Pár képesség, melyeket igazságtalannak érezhetünk

Pár képesség, melyeket igazságtalannak érezhetünk

Egyes karakterképességek igazságtalanabbnak tűnhetnek mint mások; sokszor úgy érezhetjük, hogy nem nagyon van rá válaszlépés, –ezekből szedtünk össze párat.

Pyke megjelenésével elérkeztünk 141 karakterhez a játékon belül. Ez rengeteg lehetőséget –és persze képességet– jelent, hiszen átlagosan minden karakter néggyel rendelkezik, egyesek pedig még ennél is többel (egy-egy alakváltást követően).

Ekkora változatosság mellett minden képességnek megvannak a sajátosságai: egyesek kevésbé vészesek az ellenfél számára, mások pedig kifejezetten idegesítőek, sőt már-már igazságtalannak tűnhetnek bizonyos helyzetekben. Mostani cikkünkben inkább az utóbbiakra koncentrálunk. Fő szempontként olyan képességeket kerestünk a játékban, amikre látszólag kevés counterplay –azaz ellenlépés– létezik. Ezek leginkább úgynevezett point-and-click képességek amikkel igazán célozni kell, vagy olyan a működésük, hogy pár általános ellenszert leszámítva nem sokat tehetünk ezekkel szemben.

A lista nem rangsor; öt olyan képességet válogattunk ki, amik igazán ki tudják verni a biztosítékot, és ezeken kívül még lesz pár említésre méltó egyed a cikk végén.

A felső ösvénye egyik elpusztíthatatlan tankja önmagában is nehezen kezelhető; egyes állítások szerint közelharci matchupot elég nehezen tud elbukni. A feldobás és a területi némítás amúgy is elég nehézkessé teszi a harcokat vele szemben, –főleg az utóbbi–, ám mégis a játék egyik leggyorsabb kivégző képesség is az övé. Természetesen a végső képességéről (Feast) van szó, ami ráadásul tényleges sebzés, vagyis csak a HP véd ellene. A "legjobb" az egészben, hogy mindez animáció nélkül, azonnal érkezik, –tehát egy Flash ulti kombóra reagálni sem lehet nagyon mit. Ha pedig még némított is minket, akkor egyébként sem megyünk sehova. A Feast ezen kívül erősödik, hiszen minden megölt ellenség után egyre több jelző jön össze, illetve a bónusz HP is segít. Egy ilyen sebzésű azonnal képességre kevés válaszlépés létezik, azon kívül, hogy folyamatosan tartjuk a távolságot tőle.

Fiddlesticks esetében is egy point and click képességet kell kiemelni: ez nem más, mint a Q (Terrify). Sebezni ugyan nem sebez, de már első szinten is 1,25 mp-ig megfélemlíti az ellenfelet, ötös szinten pedig 2,25 másodpercről beszélünk. Mivel célozni sem kell vele, Fiddle-nek mindössze ránk kell kattintania, megnyomnia a Q-t, és máris kiszedett minket a csatából. 2,25 másodpercig teljesen haszontalanok és védtelenül leszünk, a némítás az E-ből már csak hab a tortán. Amíg a Q hatása alatt állunk, ráadásul 90%-os lassítással próbálunk menekülni.

Ha létezik kínszenvedős lassítás a játékon belül, az biztosan a Nasus W (Wither). Szintén egy célzást nem igénylő képesség, cserébe az ellenfelet lényegében teljesen harcképtelenné tesszük ez idő alatt, hacsak nem tud valahogy megszabadulni hatásától. Mivel Nasus-nak nincs ugrása, vagy bármi mása, így érthető az elképzelés, de ötös szinten már 95%-os lassításról van szó, így esélyünk nincs elfutni. Maradt tehát a harc, –vagyis maradna–, ugyanis a támadási sebességünket is 47,5%-al csökkenti, maximum képességekkel védekezhetünk ellene, de ha van csapattársa a közelben, vagy elég jelzője, akkor nagyjából halálra vagyunk ítélve.

Nunu és Willump párosa sem mentes az agyvérzés okozásától. E (Ice Blast) képessége egy hógolyót vág a célpont után, természetesen nem igényel célzást. Hatására itt is egy csinos lassítást kapunk, kellő sebzéssel megfűszerezve elegendő AP mellett. Itt is növekszik a lassítás mértéke, ötös szinten már 65% két másodpercig, ez elől sincs nagyon menekülés, ráadásul a CD is csak 4 mp rajta, némi CDR mellett szinte folyamatos lassítás alatt tud minket tartani.

Listán utolsó szereplője Veigar, neki is az ultija (Primordial Burst). Ez az a képesség, ami képes egy gombnyomással is eltüntetni minket, főleg, hogy Veigar folyamatosan gyűjti az AP-t. Az alap sebzése nem annyira durva, 3-as szinte mindössze 325, de 75%-os AP ráta van rajta, sőt, a hiányzó HP alapján is növekszik a sebzése. Ezért képes akár tankosabb karaktereket is fél HP alatt azonnal eltüntetni. Célozni ezzel sem kell, és a hatótávja is elég szép, 650 egység. Ha esetleg nem tankot játszunk, egy idő után folyamatosan áldozatai lehetünk ennek a képességnek.

Ezekkel a képességekkel tényleg kevés dolgot lehet kezdeni; –maximum elviselni tudjuk őket, vagy kellően távolságot tartani, az viszont megnehezítheti a helyzetünket. Szerintünk ezek néha tényleg frusztrálóak tudnak lenni, de akad még egy pár nyalánkság, amik szintén kikészíthetik az embert: Garen R, Malzahar R, Master Yi Q, Pantheon Q, Singed E, Skarner R, Teemo Q, Zoe E.

Ti melyik karakterképességtől tudtok kifutni a világból?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések