A versenyszféra egyik legrégebbi neve újra összerakott egy csapatot, nem is akármilyen szponzorral a hátuk mögött!
Az SK Gaming 2010-ben tűnt fel először, bemutatkozásukkor pedig be is húzták az ESL Major Series 7 döntőjét a Fnatic ellen. Az évek során játékosok jöttek-mentek, a csapat viszont számos szép eredményt ért el. 2014-ben és 2015-ben például az LCS tavaszi szakaszának bajnokai lettek.
Most nyártól már a hagyományos TV-re is betör az LCS!
Aioween | 18/06/14 16:17 Még tavaly előtt írtunk a Riot Games és a BAMTech egyezségéről, ahol egy cirka 300 millió dolláros üzletről lett volna szó. E szerint a BAMTech ennyit fizetett volna az NA LCS közvetítési jogaiért a következő hét évre, hogy pénzzé tegyék azt és külön csomagokat alakítsanak ki a nézőknek egy teljesen új platformon, Twitch és Youtube mentesen.
Viszont a mélyrepülésük is ugyanebben az évben kezdődött. A nyári szakasz már közel sem sikerült olyan fényesen nekik. Nem csak 9. helyen zárták a nyarat, de még a helyüket sem sikerült megtartani; így 2016-ban a Challenger Series-ből indultak. Itt sem várt rájuk nagyobb siker, így 2016-ban a csapat feloszlott. Most viszont a név feltámadni látszik! A Deutsche Telekom égisze alatt az SK egy új rostert rakott össze Európa néhány igazán ígéretes tehetségéből.
A csapat a következőképpen néz ki:
- Top: Daniel 'Scarface' Aitbelkacem
- Jungle: Gerrit 'Phrenic' Stukemeier
- Mid: Hicham 'SozPurefect' Tazrhini
- Adc: Tim 'Keduii' Willers
- Support: Mads 'Doss' Schwartz
Scarface, SozPurefect és Doss már megjárta Európa első számú regionális ligáját (a spanyol Superligát), ahol Bluerzor is játszott a Moviestar Riders színeiben. A csapat jelenleg veretlen az ESL Meisterschaft második divíziójában, a hétvégén pedig a Riot Games' Premier Tour zárt kvalifikációján fognak részt venni. Bárhogyan alakul is: ezen a csapaton érdemes lesz rajta tartani a szemünket, simán okozhatnak még meglepetést!
Ti örültök a hírnek, –hajdani és jelenlegi SK fanok?