Többek közt az MSI bemondók okozták a kliens összeomlását este

Többek közt az MSI bemondók okozták a kliens összeomlását este

A Riot háza táján tegnap este nagyon sok minden nem stimmelt a kliens körül; össze is omlott az egész. Aki nagy nehezen be tudott lépni, az sem rankedezhetett.

A Riot szeret újdonságokat kipróbálni és folyamatosan magasabbra tenni a lécet egy-egy esemény idejére. Az MSI kapcsán már megszokhattuk, hogy készül egy külön skin, ami idén a Conqueror Varus volt. Idén még többet szerettek volna adni és amellett, hogy az ikonikus jelek feltűnnek a pályán, igazi kommentátorok adják hangjukat a bemondónak. Tőlük halljuk, ha jönnek a minionok, vagy ha megölünk valakit, esetleg szerzünk egy pentakillt.

Az új funkciók beépítésénél azonban nem minden stimmelt a Riot elmondása szerint, ugyanis úgy vették fel a hangokat, hogy minden nagyobb régióra jutott egy-egy nagyobb páros. Európában például Quickshotot és Sjokz-ot hallhatjuk, míg az amerikaiak Phreak és Kobe jelzi, ha valami történik a pályán. Valamilyen oknál fogva ezek a párosok akarva, akaratlanul is váltogatták egymást, néha az európai hangokat, néha pedig az amerikaiakat hallhattuk. Többek közt emiatt, illetve valószínűleg más okok miatt is, tegnap este 11 körül már nem lehetett belépni egyáltalán a kliensbe egy ideig.

Pedig Quickshot nagyon örült annak, hogy ez a projekt megvalósulhatott és bevallom engem is kicsit felpörgetett, hogy ismerős hangokat hallhatok a játékon belül, akiket heti szinten követek az EU LCS adásai kapcsán.

Egy bizonyos idő után ugyan be lehetett lépni, de ranked mérkőzésekre így sem volt lehetőség, amíg folyt a hibajavítás. Amellett, hogy a hangok nem voltak jók, az ARAM pályán is volt valami gubanc, bár itt inkább egy ingame funkció miatt: az új Unsealed Spellbook nem viselkedett tökéletesen a pályán, ezért a Glacial Augmentre váltott át automatikusan. Úgy szintén a fiókátvitel is szünetelt, bár talán még ez a legkisebb probléma. 

Az biztos, hogy egyszerre több minden dőlt össze tegnap este. Egy elég szép lista fogadott minket a kliens hibajelzőjénél. Azóta a bejelentkezést már sikerült megoldaniuk, ahogy a rangsorolt meccseket is, de az ARAM-os ügy javítása még mindig zajlik, fiókokat továbbra sem lehet átvinni más szerverre, valamint a hangokon is még dolgoznak.

Ez mérséklődött az alábbira tegnap este óta.

Reméljük hamarosan sikerül minden gondot orvosolniuk a fejlesztőknek!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!


Kövess Minket!



Közvetítések