Globálisan nőhet az e-sport befektetések száma a fogyasztói költekezésnek köszönhetően

Globálisan nőhet az e-sport befektetések száma a fogyasztói költekezésnek köszönhetően

Ezúttal a KSV társalapítója számolt be részletesen üzleti meglátásairól.

A hagyományos sportokból jól láthatjuk, hogy a szurkolók természetükből adódóan óriási pénzösszegeket képesek áldozni annak érdekében, hogy kifejezzék kötődésüket kedvenc klubjuk iránt.  Gondoljunk csak egy-egy átigazolási időszakban a mezeladásokból származó bevételekre, melyek gyakran a játékosok vételárait is bőven meghaladják.

Kent Wakeford, a KSV eSport társalapítója arra számít, hogy a kompetitív videojátékok világa ehhez hasonló fogyasztói élményt és költekezést fog kiváltani a közeljövőben.

„A tradicionális sportok esetében egy átlagos néző évi 50 dollárt költ a csapatára, míg az e-sport esetében ez az összeg jelenleg nagyjából 5 dollár. A két érték között ugyan hatalmas a különbség, de ha ezt sikerül leküzdeni, akkor az üzleti lehetőségünk 10-szeresre nő.”

Wakeford szerint ezt a változást úgy lehet elérni, ha a klubok bővítik merchandising kínálatatukat és korszerű e-sport arénákat építenek. Mindezek mellett  a társadalomnak szüksége van egy kulturális átalakulásra, ami ugyan komoly kihívásnak tűnhet, de globális szinten ez a folyamat már évek óta megindult.

Láthatjuk, hogy a hagyományos sportok képviselői világszerte ágazaton kívülre fektetnek be. Ott van például a New England Patriots tulajdonosa Robert Kraft, aki e-sport csapatot indított. Még a pankrációval foglalkozó cég, a WWE is beszállt ebbe a számunkra igen kedvező a trendbe, és dollármilliók révén részesedést szerzett a Cloud9 csapatában.

„Egyre több és több tőke áramlik be az e-sportba. Ezen tőke megfelelő befektetése biztosítja az e-sport rajongók számára a felejthetetlen szurkolói élményt. Azt a bizonyos élményt, melyhez nagyban hozzájárul a merchandising, valamint minden egyéb érték, mely egy rajongói léthez elengedhetetlen.”

„A mai top e-sport csapatok menedzsmentjei már tudják, hogyan kell a szurkolókat elcsábítani azokra a rendezvényekre, amelyek szépen lassan beépülnek a kultúránkba.”

Az egyik fő indok, amiért a KSV hosszútávon befektetést hajtott végre az Overwatch League-ben szereplő Seoul Dynasty-ba éppen ez a kulturális változás volt.

„Amit tisztelek az Overwatch League-ben az a globális, város alapon működő franchise rendszere. Rengeteg tőkét fogunk invesztálni, annak érdekében, hogy Szöul és környékén élő e-sportrajongók igényeit kielégítsük. Ha a hűség kialakult és a csapatok a legkorszerűbb arénákban játszanak, végtelen mennyiségű merchandising termékekkel fűszerezve, akkor a fogyasztói kiadások minden bizonnyal szignifikánsan növekedni fognak” - tette végül hozzá Wakeford.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Üzlet - Egy megoldás, ami a szabadságról szól (x)

A mindennapok során egyre nagyobb értéket képvisel az a lehetőség, hogy szabadon dönthessünk az időnkről és a mozgásunkról. A városi élet gyakran kiszámíthatatlan, és nem mindig igazodik a saját tempónkhoz. A szabadság élménye ezért nemcsak egy utazás során fontos, hanem a hétköznapokban is.

Üzlet - Hogyan válassza ki az ideális kerítést?

Otthonunk kerítésének megtervezése sokszor az első lépés, amikor biztonságot és esztétikai harmóniát kívánunk teremteni a saját környezetünkben. Azonban a megfelelő kerítés kiválasztása nem mindig egyszerű feladat.

Üzlet - Az élelmiszerbiztonság: a konyhák elengedhetetlen alapja

A konyhák világában az élelmiszerbiztonság az egyik legfontosabb elv. Figyelmetlenségből adódó hibák súlyos következményekkel járhatnak, és befolyásolhatják az egészséget, valamint a hírnevet is. Ezért kulcsfontosságú, hogy a munkafolyamatok és az ellenőrzések szigorúak, de hatékonyak is legyenek.

Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Közvetítések