Több mint félmillió forint gyűlt össze jótékony célokra a legutóbbi 100 órás streamen!

Tavaly decemberben profik, streamerek, youtube-erek és lelkes játékosok gyűltek össze egy 100 órás stream erejéig, ahol jótékony célokra gyűjtöttek nem keveset!

A 100 órás stream ötlete 2 évvel ezelőtt született meg, a főszervezők között akkor és most is ott volt Burián "Buresz" Koppány, a társszervezők között pedig ott volt az Esport Universum részéről Tischler Márk , valamint a Gamer Power Egyesülettől Tarján Marcell.

Az egész 100 órás stream alatt lehetett donate-eket, avagy adományokat küldeni a Twitch-en keresztül, sőt a streamerek bátorították is a nézőket, hogy küldjenek. Az adományok azonban nem a streamet, vagy a szereplőket támogatták, hanem jótékony célra gyűltek, a Lépjünk, hogy léphessenek közhasznú egyesületnek, akik az gyermekek érdekvédelmével és a boldog életkörülmények megteremtésén fáradozik. Az egyesület elnöke, Csordás Anett jött el személyesen, hogy átvegye az adományokat jelképező hatalmas csekket.

Ha már a csekk hatalmas volt, az összeg sem volt kicsi rajta, 552 000 Ft sikerült összegyűjteni alig 100 óra alatt. Szintén hatalmas pozitívum, hogy az adás ideje alatt a Nemzeti Versenysport Szövetség még rátett egy lapáttal és kihívta a gamereket. Ha az adás alatt összesen meg tudtak csinálni 2000 fekvőtámaszt, akkor tovább 50 000 Ft-tal támogatta az eseményt és ezzel az egyesületet. Természetesen mindenki kivette a részét a fekvőtámaszokból és összejött az a bizonyos 2000. Bóné Zoltán, az NVESZ főtitkára tartotta magát az ígéretéhez és ő is eljött az adományok átadására, hogy személyesen prezentálja az általuk is felajánlott összeget.

Összességében tehát elmondható, hogy igenis lehet számítani a gamerekre, ha jótékony célokról van szó és a közösség képes közös erőfeszítésekre, ha van aki összefogja őket. Reméljük, hogy a továbbiakban is lesznek még hasonló események a szervezők részéről, láthatóan van rá igény és érdeklődök, valamint segítőkész nézők is akadnak bőven.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!