Szavazás: Melyik PUBG pályát szereted jobban?

Szavazás: Melyik PUBG pályát szereted jobban?

Hónapok óta lehet játszani mindkét pályán, itt az ideje, hogy felmérjük, nekünk, magyaroknak melyik jön be jobban!

Már jó néhány hónap eltelt azóta, hogy a Bluehole behozta az élő szerverekre a PUBG második pályáját, Miramart, sőt, így a nyár közeledtével már egyre több infót kapunk a várható harmadikról is! Már maga Erangel is egy remekül eltalált terep a magas fás-erdős sziklás területeivel, pusztáival és városaival, de sivatagi pálya, Miramar hangulata is teljesen magával ragadó és persze merőben más játékstílust preferál, mint erdei társa.

Erangel inkább azoknak a játékosoknak kedvez, akik szeretnek a terepen bujkálva, lassan előrehaladva, esetleg orgyilkos módszerrel dolgozni, hiszen a fák és a magas füves részek nagyon sok búvóhelyet biztosítanak, akik pedig szeretik a közelharcot, azoknak ott van Military Base és a két híd, ahol jó kis meccseket lehet lenyomni az érkező vagy épp távozó autókkal. Itt úgy is lehet nyerni, hogy lényegében belopakodsz a top2-ig a körbe és csak az utolsó embert kell megölnöd a csirkevacsiért (az egyik ismerősöm épp a napokban győzött ezzel a módszerrel - a szerk.), ami elsőre meglepő lehet, de a rejtőzködés is művészet.
Kép: Optimaitalia

Miramar ezzel szemben sokkal jobban kedvez a nyílt harcoknak, legyen az távoli, vagy közeli. Nem egy videó kering a neten arról, hogy hogyan lőtt le valaki egy M24-gyel vagy Kar98-cal 900 méterről egy golyóval egy embert egy domboldalról. Ez a pálya lehetőséget ad arra, hogy magas pontokra felmászva, a fél világot belássuk egy mesterlövésszel, ha pedig van hozzá hangtompítónk is, az életben nem szúrja ki senki, hogy honnan pöckölgetjük őket. A végjátékra pedig nem lehet bujkálni: nincs bozót, ahova el lehetne bújni és a Ghilliesuit se segít sokat a homokos-sziklás terepen. Ellenben, még nagyobbak és izgalmasabbak a városi harcok, és végtelen sok helyre fel lehet mászni, aminek max a pech szab határt, ha nem rád szűkül a kör.

Mindkettőnek megvannak a maga előnye is hátrányai, de a kérdés most az, hogy ti melyiket szeretitek jobban? Szavazzatok az alábbi kérdőívben egy egyszerű kiválasztással, az eredményeket pedig hamarosan közzétesszük!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!