Az ötödik szezon óta nem ült kispadon Faker, egészen máig!

Ha azt hiszitek a Cloud9 döntése durva volt; az SKT négy korábbi világbajnokot is a kispadra ültetett, hogy a cseréket játszassa a mai napon az LCK-ban!

Múlt hét végén még a Cloud9-tól volt hangos a sajtó, –hiszen három kulcsjátékosukat, Sneaky-t, Jensent és Smoothie-t is az academy csapatba "száműzték", míg helyeiket Goldenglue, Keith, Zeyzal vették át. Azt gondolnánk, hogy ennél nagyobb meglepetést nem lehet okozni a profik között, de úgy látszik, hogy kkOma rá tudott tenni még egy nagy lapáttal.

A mai MVP elleni Bo3-as összecsapásra ugyanis szinte a teljes kezdőcsapatot kispadra ültette. Ez azt jelenti, hogy sem Faker, sem Blanc, vagy Wolf, esetleg Bang nem játszott a mai napon. Topon marad Thal, a dzsungelben Blossom ügyködött, miden az SKT csapata színeiben először játszott Pirean, míg a bot duot Leo és Effort alkotta. Utoljára a 2015-ös VB-n volt mides cseréje az SKT-nek EasyHoon személyében, Faker azóta egy mérkőzést sem hagyott ki, –egészen máig. A Cloud9hoz képest ez még azért is volt durvább, mert a négy kispadra küldött játékos mind volt világbajnok, ráadásul mindenki legalább kétszeres, –Faker meg háromszoros.

Az első mérkőzést egyébként meg is nyerte az SKT ezzel a felállással, mindezt 13-5-re, a srácok meggyőzően játszottak, tornyot egyet sem vesztettek.

Úgy tűnt minden rendben lesz és Fakerék nélkül is lehet csodát művelni, ám a második harmadik meccsre már látszólag elfogyott a szufla. Mindkettő majd 27-30 percbe telt, és elég egyoldalú meccsek voltak. 


Így a találkozó végeredménye 2-1 lett az MVP javára, Fakerék pedig mindezt a kispadról nézhették csak végig. Faker esetében valahol érthető a dolog, az elmúlt 7 profi meccsén nem teljesített valami jól.

A legszomorúbb az egészben, hogy volt egy külön rajongó, aki 5 éve várt a lehetőségre, hogy végre élőben láthassa az SKT-t, és persze Fakert. Sikerült kifognia pont azt az alkalmat, amikor Faker egy darab meccset sem játszott a színpadon.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!


Kövess Minket!