagyunk benne, hogy ez egy igaz történet.

Daniel Sturridge

Mertesacker nem az egyetlen játékos, aki jelentős leminősítést kapott.

Sturridge fantasztikus 89 sebességgel volt ellátva a FIFA 17-ben - azonban a sérülések és a gyenge forma miatt a csatár ebben az évben 76-ra esett vissza.

Carlos Tevez

Tevez visszatért a FIFA 18-ba, miután néhány hónapot Kínában töltött, amit úgy jellemeztek, mint egy hét hónapos "nyaralás" Shanghai Shenhua-nál. Az argentin ezután újra csatlakozott a gyerekkori klubjához a Boca Juniorshoz. Annak ellenére, hogy a 33 éves futballista valaha egy igazi erő volt a játékban, a FIFA 18 statisztikái távolról sem lenyűgözőek.

A csatár 83-ról mindössze 78-ra csökkent, a sebessége pedig 81-ről 70-re zuhant vissza. A keleti kiruccanása alkalmából egyébként ő volt a legjobban kereső labdarúgó a világon a heti 650 ezer dolláros fizetésével.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!