12 hőst rejtettek el Pyke splash artjában! Ti hányat találtok meg magatoktól?

12 hőst rejtettek el Pyke splash artjában! Ti hányat találtok meg magatoktól?

Egy-egy új hős sok érdekességet és inside joke-ot rejthet, nincs ez máshogy Pyke esetében sem.

A Riot filozófiája, hogy minden hősnek rejtenie kell valami pluszt. Már a tervezési fázisban is sokat jelent, ha a fejlesztőket megmozgatja az idea. Enélkül a végeredmény is sokkal laposabb lenne és várhatóan a közönséget sem hozná lázba túlzottan a kapott eredmény. Éppen ezért rejtenek el apróságokat a történetekben, alkotnak vicces vagy karaktereket összekötő háttereket, vagy éppen rejtenek el utalásokat splash artokban.

Pyke sem kivétel a sorból. Neki már a neve is egy angol szóvicc, mely egyszerre utal egy régi lándzsaszerű szúrófegyverre, valamint egy ragadozó halra és valljuk be, mindkettő igencsak illik a vízi Hasfelmetsző Jackhez.

Egy szintén a nevéhez fűződő -azonban kevesebbek által ismert lehetséges inside joke a tény- hogy George R. R. Martin egyik sikerkönyvének a  "A Song of Ice and Fire" című művében szereplő szigetország fővárosának neve is Pyke. Ez még önmagában nem lenne különleges, ám lakosai az úgynevezett Drowned God (Vízbe fúlt Isten) követői, ami már aligha lehet véletlen egybeesés Pyke saját karakterisztikájával.

Fegyvere is egy általános szigonyfejen alapul, ami szintúgy hozzáad a karakter imázsához. Szembetűnő különbség azonban, hogy Pyke fegyverének pengéje jóval nagyobb és anyagát tekintve is egyedülálló.

De el tudnátok képzelni legújabb támogatónkat az eredeti tervek szerinti raszta hajjal?

Érdemes még tudni, hogy Pyke -bár egyszer meghalt-, őt nem Nagakabouros támasztotta fel és nem is az Árny Szigetek mágikus Fekete köde. Ebben hasonlít Nautilushoz, aki szintén hullámsírra lelt, de visszatért. Hogy esetleg a Void keze lenne a dologban, vagy egy teljesen új erő munkája lenne, vagy Pyke Tryndamere-hez hasonlóan csak túl dühös volt meghalni, nem tudjuk.

Azonban a legötletesebb rejtett utalása eredeti splash artjában kell keresni. Pyke splash artját nem más mint Victor '3rdColossus' Maury tervezte és minden jel szerint úgy tűnik, nem félt belecsempészni régi alkotásai egy-egy darabját a legújabb remekművébe. Nézzétek meg jól az alábbi képet és próbáljátok megkeresni benne, melyik hősökre és kinézetekre tett Maury rejtett utalást. Segítségként eláruljuk, hogy nem kevesebb mint tizenkét apróság van benne elbújtatva.

Sikerült?

Ha nem, aggodalomra semmi ok, itt még a legedzettebb szemű, legnagyobb LoL rajongó is szorult helyzetben találhatja magát. Segítségül itt láthatjátok őket egyenként bejelölve.
pyke splash art

A pontos lista pedig a következő:

Galio mellkasán látható Demacia jelvény

Gangplank arca

Gangplank kard gravírja

Kerekerdő Hecarim szívkristálya

SKT T1 Renekton vizor drabaja

Szörnyvadász Sejuani által lefogott ősmadár foga

Swain egyik gombja

Sötét Csillag Thresh testének egy darabja

Sárkányidomár Tristana nyaklánca

Urgot nyomásmérője

Warwick fülbevalója

Yorick ásójának dísze

Ez látszólag Maury egyedi fogása, -vagy ki tudja, talán egyúttal jelzés is a többi hősnek, hogy Pyke elkezdte kihúznia neveket a listáján...

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések