A PUBG Corp. perre ment a legnagyobb PUBG-hasonmásokat gyártó NetEase ellen

Most, hogy már saját telefonos játékuk is van, nem akarják, hogy mások elvegyék a játékosaikat.

Aki kicsit korábban arra vetemedett, hogy telefonra is letöltse a PUBG-t (vagy annak hasonmását), az valószínűleg tömérdek mennyiségű klónnal találkozott. A Google Play Store és az App Store is tele van velük, ami látszólag eddig nem zavart senkit. Most azonban a PUBG Corp. és a Tencent kiadta a hivatalos mobiljátékot és most már úgy néz ki gondjuk akadt a konkurenciával. Ennek megfelelően perre is mentek a két legnépszerűbb hasonmást, a Rules of Survivalt és a Knives Outot gyártó kínai NetEase ellen.

A PUBG fejlesztői már korábban is panaszkodtak az Apple-nek, hogy a fent említett két játék sérti a jogaikat, ám a NetEase ezeket a vádakat teljes mértékben elutasította, így nem is történt érdemi lépés velük szemben. A játékfejlesztő azzal vádolja a "kínai klónozót", hogy a Rules of Survival túlságosan hasonlít az eredeti játékra. Mind vizuálisan, mind játékmenetileg, de még audiovizuálisan is. Szinte ugyanolyanok a pályák, az épületek, a fegyverek és a karakterek is. Sőt, ha ott egy meccset nyerünk, akkor a "WINNER WINNER CHICKEN DINNER" felirat is a PlayerUnknown's Battlegroundot idézi.

"Az alperesek úgy döntöttek, hogy eldobható fegyverként robbanó csirkéket tesznek a ROS-ba, aminek egyetlen célja az volt, hogy emlékeztessen a PUBG ikonikus szlogenjére, a "Winner Winner Chicken Dinnerre"."


Kép a Rules of Survival játékmenetéről. (Forrás: AllGamers)

A 155 oldalas perben rengeteg screenshot és videó található, ami azt hivatott bizonyítani, hogy milyen erősen hajaz a RoS és a Knives Out a PUBG-ra. De helyet kaptak többek között olyan felvételek is, ahol a fejlesztők a "PUBG mobil verziójának" hívják a játékot. Az ítéletre mindenesetre érdekes lesz, hiszen a NetEase sem egy kis cég, jelenleg olyan 38 milliárd jüant, azaz 6 milliárd dollárt ér a cég.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!