Borzalmas időbeosztást kapott az MSI, megint mi szívunk!

Borzalmas időbeosztást kapott az MSI, megint mi szívunk!

Emiatt jó eséllyel nem is tudjuk megnézni majd a nagy részét, mert vagy az iskolapadban, vagy munkában leszünk a meccsek alatt.

Ugyan már láttunk példát arra, hogy egy-egy nemzetközi esemény időbeosztása nem a legtökéletesebb, de ilyen szinten talán még nem nagyon. Időeltolódás miatt még megértené az ember, hogy egy-egy régió nehézkesebben tudja követni az eseményeket, de az MSI esetében mintha a Riot direkt Európával tolna ki.

Mint azt valószínűleg a legtöbben tudják, az idei Mid Season Invitationalt Európában tartják, aminek a Play-In Stage-e két nap múlva, vagyis május harmadikán indul a berlini EU LCS stúdióból. Mivel mi magunk is Európában élünk, azt gondolná az ember, hogy legalább mi eséllyel tudjuk követni az eseményeket. A Riot azonban máshogy döntött, ami egyrészt érthető a hosszú meccsek miatt, másrészt viszont nem. Mintha nem is az európai nézőközönség lenne a célpont, hanem a keletebbi régiók. Kínában például 6 órával később van, mint itt, -tehát ha nálunk mondjuk délelőtt 11 óra van, akkor náluk délután 5.

Megnézve a mostani beosztásokat, arra lettem figyelmes, hogy nagyon sok esetben a meccsek olyan időkben kezdődnek, amik ezzel a plusz hat órával számolva tökéletesen, európai szemmel viszont nehézkesen követhető. A Play-In Stage például csütörtökön és pénteken délután 1-től kezdődik és lehet, hogy nem ezeken a meccseken fog nézőrekord dőlni, de ilyenkor az emberek nagy része még munkában, vagy iskolában van, jó esetben a nap második felére be tudunk csatlakozni. Szombat-vasárnap 11-től kezdődnek a mérkőzések, -de mivel ez hétvége, így rendben is van.

Itt még abban reménykedhetnénk, hogy ez lehet csak a Play-In Stage-re vonatkozik, hiszen nem ezek a legfontosabb mérkőzései a tornának, de sajnos tévedünk. A kieséses részben, ahova a Play-In Stage-ből két csapat jut be az EVOS-szal és a Flash Wolves-al szemben, szintén délután egykor kezdődik egy keddi napon.

És a helyzet pont a rendes csoportköröknél lesz a legrosszabb. Összesen öt napon át zajlanak a mérkőzések, péntektől keddig szünetnap nélkül. Összesen hat összecsapás lesz minden nap Bo1-ben, és a kezdési időpont szintén fix: délelőtt 11 óra, igen pénteken, hétfőn és kedden is. Az utolsó mérkőzések előreláthatólag délután 4-től kezdődnek, az átlag ember nagyjából ekkortájt kezd el hazaindulni munkából.

Az egyetlen apró örömünk, hogy legalább az elődöntőkből az egyiket biztosan végig tudjuk nézni, mert az szombatra esik és déltől kezdődik. A szomorú része az, hogy a másik előtte napon, pénteken, szintén déltől, így annak a nagy részéről jó eséllyel lemaradunk.

Szerencsére a döntő vasárnapra esik, szintén déli kezdéssel, azt jó eséllyel mindenki tudja majd nézni. Mindettől függetlenül eléggé szembetűnő, hogy egy másik, köztudottan nagyobb régiónak sokkal kedvezőbbek ezek a kezdések, mint nekünk, pedig itt rendezik az egészet nálunk.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!