Habár a mostani frissítés nagyrészt a középső ösvényre fókuszált, lehet máshol is találni érdekes újdonságokat, -amik nem is feltétlen igényelnek túl nagy befektetést.
Hadd mutassuk be nektek röviden, az aktuális frissítésben melyik ösvényen, melyik karakterekkel éri meg a legjobban játszani. Kik azok a hősök, akikkel a legegyszerűbben mászhattok ki az elohellből?
Ha már ez a frissítés a középső ösvényre fókuszál leginkább, kezdjük ezzel a sort.
Hihetetlen győzelmi aránnyal (55%) toronymagasan Talon vezet a középső ösvényen. Habár a most csak apró erősítést kapott, mégis úgy tűnik, nem csak a miden, de összesítésben is Talon vezet győzelmi arány tekintetében.
Nem mehetünk el Lux mellett sem, akin úgy tűnik a folyamatos apró erősítgetések most értek be. Ebben a frissítésben is elég sokat alakítottak az arzenálján, no meg persze a mana tárgyak frissítése is érinti minimálisan a kedvenc demáciai varázslónkat.
Valamint megemlítenénk Fizzt is, aki néha-néha felbukkan a metában a víz alól. De ha ez megtörténik, akkor Riot irgalmazzon a metában lévő immobilis lövészeknek, mágusoknak. Fizz mindig egy biztos választás marad, ha a pillanat tört része alatt kell eltüntetni valakit, mobilis, sebez, van egy cápája, mi kell még?
Haladjunk is tovább a felső ösvényre.
Nem sokan gondolták volna, hogy valaha az első helyen Dr. Mundót kell megnevezni a felső ösvény királyának. Mundo eddig nem nagyon tudott érvényesülni, mivel a fő erősségét, az öngyógyítást, egyetlen tárggyal meg lehetett lőni. Azonban most a kimaxolt ulti a maximális életerejének 100%-át fogja vissza tölteni. Egyszerűen eszméletlen.
Továbbá az új Irelia és Camille is elég előkelő helyet foglalnak el a felső ösvényen. Mobilitás, sebzés, tömegirányítás és minden gondunkra gyógyírt találtunk a topos hölgyek által.
A dzsungelben bár győzelmi arányokat tekintve még mindig Shaco áll a csúcson (53,47%), nagyon kevesen játsszák, így akik játsszák valószínűleg nagyon is ismerik a karaktert.
Azonban Shacoval ellentétben eszméletlen 22% feletti választási arány mellett is képes tartani az 50% feletti winratet Graves. Ezzel a teljesítménnyel kiérdemelte az op.gg-n az egyetlen OP-besorolást.
Ha pedig egy biztos, jól bevált picket szeretnénk, akkor Warwick még mindig ott van, hogy kihúzzon minket az elohellből. Van sebzése, a megfelelő tárgyakkal kellően tankos is tud maradni, erre pedig még egy lapáttal tesz a mobilitása illetve az életerő lopása.
Az alsó ösvényre tekintve lövész téren is elég érdekes dolgot láthatunk mostanság.
A legjobb választás az alsó ösvényre ismét Ezreal, azonban most a tárgyai közt, már mindkét Istennő könnycseppjéből épülő tárgy szerepel, nem csak a Muramana. Így a Szeráf pajzsával, a Jégkesztyű lassításával és az E nyújtotta mobilitással méltán nevezhetjük Ezrealt a legbiztonságosabb lövésznek, ez meg is látszik abban, hogy a statisztikák szerint a meccsek felében(!) esik a választás rá, és még emellett is megmaradt az 50% feletti győzelmi arány.
Kai'Sát most több gyengítés is érte, de még mindig elég jó választás lehet. A kellő tárgyak megvétele után még mindig nem fog gondot okozni a bődületes sebzések kiosztása, főleg a late game-ben, ahol a tankok sem feltétlen jelentenek gondot neki.
A támogatók között most nem igazán van jelentős mozgás.
A kezdeményező, de biztonságos támogatók, mint Rakan és Morgana vezetik a rangsort.
De jó helyen állnak a biztonságosan gyógyítgató, pajzsolgató backline supportok is, mint Janna, Lulu vagy Soraka.
Sok sikert a Szurdokban, mondjátok el, hogy nektek mi vált be!