A Turtle Beach a Fortnite-nak és a PUBG-nak tulajdonította az első negyedéves rekordbevételét

A Turtle Beach a Fortnite-nak és a PUBG-nak tulajdonította az első negyedéves rekordbevételét

Az egy évvel ezelőtti bevételeikhez képest 185%-os növekedés volt.

A Turtle Beach egy jelentős fejhallgatógyártó cég, mely a konzoloknál piacvezető, míg a PC-knél egyelőre csak feltörekvő. A vállalat bevételei hatalmasat ugrottak az előző negyedévekhez képest, amit a gyártó CEO-ja a battle royale játékok térnyerésének tulajdonít.

Az amerikai fejhallgatógyártó nemrég adta ki az első negyedévéről szóló pénzügyi jelentését, ahol 40,9 millió dollár nettó bevételt könyvelhetett el - ez pedig 185%-os növekedés a 2017 hasonló időszakaszához képest. A piaci részesedésük is a tavalyi 39-ről 46%-ra ugrott fel, ez pedig elhozta a cégnek az első nyereséges első negyedévet.

A cég CEO.ja, Juergen Stark egyértelműen a mostanában nagyon népszerű battle royale játékoknak, a Fortnite-nak és a PUBG-nak tulajdonította a sikert. Állítása szerint ezek a játékok rengeteg új játékost vonzottak be, ami nyomott hagyott a fejhallgatóeladások számán is.

"A fejhallgatók élvezetesebbé teszik a játékmenetet és egy pici előnyt adnak azzal, hogy halljuk, hogy mit csinál az ellenfél, ami segít a túlélésben és megkönnyíti a csapatjátékot. Ahogy ezek a játékok több millió új játékost vonzottak, úgy a fejhallgatóeladások száma is megnőtt... Arra számítunk, hogy a battle royale formátum megtartja a vonzerejét és nem lesz rövid életű, köszönhetően a játék stílusának és a folyton érkező játékosoknak."

A gyártó ez alapján hosszabb távon is bevételnövekedésre számít: a második negyedévben már 48 millió dollár a cél, míg az évi tervezet 157 millióról 205-re emelkedett. Ez pedig több, mint egy vakon odavágott szám, hiszen a gyártó szinte egyedül uralja a PS4 és Xbox One piacot is.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Üzlet - Egy megoldás, ami a szabadságról szól (x)

A mindennapok során egyre nagyobb értéket képvisel az a lehetőség, hogy szabadon dönthessünk az időnkről és a mozgásunkról. A városi élet gyakran kiszámíthatatlan, és nem mindig igazodik a saját tempónkhoz. A szabadság élménye ezért nemcsak egy utazás során fontos, hanem a hétköznapokban is.

Üzlet - A konyak élénk ízei

A konyak különleges ízvilága sokakat elbűvöl, és ez nem csoda! Gondoltál-e már arra, hogy milyen egyedi élményt adhat minden egyes korty? A Cognac régióból származó konyakok titka a szőlőfajták mesteri elegyében, a gondosan irányított lepárlási folyamatban és a hosszú tölgyfahordós érlelésben rejlik.

Üzlet - Hogyan lesz tökéletes egy vászonkép a hozott fotókból?

A családi emlékek megőrzése egy elegáns módja lehet, ha a meglévő fotókat vászonkép formájában örökítjük meg. Ezek nemcsak otthonunk falait díszíthetik, de kiváló ajándékok is lehetnek. Ám hogyan hozhatjuk ki a maximumot egy egyszerű, házilag készült fotóból vászonkép formájában? Itt néhány praktikus tanácsot és ötletet találhatsz, amelyek segíthetnek ebben.

Közvetítések