Holnap délben indul a Fusion PUBG kupa második fordulója!

Szombaton elérkezünk a második körhöz, ahol újból összecsaphatnak a duók.

Május 26-án, szombaton folytatódik az egymillió forint összdíjazású PUBG Fusion kupa a második selejtezővel. Az első heti meccsek nagyjából rendben lementek, amit végül a Táppénz Esports nyert meg.

Hatalmas érdeklődés közepette indult el a Fusion első PUBG versenye!

Ouml;sszesen 320 páros nevezett a Fusion TV első PUBG kupájára, melynek első köre most hétvégén zajlott le, és a Táppénz Esports lett a végső győztes!

A formátum természetesen marad a szokásosnál, hiszen 12:00-kor elindul az első kör, majd 14:00-kor a második. Ezután 16:00-kor az elődöntőkkel folytatják, amivel a napot is lezárják, hiszen a döntő már vasárnapra csúszik hasonlóan 16:00-kor. Természetesen erre a versenyre is újra kellett jelentkezni, így előfordulhat, hogy nem látunk mindenkit, aki az előző körben szerepelt. A liga formátum miatt a végső nyertes kihirdetése még messze van, hiszen június elején folytatódnak a selejtezők egy harmadik körrel, míg a nagydöntő végül június 9-én lesz. A döntőn nem csak a selejtezőből bejutott játékosok, de streamerek és e-sport személyiségek is részt vesznek majd, ahol az első tíz helyezett az alábbi pénznyereményben részesül:

A szabályok is maradnak, így a szokásos versenyszabályok mellett, mindegyik kill 4 pontot ér. A  helyezésekért kapott pontokat pedig az alábbi módon osztják el:

"A mérkőzés végén pontokat kaptok társaddal attól függően, hogy hányadikként végeztek. Az első helyezett 250 pontot, a második 240-et, majd onnantól minden egyes helyezéssel 5 ponttal kevesebbet. Az utolsó, 40. helyezett páros így 50 pontot kap."

Innen pedig nincs más hátra, mint előre, –hiszen holnap 12:00-tól indul a verseny, míg az első közvetítés 16:00-kor az elődöntővel indul, amit az alábbi linken találtok:


KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!