Csak egy magyar 'csapat' élte túl a PUBG Major kvali második körét

Csak egy magyar 'csapat' élte túl a PUBG Major kvali második körét

Az első körből még sokan továbbmentek, de a harmadikban már csak egy gárdát láthatunk majd.

Előző héten számoltunk be arról, hogy 22 magyar érdekeltségű csapat is továbbjutott a PUBG Invitational 2018 selejtező második körébe, ahol már komolyabb csoportok alakultak ki és csak az első öt gárda ment tovább a következő fordulóba. Azért írok múltidőben, mert a második kört is befejezték a négyesek és megvan az a 80 továbbjutó squad, akik május 26-27 között megküzdenek azért, hogy továbbjuthassanak az offline eseményre. Tudván tudta mindenki, hogy itt már sok csapat el fog hasalni, hiszen elég komoly mezőny alakult ki. A továbbjutáshoz végül a három magyarral játszó TeamOrange volt legközelebb, -de csak a hetedik helyett tudták elérni.Szerencsére, a Konti (1) (2), Cucu, FoDa, V1CE négyesnek is szurkolhattunk a hétvégén, akik végül remek játékkal, csoportjuk második helyén jutottak tovább a harmadik körbe.

Összesen 50 killt sikerült szerezniük a hat meccs alatt, amiből egyet még meg is nyertek. A versenyt  szinte mindannyian streamelték, így a felsorolásnál a nevükre, vagy a mellette lévő számra kattintva visszanézhetitek a mérkőzéseket. Mellettük érdemes még megemlíteni a TeamOrange csapatát, akik ígéretes squadnak tűntek, de végül nem tudtak részt venni a második kör meccsein. A többi második körbe továbbjutó magyar csapatnak sem kell szégyenkeznie, hiszen remekül helytálltak, de ekkora tornán várható volt, hogy iszonyat kemény és sűrű mezőnyben kell játszaniuk, így nincs értelme búslakodni. Kontiékat jövőhét hétvégén is nyomon követjük. Reméljük újból remek teljesítményt nyújtanak, és valahogy elcsípik a legjobb ötöt a saját csoportjukban. Ha ez sikerül, akkor mehetnek a selejtező offline döntőjére, Leicester-be, ahol már garantált ezer dollár üti a markukat, ha pedig sikerül a pódiumra is felkerülniük, akkor mehetnek a PGI 2018-ra, ahol már 2 millió dollárt osztanak szét a squadok között. Ennyire azért ne szaladjunk előre, de sok sikert kívánunk a 'Csapat' nevű gárdának.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!