Elképesztő mennyiségű PlayStation 4-et adott el a Sony

Elképesztő mennyiségű PlayStation 4-et adott el a Sony

És mellé még annyi szoftvert, ami még gombócból is sok. 

Több alkalommal is megénekeltük már nektek, hogy a jelenlegi generációban zajló konzolháborút kétségkívül a Sony PlayStation 4 nyerte, ugyanis eladásszámban köröket vert a Microsoft gyermekének számító XBOX-ra, ráadásul utóbbit egyszer még a Nintendo Switch is megelőzheti. Most a Sony Interactive Entertainment nyilatkozatában megerősítette, hogy eddig pontosan hány konzol talált gazdára, valamint azt is, hogy a konzoltulajok mennyi játékot vásároltak maguknak. 


A hivatalos üzleti jelentésük szerint sikerült egy újabb mérföldkövet elérniük, ugyanis világszerte 79 millió darab PlayStation 4-et sikerült értékesíteni idén március 31-ig, ráadásul a tavalyi üzleti évben 246,9 millió játékot adtak el, amibe beleszámítanak a lemezes és a digitális változatok is. Egyúttal azt is elárulták, hogy a PlayStation Plus előfizetők száma 26,4 millióról 34,2 millióra ugrott, ami igazán komoly fegyvertény a fenti számokon túl is. 

A Sony azonban nem áll meg és azt tervezik, hogy ebben az évben még 16 millió gépet fognak eladni, ami az idén megjelenő húzócímeket tekintve simán összejöhet nekik. Ha ez megvalósul, akkor egy év múlva már arról számolhatunk majd be, hogy 95 millió darab PlayStation 4-et értékesítettek.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!