Egy hős pedig a játék kiadása óta nem változott komolyabban!
Gyakran látni olyan posztokat a különböző, League of Legendsszel foglalkozó csoportokban, hogy bizonyos hősökkel kivételezik a fejlesztő cég, míg másokhoz hozzá sem nyúl, holott lehet, hogy már közük nincs a mostani játékdinamikához és játékmetához, így ordítva kiáltanak frissítésért. Hogy ezek az egyes hősöknél mennyire bizonyulnak alapos vagy alaptalan vádaknak, az több tényező függvénye, mi pedig arra gondoltunk, hogy utánamegyünk és egyesével átnézzük mind a 140 karaktert, hogy lássuk, ki, mikor kapott komolyabb frissítést utoljára.
Mielőtt belemennénk, az alábbi szempontokat vettük figyelembe a vizsgálatnál:
- Csak azt számítottuk "komolyabb" változtatásnak, ahol egy hősnek legalább két képességéhez hozzányúltak valamilyen formában
- Csak a hősök Summoners Riftet érintő változásait vettük figyelembe
- A mikrobalanszolásokat (pl. alap páncél vagy varázsellenállás) nem számoltuk bele a változtatásokba, hiszen csak minimálisan érintik az adott hőst
Ezek alapján lássuk, hogy ki az a 7 hős, akikkel már nagyon illene foglalkoznia a Riotnak!
7. Ezreal (utolsó komolyabb változtatás Season 5, 22. patch)
Meglepő, de néhány bugfixet leszámítva, az utolsó olyan frissítés, amikor legalább két skilljén is módosítottak Ezrealnak, még az 5. szezon végén volt, azaz nagyjából két és fél éve. Akkor az E-jét nerfelték kicsit, míg a Q-ját balanszolták, illetve az alap statjaihoz nyúltak hozzá, de azóta csak minimális balaszolás vagy hibajavítás történt a karakteren. Ettől függetlenül, a mai napig előszeretettel játsszák mind a profik, mind a hétköznapi játékosok, de nem csak ADC-ként, a bátrabbak AP-re építve is be szokták vállalni, elég komoly sebzést lehet vele kirántani. A kitjével nincs baj, a metába illik, igazából nincs is jelenleg szükség arra, hogy komolyabb frissítésen átessen, ezért is lehet, hogy már lassan három éve nem nyúltak hozzá.
6. Zilean (utolsó komolyabb változtatás Season 5, 21. patch)
Az idő pénz, a pénz beszél, a kutya ugat. Zilean szinte semmilyen frissítést nem kapott néhány alapstat módosításon túl az 5.21-es patch óta, és hát valljuk be, mostanában a profik között se nagyon látni, hogy előszeretettel használnák (KaSingot leszámítva). Pedig voltak idők, amikor Faker és Bjergsen is elképesztő playeket csinált vele. Már lassan három éve, hogy átalakították a passzívját, hogy direktben adjon a játékos által kiválasztott csapattársnak extra XP-t, illetve, a bomba sem teljes körben aktiválódik, hanem csak a kör közepén, ergo pontosabban kell vele célozni. A skill setje nem rossz, a most véget érő tank support meta akár még vissza is hozhatja a kedvelt támogatók közé. Meg amúgy is: You can't killean the Zilean.
5. Twisted Fate (utolsó komolyabb változtatás Season 5, 3. patch)
Twisted Fate az első olyan hős, amely átlépte a bűvös, "már három éve nem nyúltak hozzá" határt. Alap életerő, MR, Armor, és pár bugfixet leszámítva, egészen az 5.3-as frissítésig kell visszamennünk, hogy érdemi, skillbeli változtatásokat találjunk. Bár az akkori update sem volt olyan egetrengetően komoly, csak némi extra effektet kapott a kártyamester. Itt jött be az, hogy amikor elindította az ultiját, egy "on my way" pinget is hallhattak a játékosok. A másik, hogy az E-je akkor is stackelődött, ha tornyot támadott, de a felgyülemlett stackeket nem aktiválták az építmények, az továbbra is csak ellenséges szörnyekre és hősökre működik. Az egyik legemlékezetesebb Twisted Fate alakítás a Unicorns of Love csapatához köthető, az akkor még dzsungelben mesterkedő Kikis óriásit húzott a TF Jungle-lel a TSM ellen.
