Igazán látványos mérkőzéseket láthattunk tegnap, noha a Splyce egy pillanatra sem kegyelmezett, a ROCCAT daliánsan próbálta állni a sarat!
Egyre jobban közeledünk a tavaszi szakasz végéhez, a tegnapi nappal elindultak a rájátszások is, sajnos ez alkalommal Csacsi nélkül. Ám ettől a felhozatallal még igazán elégedettek lehetünk, tegnap a ROCCAT és a Splyce esett egymásnak!
Fantasztikus látvánnyal várja a látogatókat a V4!
Igazi nemzetközi hangulat és látványvilág várja a látogatókat. Ekkora színpad hazai e-sport rendezvényen még soha nem volt!
A ROCCAT fanok valószínűleg nem voltak túl boldogok, a kígyó logósok egy 3-0-ás dózerrel ajándékozták meg őket, de valljuk be, valahol az ilyen meccseknek is megvan a maga szépsége. Lássuk a rövid összefoglalót!
Első mérkőzés
A Splyce midese, Nisqy tökéletes pillanatban ért fel a felső ösvényre ahhoz, hogy bezsebelje az első gyilkosságot, Memento felelőtlenül egy wardolatlan bokor előtt próbált meg hazatérni, amely ára az élete lett. A ROCCAT-nek a következő próbálkozása sem jött össze, a többemberes érkezésük a bot lane-re végül két játékosuk életébe került, a Splyce-osok jobb helyzetből érkeztek a csapatharcba. A 4 gyilkosság ellenére a Splyce-nak nem volt előnye, ugyanis az első tornyot megszerezte magának a ROCCAT, illetve farmban is mentek egy picit.
A meccs középső szakasza felé haladva úgy nézett ki, hogy a vadmacskák gyilkosságokban is elkezdenek felzárkózni, ám a Splyce ezt túl sokáig nem hagyta nekik azért. A 25. perctől a kígyók nagyon meglódultak, egy jó harc után leszedték a Baront, ezzel pedig szép előnyre tettek szert. A buff ideje alatt 4 toronnyal is megrövidítették a ROCCAT gárdáját ezzel jó 6 ezer goldra növelni az előnyüket. A tényleges befejezéshez viszont még kellett egy kicsi idő, 37 perc után robbant fel a ROCCAT Nexusa.
Második mérkőzés
A második mérkőzést egy szép megmozdulással kezdte meg a Splyce, egy torony dive alkalmával kicsit megszorultak, Xerxe túl sokáig lett a torony alatt tartva, viszont a Zac passzívnak és persze Odoamne teleportjának köszönhetően megmenekült, igaz csak az ösvény túloldaláig, ugyanis ott Blanc végül csak befejezte őt. A meccs első szakasza annyira azért nem bővelkedett gyilkosságokban, az első komoly csapatharcig mindössze 3-an adták át életüket a Szurdoknak. Ez a harc a 17. percben érkezett meg, és a kígyók gárdájából két embernek is egy hajszálon múlt az élete, ám Nisqy 3 emberes Vonzáshullámának (is) köszönhetően ők jöttek ki belőle győztesen.
A 25. percben egy újabb jó harc után a Baront is birtokukba vették, ami végül egészen a Nexus tornyokig kísérte őket, kevesebb mint 29 perc alatt dőlt másodjára is a ROCCAT Nexusa!
Harmadik mérkőzés
A végső mérkőzés legelső érdekes akciója a 7. percben érkezett meg, amikor az alsó ösvényen először a Splyce, majd a ROCCAT lövésze került halál közeli állapotba, supportjaik pedig mindent megtettek azért, hogy megmentsék őket. Norskeren főleg hősiesen viselkedett azzal a hookkal, amivel HeaQ-t meg is mentette, végül pedig az egész akcióban kaSing hagyta ott a fogát. First blood a ROCCAT-nél!
Az első 10-12 percben a vadmacskáknak volt egy nagyon minimális előnye, utána viszont a Splyce odacsapott a lovaknak, és szépen elkezdték felépíteni az előnyüket. Hasonlóan az előző mérkőzésekhez, most is leszedték a Baront, amivel szét is csapták nem csak a ROCCAT bázisát, de magát a ROCCAT-et is.
Ezzel a 3-0-ás győzelemmel a Splyce továbbjutott elődöntőkbe, ahol a G2 fogja várni őket, a mai napon pedig a Team Vitality és az H2K összecsapása lesz látható 17:00-tól, ám ne feledjétek, hogy a V4 Future Sports Festivalon is 17:45-kor kezdődik a LoL nagydöntő, aminek résztvevői a már most is zajló elődöntők alkalmával fognak kiderülni! Az LCS-t itt, a V4-et pedig itt követhetitek majd magyar nyelven!