Nincs 80-nál rosszabb vb lapja a német válogatottnak

Nincs 80-nál rosszabb vb lapja a német válogatottnak

Megvédheti-e világbajnoki címét a Nationalelf ezen a nyáron Oroszországban?

Ugyan egy hónap még hátravan a 2018-as labdarúgó világbajnokság startjáig, -de mivel Németországról beszélünk ezért a nyító mondat akár Gary Lineker híres sora is lehetne:

„A foci egy olyan játék, amit huszonketten játszanak 90 percen keresztül, és mindig a németek nyernek.”

Ez az a válogatott, aki némi túlzással talán, de minden egyes világverseny nagy esélyesének számít, hiszen elképesztő összeállításuk és csapategységük szokott lenni. Hibátlanul nyerték meg a C jelű selejtező csoportjukat, ráadásul mindössze négyszer mattolták őket a 10 találkozó alatt. Oroszországban azonban már nem lesz ilyen könnyű dolguk, masszív együtteseket kaptak: Mexikóval, Svédországgal és Dél-Koreával is meg kell mérkőzniük.

A mostani keretük bővelkedik a tehetséges és remek futballistákban, azonban egy kicsit gondot okozhat, hogy a legjobb kártyáik között igazi befejező támadót nem nagyon lehet felfedezni. Özil és Müller kreatív játékos, és akár irányítóként is megállhatják a helyüket, de vajon ki lesz az, aki be is fejezi ezeket az akciókat? Mindenesetre nem hiszem, hogy nagyon félteni kéne a Die Mannschaftot, az F jelű kvartettből minden bizonnyal tovább lépnek majd.

Manuel Neuer, Bayern Munich

Mats Hummels, Bayern Munich

Toni Kroos, Real Madrid

Mesut Özil, Arsenal

Jérôme Boateng, Bayern Munich

Marc-André ter Stegen, FC Barcelona

Thomas Müller, Bayern Munich

Joshua Kimmich, Bayern Munich

Sami Khedira, Juventus

Timo Werner, RB Leipzig

Julian Draxler, Paris Saint-Germain

Ilkay Gündogan, Manchester City

Leon Goretzka, Schalke 04

Niklas Süle, Bayern Munich

Bernd Leno, Bayer Leverkusen

Antonio Rüdiger, Chelsea

Leroy Sané, Manchester City

Mario Götze, Borussia Dortmund

Lars Stindl, Borussia Mönchengladbach

Shkodran Mustafi, Arsenal

Benedikt Höwedes, Juventus

Kevin Trapp, Paris Saint-Germain

Emre Can, Liverpool

Jonas Hector, Benfica

Mario Gómez, VfB Stuttgart

Julian Brandt, Bayer Leverkusen

Sebastian Rudy, Bayern Munich

Jonathan Tah, Bayer Leverkusen

Sandro Wagner, Bayern Munich

Matthias Ginter, Borussia Mönchengladbach

Az ingyenesen letölthető World Cup kiegészítő a FIFA18-hoz május 29-én érkezik PS4-re, Xbox One-ra és PC-re.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!