4. Kayle (utolsó komolyabb változtatás Season 4, 13. patch)
Kayle egy nagyon különleges hőse a League of Legends világának, hiszen képességéből adódóan válik távolsági karakterré, aki ráadásul területi sebzéssel rendelkezik. Az év elején kicsit pofozgatták, pl. most már a Q-ja aktiválja a minion aggro-t, vagy éppen az E-jén a töltési idővel babráltak, de azt megelőzően a 4.11-4.13-as patch-ekben nyúltak hozzá érdemlegesebben. Egyrészt a töltési idejét pofozgatták az ultijának, másrészt az E-jén hegesztettek kicsit az AP ration. Még ezeket megelőzően, a 4.2-ben szintén megsimogatták, de azt kijelenthetjük, hogy hozzá nem nagyon nyúlt a Riot az elmúlt lassan 4 évben. Pedig ráférne, a Q egy sima slow egy kis sebzéssel, míg a W heal + gyorsítás egy rövid időre. Ezek olyan, ma már "egyszerű" képességek, amelyek – szerintem– kevésnek bizonyulnak a mostani, összetettebb skillekhez képest, gondoljunk csak a 3 lépéses passzív hatásokra. Mindenképpen ráférne egy vérfrissítés, mert a karakter alapkoncepciója nagyon király.
3. Wukong (utolsó komolyabb változtatás Season 4, 5. patch)
Emlékszem még, Season 3-4 körül nagy Wukong main voltam, a felső ösvényen és a dzsungelben is iszonyat élmény volt vele játszani. Aztán azóta, néhány kivételtől eltekintve, nagyon elment a felső ösvény a tankos karakterek irányába, ugyanakkor a majom nem éppen tankosságra született. Ebben a frissítésben két képessége is nerfelve lett, amit csak az elmúlt egy évben próbáltak meg ímmel-ámmal kiegyensúlyozni. Nem véletlenül nem látjuk sűrűn, pedig egy nagyon szerethető és képességeit tekintve könnyen elsajátítható hős. Aztán lehet, hogy az ő skilljein is bonyolítani kellene egy kicsit, csak úgy, ahogy tették azt nem is olyan régen Xin Zhao-val.
2. Nami (utolsó komolyabb változtatás Season 3, 14. patch)
Egyrészt nem gondoltam, hogy a sellőlány már a harmadik szezon óta bent van, azt meg pláne nem, hogy azóta lényegében hozzá se nyúltak! Nami esetében az elmúlt közel 5 évben, 1-2 apróságot leszámítva, mindössze bugfixekre volt szükség. A megjelenését követően, néhány patch után alaposan átbalanszolták, gyakorlatilag az összes képességén átalakították az erőviszonyokat, a passzívja pedig új effektet kapott, azóta lehet küldeni a Balatonokat folyamatában a Riften. Nagyon jó támogató, nagyon jó képességekkel, nincs is szükség arra, hogy amúgy hozzányúljanak, az egyik legjobb karakter, ami anno legurult a fejlesztői futószalagról.
1. Tryndamere (utolsó komolyabb változtatás 2011. augusztus)
haHAA! Ironikus, vagy éppen szándékos módon, Tryndamere az a karakter, akihez a legrégebben nyúlt hozzá érdemben a Riot, 2011 óta csak minimális változtatásokat kapott. A karaktert egyébként a cég egyik alapítója, Marc "Tryndamere" Merrill nevét viseli, és egyszerű, mint a faék. Spin, lassít, autoattack, kill. Réges-régen ráférne már egy alapos rework, hogy kicsit modernizálják a képességeit, elvégre, nem 2011-et írunk már. A veterán LoL játékosok biztos imádnák, hiszen amúgy egy elég idegesítő és szórakoztató hősről van szó -persze inkább csak akkor, amikor 10 percnél 7-1-be vagy.
A fentiek alapján azért elmondható, hogy azért van 1-2 hős, amire ráférne egy új kiszerelés, de a régen frissítettek között vannak olyanok is, akik egyszerűen annyira jól sikerültek, hogy egyáltalán nem kell hozzányúlni a képességeikhez, hogy használhatóak legyenek. A Riot láthatóan azért igyekszik mindenkivel foglalkozni, mi pedig figyelemmel követjük majd a fejlesztési naplót és összenézzük, hogy vajon ez a lista hogyan passzol majd a dev csapat terveivel.