Deadmau5-t még a koncertjeire is kíséri a PUBG

Deadmau5-t még a koncertjeire is kíséri a PUBG

A közkedvelt DJ és ízig-vérig gamer Los Angeles-ben villantott egy kis PUBG montázst koncert közben.

Az idei évben rengeteg híresség kezdett el játszani játékokkal,felvállalva azt, hogy igenis szeretnek leülni a gép vagy a konzol elé szabadidejükben. Ennek a csúcsa a Fortnite versenyén volt, ahol 50 híresség játszott egyszerre 50 streamer vagy profi társukkal. Érdemes megemlíteni viszont, hogy a nagy coming out előtt is voltak olyan hírességek, –akik nem csak felvállalták, de még streamelték is ahogy játsszanak. Ilyen volt például Post Malone vagy deadmau5, akik többször is streamelték, ahogy éppen a PUBG-val játsszanak vagy zenét csinálnak. Deadmau5 olyannyira komolyan vette az egészet, hogy néha többet láthattuk fent a Twitch-en, mint más streamereket, akiknek ez a főállásuk. Ezenfelül több versenyen is részt vett ,és sokszor összekerült éppen Shrouddal vagy Disrespecttel. A legjobb az egész történetben, hogy a DJ kicsit sem ügyetlen; előfordult, hogy meg is ölte őket.

A napokban deadmau5 inkább foglalkozott egy picit a munkájával és Los Angeles-ben adott koncertet, –ahol a mögötte lévő falon nem fények villogtak, hanem a saját PUBG montázsa ment végig–, amiben a fent látható klipp is benne volt.

deadmau5 loaded up a stream compilation of him killing famous streamers (DrDisrespect, Shroud, etc.) while DJing at a concert in LA. from r/PUBATTLEGROUNDS

Valószínűleg a sztárok tovább folytatják ezeket a stuntokat, amivel egyre elfogadottabb lesz a gaming, –és ki tudja, lehet, hogy még az e-sport is elterjed szélesebb körökben.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések