Milliónyi hősváltozás történt, beleértve az ADC-ket, változtak az ARAM szabályok, és egy pár teljesen új tárgy is érkezett!
Nem hagy alább a Riot Games a patch-ek méretét illetően, a 8.11 is pont olyan nagy lett, mint amilyenre számítottunk. Röviden tömören szinte minden része változott a játéknak, legyen szó a hősökről, tárgyakról, rúnákról, –vagy akár még az ARAM pályáról is, amivel végre külön is foglalkoztak.
Kezdjük rögtön a hősökkel, rengeteg frissítés érkezett, a lényeget kiszedtük nektek!
A Q (Flash Frost) CD-je csökken 10/9,5/9/8,5/8 mp-re, ez leginkább a korai szinteket érinti, ahol nagyobb a különbség, valamint az AP ráta 0,45-re növekszik.
Alapsebzés 66-ra csökken, míg az ulti (Collateral Damage) CD-je 120/90/60 mp-re nő. Itt is a korai szinten változott leginkább, hármas szinten eddig is 60 mp volt.
Rengeteg változatot végiggondoltak az ultija (Void Assault) kapcsán, végül a következő maradt. A CD csökken, 100/90/80-ról 100/85/70 mp-re. A rejtőzés időtartama 1,5-ről ugyan 1,25-re csökken és a fejlesztett változata már nem fog elrejteni minket automatikusan a bokrokban, cserébe ennek időtartama 1,5-ről 2-re növekszik és 10 mp-en belül 3-szor használhatjuk.
Kindrednél a passzívot (Mark of the Kindred)erősítették, egyrészt gyakrabban jelennek meg a jelzők, 50 helyett 40 mp-ként, illetve az első is 2:05-kor már felüti a fejét a 2:20 helyett. A legnagyobb segítség azonban, hogy a Rift Scuttler is végre assist mellett is rendesen megadja neki a jelzőt.
Lee Sin továbbra is népszerű, ám a Tracker's Knife kivétele óta kevésbé. Most még több buffot kap, elsősorban a passzívjára (Flurry), az energiavisszatöltés mértéke nő 20/30/40-re, vagyis inkább a későbbi szinteken, míg a másodlagos képesség esetében 10/15/20.
Q (Gleaming Quill) gyógyítása minden szinten kevesebb lesz, ez karakterszintfüggő: 18-120. Csökken az E (Battle Dance) pajzsának mértéke is minden szinten 10-zel, vagyis 40/65/90/115/140-et biztosít.
A profik egyik kedvencét is sokat pofozgatták, az alap HP-ja 502-ről 532-re nő, a mozgási sebessége 325-ről 340-re változik, de nem véletlenül. A passzívja falak mellett 20-40 helyett 30-45% mozgási sebességet ad, és csak két mp-et kell várni csata után. Cserébe a Q (Threaded Volley) nem okoz területi sebzést, az elhasznált földön nem kapunk plusz sebességet, a minionok nem kapnak csökkentett sebzést a plusz lövedékektől (ez az AoE kompenzációja), illetve az elhasznált földön nem tölti vissza a manaköltségét, cserébe egy manába fog kerülni. Ezzel együtt a CD-jét visszavitték a korábbi alacsonyabb szintre: 9/7,5/6/4,5/3 mp.
A W (Seismic Shove) CD-je minden szinten 12 mp lesz, korábban 16-ról indult lefele. Az E (Unraveled Earth) elhasználás utáni sebzése csökken 50/75/100/125/150-re, míg az ulti (Weaver's Wall) időtartama is fix 5 mp-re csökken minden szinten.
Urgot ledobott pár kilót, az ütközési területének sugara 80-ról 50-re csökken, így nem fog annyiszor fennakadni a mininokban, illetve a támadási sebességet 0,625-re nő, könnyebb lesz a last hit. A passzívja (Echoing Flames) több sebzést okoz a szörnyeknek, szinttől függően 60-360. Hogy ezzel mi a cél, az még rejtély, –dzsungelben nem nagyon láttuk eddig. A W (Purge) más képességek közben is elhasználható, az ultija (Fear Beyond Death) pedig nem ragasztja a földhöz Urgotot, miközben megeszik valakit.
Viktor mostanában minden, csak nem erős, ezért buffolják a Q-ját (Siphon Power), az erősített alaptámadás sebzése növekszik, főleg későbbi szinteken 20/40/60/80/100-ról 20/50/80/110/140-re, valamint az ulti (Chaos Storm) AP rátája 0,6-ról 0,7-re nő.
Xin jelenleg uralja a dzsungel metát, de ha nem is feltétlen az első, a top 3-ban biztosan benne. Főleg a Rift Scuttler körüli harcokban nagyon otthonosan mozog, így az E (Audacious Charge) lassítását 50-ről 30%-ra csökkentik, így egy fél fokkal könnyebb lesz mozgolódni körülötte.
Az E (Grasping Roots) lekötési ideje minden szinten 0,25-tel nő /1,25/1,5/1,75/2 mp-re, így könnyebb lesz kombózni ultival, vagy egyszerűen lekövetni a CC-t.
Mivel új tárgyak is érkeznek, ezért az összes ADC kisebb statváltozásokon esik át az sebzésüket, szintenként kapott sebzést, páncélzatot, HP-t, HP regent, és HP/szintet illetően.
A Hunter's Machete változásai miatt egyes dzsungeleseket is hangoltak, –elsősorban a támadási sebesség és a sebzést tekintetében.
Diana ellentétben a többiekkel az E (Moonfall) passzívjára kapott változásokat, így az abból kapott támadási sebesség 30/50/60/70/80/90%-ra nő, ez leginkább az első szinteket érinti.
Master Yi 68 helyett 66 AD-val kezdi a meccset, de kap 8% beépített támadási sebességet első szinten.
Nocturne sebzése is csöknne 65-re és ő is kap 8% támadási sebességet.
A következő oldalon a tárgyakkal, rúnákkal és az ARAM-mal folytatjuk!
Jöjjenek akkor a tárgyak!
A Stormrazor végre megérkezett és 3200 aranyba fog kerülni. Összetevői egy B.F. Sword, Pickaxe, Dagger és 725 arany. Ezért 70 AD-t kapunk, 30% támadási sebességet, valamint egy passzívot, ami szerint ha 3 mp-ig nem támadtunk (ennek ideje csökken a támadási sebességgel), akkor a következő támadásunk kritelni fog, a sebzés mértéke pedig 160%-a a sebzésünknek, +1% minden 1,5% kritikus találati esélyért, ez maximum 200%-ig nőhet és kapunk mellé 10% mozgási sebességet 1,75 mp-re.
Változik az Infinity Edge is. Egyrészt ez lesz az ikonja, 3700 aranyba kerül, vagyis nagyon drága lett. Összetevői két B.F. Sword és 1100 arany, ezzel 80 AD-t kapunk. Nem ad már 20% kritikus találati esélyt, és a kritikus találat sebzését sem növeli 50%-kal. Cserébe megduplázza a már meglévő %-unkat, és minden kritikus találat 15%-a tényleges sebzésként érkezik. Ornn változata 4700 aranyba kerül, 110 AD-t biztosít, működésében ugyanaz mint a sima.
Csökken az Essence Reaver ára a mostanihoz képest, 3200 aranyba kerül majd. Építéséhez egy B.F. Swordra, Caulfield's Warhammerre és egy Sapphire Crystalra, no meg 450 aranyra lesz szükségünk. Ez sem ad már kritikus találati esélyt és a kritek nem töltik vissza a mana 3%-át. Cserébe minden alaptámadás a hiányzó mana 1%-át tölti vissza, és az ulti használata után 10 mp-ünk van egyet támadni. Ha ez megtörténik, akkor 8 mp-ig 30% támadási sebességet kapunk, és minden alaptámadás 20%-kal csökkenti a három nem ulti képességünk CD-jét, ennek 30 mp-es CD-je van.
Változik a páncéltörés is a játékban, a Last Whisper a célpont teljes páncélzatának 10%-át töri át az eddigi 35%-os bónusz páncél helyett.
Drágul 200-al, így 2800-ba kerül a Lord Dominik's Regards, egy Last Whisperből és egy Pickaxe-ból, valamint 624 aranyból épül majd. 50 helyett csak 40 AD-t biztosít és nem kell hozzá már Giant Slayer, avagy nem nézik a célpontok közti HP különbséget. Cserébe a 35%-os bónusz páncélzat helyett a 35% teljes páncélzatot üti át, vagyis többet sebzünk vele a tankokba is.
A Mortal Reminder is drágul 2800-ra, szintén 40 AD-t ad és a páncélzat 25%-át üti át, cserébe a gyógyulást még mindig félbe töri.
A mostani patch-ben nagy hangsúly került a kritikus találatokra és annak kidolgozására.
A Brawler's Gloves 400 helyett 600 aranyba kerül majd és egyedi lesz a kritikus találati esélye, tehát nem vehetünk belőle kettőt. Mivel így egy drágább tárgyról van szó, túl közel lenne a Cloak of Agilityhez tulajdonságában, ezért ezt kiveszik a játékból.
A Zeal 1300 aranyba kerül, vagyis 100-al drágul, és kevesebb kritet ad, 20 helyett 15%-ot.
A Rapidfire Cannon 300-al drágul, 2900-ra, Kirechis Shard és egy Zeal kell majd hozzá, valamint 800 arany, a Statikk Shiv pedig ugyanúgy így épül majd.
A Runaan's Hurricane szintén 2900 arany lesz, építéséhez 1000 arany, két Dagger és egy Zeal kell.
A Phantom Dancer sem úszta meg szárazon, 200-at rakta az árára így az 2800 arany lett. Építéséhez két Dagger és egy Zeal és 900 arany szükségeltetik.
A lifesteal tárgyakat viszont erősítették, azzal, hogy olcsóbbak lesznek. A Blade of the Ruined King 3400 helyet 3200-ba fog kerülni, míg a Bloodthirster 3700 helyett 3500-ba.
A Maw of Malmortious több MR-t ad, 40 helyett 50-et, viszont a pajzs mértéke fix 350 lesz, nem skálázódik a plusz MR-től, ez leginkább az ADC-knek kedvez.
A Guardian Angel 400-al lesz drágább, vagyis 2800 arany. Építéséhez 100 arany, egy B.F. Sword, egy Chain Vest és a Stopwatch kell majd, de emiatt nő a kapott páncél mértéke 30-ról 40-re.
Nagy változások jöttek a Banner of Commandre is. Nem feltétlenül csak egy anti-AP tárgy lesz, ugyanis az erősített minionok elvesztik mágikus sebzés elleni immunitásukat, cserébe minden hős sebzése 70%-al csökken, tehát az AD alapú is. Meg fog jelenni a térképen is helyzetük, mint a Rift Herald.
Gyengül a Shurelya's Reverie. 2100 helyett 2150 aranyba kerül, építéséhez 475 arany, egy Kindlegem, Aether Wisp és egy Faerie Charm kell majd. A passzív mozgási sebességbónusz 8-ról 5%-ra csökken, viszont kapunk 100% alap manaregent pluszba, az akítv CD-je pedig 60-ról 90-re nő.
Fiendish Codex-ből és Mana Crystalból épül a Runic Echoes, valamint a dzsungeles tárgyból, no meg 375 aranyból. A teljes ár változatlan, 60 helyett pedig 80 AP-t biztosít.
Következzenek a rúnák!
Tovább gyengül a Fleet Footwork, 20% mozgási sebességet ad 30 helyett, nem ad plusz gyógyulást kritikus találatokból, minionok esetében pedig a gyógyulás mértéke 60/30 (közelharci, távolsági) 100/20%-ra változik, a gyógyulás AP mértéke 0,4-ről 0,5-re nő.
Megérkezik végre a Hail of Blades! 50-100% támadási sebességet kapunk szinttől függően az első három támadásunkra hősökkel szemben. Ha több mint 1,5 mp eltelik két támadás között a hatás megszűnik. Át tudjuk lépni vele a határt is, aktiválásához 5 mp-ig ki kell lépnünk a harcból.
Újdonság még az Ultimate Hunter, ami 5% CDR-t ad az ultinkra és minden egyedi kiiktatásért tovább 2% jár, vagyis maximum 15.
Szintén új rúna a Nimbus Cloak, ami átveszi az Ultimate Hat helyét. Ulti használat után nem sokkal 100 mozgási sebességet kapunk 2,5 mp-re és át tudunk haladni egységeken. A CD-je 60 mp, viszont a tárgy CDR-ek csökkentik ezt.
Többet kell várni a Minion Dematerializerre, 155 mp helyett 240-et, vagyis az első hat percben nem használhatjuk, nem lesz azonnal 3-as szintlépés az első ágyús minionhullámnál.
Kevesebb HP-ja lesz a tornyoknak, 3600 helyett 3300, a Nexus tornyok pedig 3600-ról 2700-ra csökkennek. Az inhibitor tornyok 5 helyett 15 HP-t gyógyulnak 5 mp-ként, viszont ezt 33%-onként kezeli. Tehát ha 66% alá sebzik, a fölé már nem fog gyógyulni. A belső tornyokért járó arany is változik, 175 helyett 300 aranyat osztanak szét a közelálló hősök között, a globális arany pedig 125-ről 100-ra csökken.
A Baron támadási sebességet 0,75-ről 0,625-re csökken, a corruption alap sebzése 120-ról 60-ra csökken. Az AD rátája 0,3-ról 0,2-re csökken. A Scuttle Crab 135 helyett 150 mp-ként tér vissz a pályára, viszont a kapott rálátás 75 helyett 90 mp lesz.
Változnak az XP mennyiségek a dzsungelben. A krugok 247-388 helyett 247-411 XP-t ad, a farkasok 115-180 helyett 115-190-et, a nagy raptor 115-181 helyett 115-190-et, míg a Gromp 115-180 helyett 115-190-et.
Könnyebb lesz a last hit egyelőre, mivel sok változás van, amihez hozzá kell szokni. Ha egy miniont 4 HP-val rontanánk el, akkor is megadja a rendszer, de ezt minden patch-el csökkenteni fogják eggyel egészen 0-ig.
Az ARAM is nagyobb változásokon esett át.
Az elérhető hősök terén, ha valaki elrollolt egy hős, mi arra is swappolhatunk, valamint háromszor annyi elérhető ingyenes hős lesz, hogy nagyobb legyen a random faktor. A játék elején ugyanúgy a kezdőre leszünk zárva egy ideig, mint az Idézők szurdokában, és korábban feladhatjuk a meccseket is. 8 perc után egyöntetű szavazat kell, míg 12 perc után elég a 4 szavazat is. A hősmesterség szempontjából hangolják a teljesítményeket, vagyis kicsivel könnyebb lesz elérni az S-t, mint eddig, mivel a Summoner's Rift-et is beleszámolták. Ténylegesen hármas szintről fogunk indulni a megfelelő XP mennyiséggel, így nem fog egy évig tartani a 4-es szint megszerzése.
Emelett bejönnek az új ARAM tárgyak is: a Ghostwalkers, a Spectral Cutlass és a Bloodletter's Veil. A gyógyító állomások területi gyógyítást adnak, amik mindkét közelben álló csapatot érintik, és kiveszik a Warmogot, valamint gyengítik a Dark harvestet.